Hírek

Együttműködési megállapodás a Kodolányi János Gimnáziummal és az Óbudai Egyetemmel

A jövőben közösen dolgozik a sportolók és a sportág sikerérét a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány, a székesfehérvári Kodolányi János Gimnázium, valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. A partnerek együttműködési megállapodásának aláírására kedden délután, sajtónyilvános eseményen került sor a székesfehérvári Városházán.

Sokéves előkészítő munka után három éve Sukorón kezdte meg működését az ország első, államilag támogatott kajak-kenu akadémiája, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, amely a sportág egyik kiemelkedő utánpótlásnevelő bázisává nőtte ki magát. Az elmúlt évek hazai és nemzetközi színtéren elért eredményei jól mutatják a magas színvonalú munkát, szakmaiságot, ám küldetésünk az, hogy ne csak a vízen, az iskolapadban is jó lehetőségekhez jussanak és kiválóan teljesítsenek fiatal versenyzőink. Ennek érdekében írt alá kedden délután együttműködési megállapodást a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, a Kodolányi János Gimnázium és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. A megállapodásnak köszönhetően a tanulók többek között egyéni tanulmányi rend kialakítására kapnak lehetőséget, valamint az edzőtáborokra és versenyekre is rugalmasan utazhatnak.

„Örömteli pillanat ez, hiszen egy viszonylag hosszabb előkészítést követően, az első pillanattól az volt a célunk, hogy az akadémia Székesfehérvárra jöjjön. Ezzel pedig segítsen még erősebbé tenni a Velencei-tó és Székesfehérvár kapcsolatát, a fiataloknak pedig megadja azt a lehetőséget, hogy ezt a nehéz, de nagyon szép sportágat válasszák” – fogalmazott a megállapodás fontosságáról dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki kiemelte, hogy a város számára nagyon fontos partnerek együttműködése válik most hivatalossá, hiszen az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral is szoros a kapcsolat, valamint a Kodolányi János Gimnázium mögött álló Kodolányi Egyetem is kiemelt partnere a városnak. Hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár mindig is iskolaváros volt, a sport és az oktatás kapcsolatára pedig jó példa az Óbudai Egyetem által indított sportközgazdász és sportmenedzser szak, valamint a Kodolányi János Gimnázium sportosztálya, melyek mind a sportolók fehérvári jövőjét segítik elő.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem megbízott rektora arról beszélt, hogy az egyetemnek évek óta kiemelt célja a sport, a sportos életmód támogatása. Ennek érdekében keresik a lehetőséget az együttműködésre a sportági szervezetekkel, akadémiákkal. Elmondta, hogy az intézmény 12 000 hallgatója között jelenleg is sok a sportoló, ezért évekkel ezelőtt élsportolói programot vezettek be, de a tömegsportokat is támogatják. „Ez csak az első lépése azoknak a lehetőségeknek, amiket a jövőben közösen kiépíthetünk” – zárta köszöntőjét a rektor.

A Kodolányi János Gimnáziumban már tíz éve létezik sportosztály, ahol a sportoló diákoknak támogató környezetet teremtenek az eredményesség érdekében. „A mai együttműködési megállapodás elismerése annak a pedagógiai munkának, amit tanáraink évek óta végeznek. Az a célunk, hogy támogató környezetet biztosítsunk, ami nem csak figyelembe veszi és segíti, de maximálisan elismeri, hogy a sportolók életvitele más” – fogalmazott Csöngei Gabriella, a Kodolányi János Gimnázium igazgatója. Az igazgató elmondta Kovács Katalin személyes példája olyan inspirációt jelenthet ezeknek a fiataloknak, ami arra ösztökélheti őket, hogy mind a tanulás, mind az sport területén jobban teljesítsenek.

Kovács Katalin, Akadémiánk kuratóriumi elnöke elmondta igyekeznek minden elvárásnak megfelelni az intézmények felé. Az akadémia életében kiemelkedően fontos a mai nap, hiszen mint fogalmazott, a működés kezdetekor azt fogalmazták meg, hogy minden tagnak a legmagasabb szakmai képzést szeretnék biztosítani, ez pedig a közoktatási intézmények nélkül kivitelezhetetlen. A háromszoros olimpiai bajnok beszámolt arról, hogy az akadémia az oktatás minden területén jelen szeretne lenni. Az általános iskolákban a testnevelő tanárok segítségével szeretnék megismertetni a sportágat, míg a középiskolákban a sport és a tanulás fontosságát szeretnék hangsúlyozni. „Valljuk, hogy az a gyermek tud jól teljesíteni az iskolapadban, aki mellette rendszeresen sportol. Megnyugvás hallani, hogy ebben partner tud lenni a gimnázium és az egyetem is – emelte ki Kovács Katalin, aki saját példáján is tudja, mennyire fontos, hogy a pedagógusok toleránsak legyenek a sportoló diákokkal. Akadémiánk elnöke nagyon várja a közös munkát és bízik benne, hogy hosszútávon is sikeres lesz az együttműködés.
Szöveg: Józsa Dávid

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia