Hírek

Sevilla: első hét kipipálva

Beéné Samu Andrea és Gintl Andrea, valamint Balázs Péter versenyzői is a sevillai edzőtáborban készülnek. A spanyol város most központi hely a magyar kajak-kenu sport számára, hiszen a Los Angeles-keret tagjai mellett itt edz a női válogatott is – minden korosztályban a páros és négyes teszteken van a hangsúly.

Megérdemelt Flamenco-esttel zárták versenyzőink a sevillai tábor első hetét. Balázs Péter, valamint Beéné Samu Andrea és Gintl Andrea tanítványai keményen dolgoztak az elmúlt napokban, az egyéni edzések mellett a válogatott csapathajók építésén is nagy hangsúly volt, sokféle összeülésben kellett szerencsét próbálni kajakosainknak és ez bizony fókuszáltságot követelt tőlük.

„A délelőtti egyéni edzések izgalom- és stresszmentesek, délután azonban nagyobb a pörgés, hiszen a versenyzők úgymond folyamatos teszteken mennek keresztül, nem csak a korosztályukban, de a felnőtteknél is jelenésük van, Rugonfalvi-Kiss Janka, ahogyan Fojt Sára is többször lehetőséghez jutott egy-egy egységben, ami például Janka esetében megtisztelő és jó tanulási lehetőséget jelent, hiszen megtapasztalhatja milyen például Csipes Tamarával és Kozák Danutával egy hajóban ülni” – mondja Beéné Samu Andrea, aki úgy gondolja, most nem elsősorban az egyéni formák, sokkal inkább a csapathajós alkalmasság alapján kap egy-egy versenyző nagyobb figyelmet Hüttner Csaba szövetségi kapitánytól.

Természetesen nem csak a felnőtt próbákon van hangsúly, a Los Angeles-keret U23-as tagjai Mórocz István szövetségi megbízott edző irányításával dolgoznak együtt, hétfőn példának okáért az első U23-as négyesedzésre is sor kerül majd.

„Úgy érzékelem, a lányok nagyon jól kezelik ezt a tábort, együttműködőek, motiváltak és bár fárasztó ez az extra figyelem, jó hangulatban dolgoznak” – tette hozzá Beéné Samu Andrea, aki szerint Nemes Réka, Dráviczki Dóra és Kőhalmi Emese is egyre jobb állapotba kerül Sevillában.

Jól haladnak Balázs Péter versenyzői is, a 2023-as év legjobb férfi utánpótlás kajakosa, Kollek Bálint idei párjával, Tamás Gergővel párosban is vízre szállt, sőt, Kurucz Leventével, Tamás Gergővel és Hidvégi Hunorral már a négyest is kipróbálták.

„Bálint nagyon élvezi ezt a tábort, de ugyanez elmondható a többi versenyzőmről is, Kollek Máté, Fodor Nicholas és Aczél Márton számára is nagyon hasznosak a sevillai napok” – mondta a tréner, aki bízik benne, kiemelkedően eredményes csapathajók alakulnak majd a sevillai napoknak köszönhetően.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia