Tubel Blanka: A sport és a versenyzés tanulható

Miként vezet az út a néptánc csoporttól a kajak-kenu pályáig? Mikor derült ki, hogy az alma mégsem esett olyan messze a fájától? Mit élvez az edzősködésben és mit bán a szíve mélyén kenusedzőnk, Tubel Blanka? Interjúnkból mindenre fény derül.

A Velencei-tó mellett nőtt fel, édesapja kajakos edző volt a VVSI-nél gyerekként mégsem ezt a sportot választotta. Miért?

Mert nem szerettem versenyezni. Annak ellenére, hogy apu valóban itt edzősködött, én inkább a néptáncot választottam, ami rengeteg mindenre megtanított, olyan értékekre például, mint következetesség, alázat és fegyelem. Bár nem kajakoztam, végül is a vízitelepen nőttem fel, erős lett a kötődésem a vizes sportágakhoz, és amikor apu 2003-ban megalakította a Dragon Aqua sárkányhajós egyesületet, amely az évek folyamán világ- és Európa-bajnok csapat lett, akkor én is lapátot fogtam, és elkezdtem ezt a sportágat.

Aztán újabb kitérő következett az életében.

Huszonöt évesen Londonba költöztem, ahol kereskedelmi vezetőként dolgoztam egy cégnél. Tizenkét évet töltöttem kint Angliában, ahol a munka mellett szerelmese lettem a futásnak, Londonban úgy közlekedtem, hogy mindig volt a hátizsákomban futócucc, napi tíz-tizenöt kilométereket teljesítettem. Vicces, de London térképét kívülről fújom, annyi helyre mentem futva. És persze elkezdtem edzőterembe járni, a magam kedvtelésére meg is szereztem a személyi edzői képesítést. Aztán jött a vágy a hazatérésre, a Velencei-tó hívószava. Egy évig még más területen dolgoztam, azt követően azonban visszakapcsolódtam a Dragon Aqua életébe. Apukám nyomdokaiba lépve elnökségi tag lettem, és bizony rákaptam a versenyzésre ízére, ami a gyerekkoromban kimaradt, azt felnőtt fejjel kezdtem el megélni, pótolni. Annyira kötődöm most ehhez a sportághoz, hogy bánom, hogy annak idején kihagytam a lehetőséget.

Gyerekekkel foglalkozó edzőként most mit tanácsolna gyerekkori önmagának?

Azt, hogy mindenképpen jöjjön és csinálja, mert olyan közösség része lehet, amelyben a többiek húzzák majd magukkal és egyszer csak megérkezik a belső motiváció is ahhoz, hogy megmutassa önmagát, mindazt a tudást, amit az edzéseken összeszedett. Eleinte, amikor a sport szerves része lett az életemnek, saját magam legyőzése motivált. Majd a sárkányhajózás, mint vérbeli csapatsport meghozta a kedvem a versenyzéshez, ami hamar átfordult egyéni ambíciókba is: már a versenytársak legyőzése is fontos lett számomra, így felnőtt fejjel szerezhettem magyar bajnoki dobogós helyezéseket outrigger kenuban és a SUP-sportban. Egyébként a kajak-kenu sport, mint a futás valóban egy életre szóló kapcsolat, látom az idősebb korosztályokat micsoda örömmel mennek le még mindig a vízre, és élvezik a mozgást, a természetet, a kikapcsolódást.

Az idén csatlakozott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia stábjához. Hogy érzi magát az edzői szerepben?

Egyre inkább megtalálom magam, és ebben segítségemre van az Akadémia előtti, kívüli életem, hiszen sok felnőttnek adtam és adom át a tudásomat, és nagyon jó visszajelzéseket kapok. A gyerekek esetében az azért speciális, mert nem csak sportolót, embert is faragunk belőlük, menet közben nevelgetjük őket más területeken is és jó látni a fejlődésüket. Én olyan edző szeretnék lenni, aki maga is aktív, versenyekre jár, megméretteti magát. Egyrészt a gyerekkoromból kimaradt versenyélmények megszerzésével elengedhetetlen tapasztalatot nyerek, amit továbbadhatok a gyerekeknek, másrészt példát szeretnék mutatni, hogy a sport és a versenyzés tanulható, és ami a legfontosabb: élvezni kell!

#kknkka

Forrás: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia