Hírek

Akadémiánk is részt vett a Nem Luxus Táska kampányban

Az elmúlt napokban versenyzőink, kicsik és nagyok egyaránt, az edzésfelszerelések mellett extra csomagokkal érkeztek a délutáni foglalkozásokra. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia ugyanis ismét egy jó ügy mellé állt, mi is részt vettünk a Nem Luxus Táska jótékonysági kampányban.

Akadémiánk is csatlakozott a Nem Luxus Táska kampányhoz: alapvető tisztálkodási szerekkel, higiéniás csomagokkal segíti a hátrányos helyzetben, nehéz anyagi körülmények között élő vagy hajléktalanná vált nőket, asszonyokat, akik az adományoknak köszönhetően meg tudják őrizni méltóságukat, nőiességüket. Rengeteg sampon, tusfürdő, krém, egészségügyi betét és egyéb tisztálkodási termék gyűlt össze, amelyeket Gintl Andrea és Beé-Samu Andrea edzők társaságában ifjúsági világbajnokaink, Fojt Sára és Ujfalvi Laura, valamint az 5000 méteren már felnőtt világbajnoki címmel is büszkélkedő Kőhalmi Emese válogatott szét és vitt el a Nem Luxus Táska kampány adománygyűjtő központjába, a Kívül Belül Boldogság bemutatóterembe.

„Fontos számunkra, hogy ismét egy jó ügy mellé állhattunk, és bízunk benne, hogy minél több nehéz helyzetben lévő nőhöz eljutnak majd ezek az adományok. Én személyesen válogattam össze a csomagomat, olyan termékeket választottam, amelyeket magamnak is megvennék. Megható volt szétnézni a tisztálkodó szerektől roskadásig zsúfolt asztalon, és érezni azt, hogy nem csak a vízen, az edzéseken, de ilyen helyzetekben is jó csapatként működünk” – mondta Kőhalmi Emese. Köszönjük minden szülőnek, versenyzőnek, az Akadémia edzőinek, dolgozóinak az adományokat és az önzetlen segítségnyújtást. #kknkka#nemluxustaskaKívül Belül BoldogságAgi Huszka Style @kovacspalffyannaForrás: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia

#kknkka

Forrás: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia