Hírek

Tündököltek az ifik a szegedi vb-n

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzői egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság első döntős napját. Büszkék lehetünk Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka és Fojt Sára szereplésére.

Aranyesélyesként emlegették a világbajnokság előtt a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka alkotta női ifjúsági kajaknégyest, és ez a remény csak fokozódott a lányok előfutamos szereplése láttán.

De hogy a nagy rivális német egységet több mint egy hajóval utasítják majd maguk mögé, azzal igazából senki sem számolt. Pedig így történt. Szinte tökéletes pályával abszolválták a döntőt a lányok, akik a célba érkezés után boldogan borultak egymás nyakába.

„Hittem a győzelemben, bár a németek az elején egész jól tartották magukat, és átfutott az agyamban, hogy mégsem lesz olyan sima a győzelem – magyarázta Nemes Réka, akire a hétvége során még vár két megmérettetés, K-1 1000 és 5000 méteren is ő képviseli majd a magyar színeket.

„Most azt érzem, ez a négyes a kedvencem, de remélem, a világbajnokság végén mindegyik számról azt tudom mondani, hogy imádom. Az ezer egyes elég nehéz lesz, az ötezer pedig taktikus, de igyekszem jól megoldani majd a feladatom” – magyarázta Nemes Réka a döntő után.

Rugonfalvi-Kiss Janka csupa mosoly volt a négyes döntőt követően, eufóriában közlekedett a parton az aranyos lányokkal.

„Fantasztikus érzés, el sem hittem volna az év elején, amikor elkezdtünk evezni, hogy ilyen sikeres lesz a szezon vége. Tényleg nem találok rá szavakat. Hogy mi a sikerünk titka? Nagyon egy hullámhosszon vagyunk a lányokkal, jóban vagyunk a parton is, így sokkal könnyebben megy a munka – magyarázta Rugonfalvi-Kiss Janka, akinek csak a célvonal járt a fejében a döntő alatt és az, hogy a lehető legtöbbet megtegye a magyar egységért.

„Holnap jó lenne a páros után is hasonló érzéseket átélni” – mondta Janka.

Az U23-as női négyes, vagyis Fojt Sára, Lucz Anna, Csikós Zsóka és Rendessy Eszter az ezüstérmet nyerte meg a fináléban, ami igazából szép eredmény, hiszen nagyon nehezen állt össze ez az egység, ráadásul az előfutam során technikai gondokkal is küzdöttek.

„De összeálltunk! – mondta mosolyogva vezérevezősünk, Fojt Sára. – Az indítás nagyon gyors volt, de szerintem jól elkaptuk a rajtot. Az utazóban talán még lenne mit fejlődni, de mint mondtam, nem sokszor ültünk össze, így nagyon örülök ennek az ezüstéremnek. És annak, hogy ezen a világbajnokságon végre összejött az idei első érmem.”

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia