Hírek

Bakó Olga: váltás kajakból a motorosba

Idén befejezte aktív versenyzői pályafutását a hatszoros utánpótlás világbajnok Bakó Olga, aki ősztől a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia edzői stábját erősíti. Olga Nemes Annával az U10-U14-es korosztály felkészülését irányítja.

Nyáron az U23-as női négyes tagjaként felállhattál a dobogó legfelső fokára a montemori Európa-bajnokságon, ősztől pedig felvetted a munkát sukorói Akadémiánkon. Nehéz volt búcsút inteni a kajakozásnak?

Igen is, meg nem is. Az igazat megvallva, kezdtem kiszeretni a kajakozásból. Idén már éreztem, hogy ez lesz az utolsó évem, mert elég bizonytalannak láttam a jövőképet. A lapátot könnyen letettem, de a csapatomtól nehéz volt búcsút venni. Most is előfordul, hogy lemegyek a lányok edzésére, be is állok, de csak óvatos tempóban, mert ha rendesen beletenném magam a munkába, másnap nem tudnék lábra állni.

Az edzői munka régi álom volt?

Mindenképpen benne akartam maradni a sportágban, és a gyerekekkel való munka mindig is vonzott. Nagyon örülök, hogy az Akadémián maradhattam, és itt tehetem meg az első lépéseket az edzői pályán. Az első időszakban kicsit furcsa volt, hogy már nem a kajakban, hanem a motorosban ülök, érdekes érzés a másik oldalon állni, de mivel gyorsan befogadtak a többiek, így könnyedén ment az átállás. Élvezem a közös munkát a gyerekekkel, Nemes Annával jó csapatot alkotunk és nagyon jó érzés volt megélni, amikor a gyerekek már kifejezetten hozzám fordultak, engem kérdeztek arról, hogy milyen edzés lesz, mihez öltözzenek.

A múlt héten Betlenfalvi István szakmai igazgató vezetésével edzői fórumot tartottak Velencén, ahol már edzőként ültél egy asztalnál korábbi trénereiddel, Gintl Andreával és Beéné Samu Andreával. Ők hogyan fogadták a váltást?

Örültek neki. Az elején jó néhány tanáccsal elláttak, sokat kérdeztem őket például a technikáról. De azt kell mondjam, minden edző nagyon segítőkész itt az Akadémián, profi a háttér és nagyon jó a közösség.

Visszatérve a sportolói pályafutásodra, a sok-sok utánpótlásgyőzelem, érem közül melyikre vagy a legbüszkébb?

Talán a legelső világbajnoki címemre, amit 17 évesen párosban nyertünk Biben Karinával a Pitestiben rendezett versenyen. A legtöbb sikeremet Karinával együtt értem el, ami a sportolói, versenyzői kvalitásaink mellett talán annak is volt köszönhető, hogy jó barátok voltunk a parton is. Bár az élet most másfelé sodort minket, azért, ha találkozunk, ugyanott tudjuk folytatni a beszélgetéseket, ahol abbahagytuk.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján már elérhető a 2024-es versenynaptár, az első válogatót május elején Szolnokon rendezik meg. Nincs már bizsergés, ha a versenyszezonra gondolsz?

Már nincs. Sokkal inkább várom a kicsik versenyeit, hogy jól felkészítsük a gyerekeket ezekre a kihívásokra, megtaláljuk a legjobb csapathajókat és sok-sok szép élményt éljünk meg együtt.

BAKÓ OLGA EREDMÉNYEI

2017

2x ifjúsági Eb-1. (K-2 500 m, K-2 1000 m)

1x ifjúsági vb-1. (K-2 500 m)

1x ifjúsági maraton vb-1. (K-2)

2018

Ifjúsági vb-1. (K-2 500 m)

Ifjúsági vb-2. (K-1 1000 m)

Ifjúsági maraton vb-1. (K-2)

2019

U23-as Eb-2. (K-2 500 m)

U23-as vb-1. (K-2 500 m)

2021

U23-as Eb-2. (K-2 500 m)

U23-as vb-1. (K-2 500 m)

2022

U23-as Eb-2. (K-1 1000 m)

U23-as Eb-3. (K-2 500 m)

2023

U23-as Eb-1. (K-4 500 m)

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia