Tíz érmet nyertek versenyzőink Szegeden
Három arany-, hat ezüst- és egy bronzéremmel zárta a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia a három napos válogatóversenyt és ifjúsági tájékoztató viadalt Szegeden. A csapat legeredményesebb versenyzője Kőhalmi Emese lett, aki vasárnap két győzelmet is bezsebelt.
Újabb eredményes napot zártak Akadémiánk versenyzői a szegedi 1. felnőtt és U23-as válogatóversenyén, illetve az ifjúságiak tájékoztató viadalán. A felnőttek mezőnyében Bakó Olga kezdte meg az éremgyártást, a K-1 1000 méteren megnyert ezüstérme egyben U23-as Eb-indulást is ér.
„Kicsi koromtól nagyon szeretem az ezer métert, mindig a szívem csücske volt ez a szám. Jó pályát mentem, elégedett vagyok és nagyon örülök annak, hogy ez egyben Európa-bajnoki indulást is ér” – mondta Bakó Olga, aki párjával Biben Karinával egy picit megszorongatta K-2 1000 méteren a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter kettőst, ám végül utóbbiak haladtak át elsőként a célvonalon. Ez a viadal számunkra háziversenyt hozott, hiszen a négy egységből kettő és fél a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát képviselte, s Ujfalvi Laurának és Pető Adélnak köszönhetően a dobogó harmadik fokára is a mieink állhattak fel.
„Igen, ez valóban háziverseny lett, hiszen minden nap együtt készülünk. Úgy érzem, jó pályát mentünk Eszterrel bár elég nagy hátszél volt, ami az elején egy kicsit megzavart” – mondta Kőhalmi Emese, aki az ötszáz méterek után egy kicsit csalódott volt.
„Sajnos az ötszáz egyes nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, de szerencsére van még egy második válogató, ott megpróbálok még jobban teljesíteni és minél jobban szerepelni” – tette hozzá.
Női K-2 200 méteren megismétlődött a szombati 500 méteres finálé: az újpesti Kiss Blanka és Lucz Anna mögé Fojt Sára és a ferencvárosi Medveczky Erika párosa állhatott fel a dobogó második fokára. Ebben a számban Dráviczki Dóra is szépen teljesített, aki a győri Decsi Dorinával egy hajóban a negyedik helyet szerezte meg.
Kőhalmi Emese a szám világbajnoki címvédőjeként a nap végén még bezsebelte az 5000 méter aranyát is, szépen, taktikusan versenyezve utasította maga mögé Pupp Noémit és Csikós Zsókát.
„Amennyire rosszul kezdődött ez a verseny, a mai két aranyérem pozitív befejezés. Próbáltam nagyon taktikusan versenyezni az ötezer méteren, ami sikerült is. Felváltva mentünk Zsókával, az utolsó forduló előtt pedig arra törekedtem, hogy az élen legyek és az utolsó kétszáz méteren meg tudjam tartani az előnyömet. Sok tapasztalatot hozott ez a hétvége, azt mondom, hogy mi elsősorban az U23-as korosztály versenyeire készülünk, de természetesen jó lenne a felnőttek között is megmérettetni magamat a világversenyeken. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a második válogató” – mondta Kőhalmi Emese.
A férfiaknál reményt keltő volt Kövesdi Patrik előfutama K-1 500 méteren, hiszen Kopasz Bálint mögött a második helyen jutott tovább, ám sajnos a folytatás már nem volt ennyire sikeres, ami érthető: Patrik betegséggel bajlódott így az 5000 métertől is visszalépett. Itt Lengyel Marcellért szoríthattunk, aki a 12. helyen fejezte be a viadalt.
Az ifjúságiak tájékoztatóján a férfi indulóknál Kovács Bendegúz nem került döntőbe K-1 és K-2 500 méteren, míg a nőknél két egységünk is szerepelt a K-2 500 méter fináléjában: Jenei Panna és Karászi Renáta a hatodik helyen zárt, míg az élen az egyesben arany- és ezüstérmet szerző Rugonfalvi-Kiss Jankának és Nemes Rékának ezúttal borsot törtek az orra alá. Lányaink minimális különbséggel a második helyen zártak a Debreczeni Lora Scarlett, Pólai Petra páros mögött.
Csalódásra, keserűségre semmi ok, három hét múlva már élesben zajlik a csata az 1. ifjúsági válogatón.
EREDMÉNYEK
Nők
K-1 1000 m, döntő
1. Pupp Noémi (Atomerőmű SE) 3:58.252
2. Bakó Olga (KKNKKA) 4:02.861
3. Szellák Szabina (DKSE Dunaújváros) 4:04.297
K-2 1000 m, döntő
1. Kőhalmi Emese Boglárka, Rendessy Eszter (KKNKKA, UTE) 3:39.452
2. Biben Karina, Bakó Olga (KKNKKA) 3:39.884
3. Ujfalvi Laura, Pető Adél (KKNKKA) 3:49.256
K-2 200 m, döntő
1. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 36.892
2. Fojt Sára, Medveczky Erika (KKNKKA, FTC) 38.097
3. Szabó Lili, Gábor Netta (City-Gas Tiszafüred, MTK) 38.847
4. Dráviczki Dóra, Decsi Dorina (KKNKKA, Graboplast Győri VSE) 39.683
6. Biben Karina, Ujfalvi Laura (KKNKKA) 43.206
K-1 5000 m
1. Kőhalmi Emese (KKNKKA) 23:33.714
2. Pupp Noémi (Atomerőmű SE) 23:34.560
3. Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 23:42.255
FÉRFIAK
K-1 5000 m
1. Noé Bálint (BHSE) 21:29.173
2. Sellyei Dávid (Váci Kajak-Kenu SE) 21:30.582
3. Varga Ádám (KSI SE) 21:34.168
12. Lengyel Marcell (KKNKKA) 23:22.727
IFJÚSÁGIAK
K-2 500 m, döntő
1. Debreczeni Lora Scarlett, Pólai Petra (BHSE, Merkapt-Mekler László SE) 1:44.201
2. Rugonfalvi-Kiss Janka, Nemes Réka (KKNKKA) 1:44.224
3. Szulovszky Petra, Szulovszky Csenge (MTK) 1:46.665
6. Jenei Panna, Karászi Renáta (KKNKKA) 1:50.474