Hírek

Fojt Sára és Kollek Bálint a dobogón a szolnoki válogató nyitónapján

Egy arany- és két bronzérem lett a mérlege Akadémiánknak a szolnoki 1. női és ifjúsági válogató szombati versenynapján. Fojt Sára bronzérmével jó pozíciót szerzett a csapathajóba kerülésért zajló versenyfutásban, ifjúsági kajakosunk, Kollek Bálint egyik szeme sírt, a másik nevetett a nap végén.

Ifjúsági kajakosunk, Kollek Bálint két éremmel zárta a napot: K-1 1000 méteren a harmadik helyen zárt, míg K-4 500 méteren Kaed Ádám Saiddal, Tamás Gergővel és Hidvégi Zalánnal egy hajóban fölényes győzelmet arattak.

„Nagyon csalódott voltam a harmadik hellyel, hiszen győzni szerettem volna, viszont sikerült mindent kizárnom a négyesre. Ahogy beültünk a hajóba teljesen átkapcsoltam és tudtam fókuszálni a pályára. Egyesben nagyon sokat hátráltatott a szél, remélem a következő válogatón jó pályát és szélállást fogok majd ki, egyértelműen szeretnék ott nyerni. Négyesben nagyon jó volt az összhang, ha jól számolom, háromszor már tudtunk közösen edzeni, ami biztató a nyári világversenyekkel kapcsolatban” – nyilatkozta a versenyt követően Bálint.

Balázs Péter, Bálint edzője elégedett volt versenyzője teljesítményével, azonban kiemelte ő is, hogy a szél sokban rátett a dobogós helyezések alakulására.

„A szél nagyon megnehezítette Bálint dolgát, a lenti pályák sokkal jobban el tudtak menni, így őket kellett utolérnie. Ennek ellenére elégedettek vagyunk a harmadik hellyel, az elő és középfutamokban minden úgy ment ahogy terveztük.”

Női egyesben Fojt Sára révén voltunk érdekeltek, s versenyzőnk nagyot lépett előre a két héttel ezelőtti tájékoztató versenyhez képest, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra mögött a harmadik helyen zárt.

„Nagyon jó rajtot szerettem volna, ami szerintem sikerült is. Az elején mindig tudom tartani a többiekkel a tempót, a végére szoktam elfáradni, most viszont végig ott voltam és ennek nagyon örülök. Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, ami remélem a holnapi párosnál is folytatódik, ahol Pupp Noémival állunk majd rajthoz” – mondta Fojt Sára a versenyt követően.

Az ifjúságiak mezőnyében Acélos Hanna Glória is kiharcolta a döntős szereplést, a még serdülő korú versenyzőnk a hetedik helyen zárt a versenyben.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia