Hírek

Kolonics ösztöndíjas lett Tóth Diána

Megtartotta 2021-es záróünnepségét a Kolonics György Alapítvány, az eseményen átadták a Jövő reménységei ösztöndíjakat, amelyet a női kajak kategóriában a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzője, Tóth Diána nyert el.

„Nagyon örülök annak, hogy én is a támogatottak körébe kerültem, köszönöm a kuratóriumnak, hogy engem választottak. Tavaly is beadtam a pályázatom, akkor még nem sikerült elnyernem, de most az elmúlt szezon eredményeinek, a csapathajóban elért ifjúsági világ- és Európa-bajnoki címnek is köszönhetően én is Jövő Reménysége lehetek” – mondta Tóth Diána, akinek az Alapítvány fél évig biztosít anyagi támogatást, amelyet sportfelszerelésekre, a sportolással kapcsolatos kiegészítőkre költhet el. Tóth Diána számára jó motivációt jelent a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának figyelme és támogatása, hiszen a téli alapozó időszak során egy komolyabb sérülésből is fel kellett állnia, sőt, nemrégiben a koronavírussal is meg kellett küzdenie, így nem teltek zökkenőmentesen a mögötte lévő hetek, hónapok. „Sajnos az edzésből sokat kihagytam a sérülés miatt, és amikor megkezdtem a visszazárkózást, akkor jött a Covid, vagyis nem mondhatom, hogy túl szerencsés lettem volna az elmúlt időszakban. De bizakodó vagyok a jövőt illetően, és már nagyon várom, a márciusi sevillai edzőtábort, mert hiányzik a vizes munka és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen leszek technikailag és gyorsaságban” – folytatta versenyzőnk, aki büszke rá, hogy novembertől a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia csapatát erősítheti. 🎙„Két edzőnk, Gintl Andi és Beé-Samu Andi közös munkájának köszönhetően egy nagy csapatban dolgozhatunk, ami más, mint az eddig megszokott volt. A lányokkal gyorsan összebarátkoztunk, nagyon tetszik, hogy minden egyes nap húzzuk, motiváljuk egymást, és nagyon fontos az a minőségi háttér, amit az Akadémia biztosít számunkra. Jó érezni és látni, hogy ennyire egységesek vagyunk.”

#kknkka

Forrás: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia