Hírek

Muarban vendégeskednek ifjúsági és U23-as versenyzőink

Egy hónapos edzőtáborozásra érkezett Gintl Andrea és Beéné Samu Andrea csoportja Malayziába. U23-as és ifjúsági korú lányaink ezen a hétvégén a munka feléhez érkeznek majd. Hogyan telnek a napok a Távol-Keleten? Erről mesélt nekünk Beéné Samu Andrea edző és Betlenfalvi István szakmai igazgató.

Február vége óta Muar városában vendégeskednek ifjúsági és U23-as lány kajakosaink, valamint Balázs Péter edző versenyzői. A hölgyek 1 hónapra, férfi versenyzőink három hétre érkeztek Malayziába, ahol a helyi kajak-kenu csapat vezetői és sportolói nagy szeretettel fogadták akadémistáinkat.

„Vendéglátóink figyelmesek, kedvesek, igyekeznek mindent megadni versenyzőink számára, gyakorlatilag minden biztosított ahhoz, hogy el tudjuk végezni az ilyenkor szükséges munkát – mondta Beéné Samu Andrea.

Akadémiai csapatunk letöltötte a helyi dagály-apály alkalmazást, ezt figyelve szállnak vízre minden áldott nap. A vízfelület – ha nincs szél – tökéletes a kilométergyűjtéshez, a helyi klub konditerme jól felszerelt, így a megfelelő ütemben tudnak haladni versenyzőink.

„Az itteni versenyzőkkel közösen edzünk, mindenki megtalálta az edzőpartnerét és nyüstölik is egymást rendesen. Március 12-től átköltözünk egy tóra, ahol pályákat is tudunk menni, illetve a csapathajókat is gyakoroljuk, sőt beneveztünk egy helyi versenyre, ami egy kicsit kiragadja a lányokat az edzésmunkából” – tette hozzá a tréner.

Versenyzőink a szabadidőben sokat pihennek, de vendéglátóink gondoskodtak feltöltő programokról is. Sportolóink snorkelingeztek a Port Dickson-i partoknál, ellátogattak Kuala Lumpurba és jövő héten tesznek egy szingapúri kitérőt is.

„Muar félmilliós város, ahol több bevásárlóközpont, két egyetem, éttermek és a szultán egyik palotája is megtalálható. A helyiek rendkívül barátságosak, de szembeötlő a jelentős kulturális különbség, versenyzőinknek természetesen figyelembe kell venni a helyi szokásokat – vette át a szót Betlenfalvi István szakmai igazgató, aki az edzéskörülményekkel – az edzőkhöz hasonlóan – elégedett.

„Reggel 7.30-kor és 16 órakor szállnak vízre a versenyzők, az átálláshoz, a körülményekhez jól alkalmazkodtak a versenyzők. Ifjúsági világbajnokunk, Kollek Bálint sajnos sérülten érkezett a táborba, de szépen halad a rehabilitációja, már volt vízen és hamarosan érkezik a csapathoz Szalmási Ágnes gyógytornászunk, aki bekapcsolódik a munkába. Úgy gondolom, jó választás lett Malayzia a melegvízi táborozáshoz, hasznos heteket tölthetnek el itt versenyzőink.”

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia