Hírek

Fodor Nicholas sífutással búcsúzott 2023-tól

Az év vége nagy meglepetést tartogatott kiváló kenusunk, Fodor Nicholas számára. Foltán László a kenu szakág utánpótlás kapitánya versenyzőnket behívta a Los Angeles keretbe, így ő is utazhatott a válogatott livignói sífutó táborába.

Eredményes éven van túl U23-as korú kenusunk, Fodor Nicholas, aki a tavalyi nyári utánpótlás világbajnokságról bronzéremmel térhetett haza. Balázs Péter tanítványa egész évben megbízható teljesítményt nyújtott, talán ennek is köszönhető, hogy az év végén Foltán László kenus kapitány őt is behívta a Los Angeles keretbe. A ráadás pedig az volt, hogy Nicholas is elutazhatott a válogatott livignói sífutó táborába.

„Nagy meglepetés volt számomra ez a lehetőség és nagy élmény, hogy Olaszországban szilveszterezhettem. A hegy tetején állva, szakadó hóban a tűzijátékot nézni nem mindennapi pillanat – mondta a versenyző, akinek még sosem volt sífutóléc a lábán, így kellett egy kis idő, amíg felvette a fonalat.

„A második edzésen már egész jól ment a sífutás, kezdtem ráérezni a korcsolyázó technikára, sokat segített ebben Foltán László és Bedecs Ferenc edző – folytatta Fodor Nicholas, aki tavasszal a válogatott törökországi táborába is utazhat a csapattal.

Hogy milyen év vár kenusunkra?

Reményei szerint a tavalyihoz hasonlóan eredményes, bízik benne, hogy sikerül kijutni az utánpótlás világbajnokságra, és ennek érdekében mindent meg is tesz majd az edzéseken.

„Nagy motiváció a kerettagság, és bár hosszú távú terveim között az szerepel, hogy edzőként dolgozhassak az Akadémián, azért remélem, hogy lesz még pár szép eredményem ebben a sportágban.”

Együttműködő partnereink