Hírek

Fodor Bence: Magasan van a léc a Hüvös-csoportban

A melegvizes edzőtáborok szempontjából az „első fecskék” közé tartozik Hüvös Viktor csoportja, hiszen már január 27-én útra keltek a sportolók Dél-Afrikába, ahol négy hetet töltenek el. Versenyzőnk Fodor Bence kisebb sérüléssel érkezett a helyszínre – szerencsére nagyobb volt az aggodalom, mint a baj.

Kezdjük a legfontosabbal, hogy vagy, hiszen az edzőtábor előtti időszakban mellizomsérülést szenvedtél?

Köszönöm, most már sokkal jobban, szerencsére nem volt olyan vészes ez a sérülés. Evezés közben nincsenek fájdalmaim, a kondiban még kímélem ezt a területet, de már elkezdhettem a gyógytornát és a speciális feladatokat, amiket a gyógytornászok javasoltak – mondta a tavalyi U23-as Európa-bajnokság K-2 500 méteres döntőjében Balogh Gergellyel aranyérmet szerző Fodor Bence.

A körülményekkel elégedett vagy?

Abszolút, minden rendben van. Nagyon jó az idő és a víz is, ugyanott evezünk, mint tavaly, csak most másik szálláson lakunk. A tavalyihoz képest sokkal jobbak a körülmények, hiszen nem kell utazni az edzésekre, helyből vízre tudunk szállni.

Az elmúlt idény eredményei alapján hogyan tervezed a 2024-es évet, ami az olimpiai versenyfutás szempontjából is tartogathat sokak számára meglepetéseket.

A sérülés és a tavaly őszi betegségem keresztülhúzta a számításaimat, de azon leszek, hogy idén még jobb eredményeket érjek el. A 2024-es olimpia a koromra és a nagyon erős hazai mezőnyre tekintettel talán még nem reális cél, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ismét ott legyek a korosztályos világversenyeken.

Ismét Balogh Gergellyel futsz neki a versenyszezonnak?

A párosról még nem beszéltünk. Kicsivel egyesben próbáljuk a legjobb technikát és formát felépíteni, hogy majd tavasszal következhessenek a csapathajósedzések.

Igen illusztris társaságban töltheted a mindennapokat, hiszen olimpiai és világbajnokok között készülhetsz. Magasan van a léc?

Elég magasan, de próbálok minden edzésen olyat nyújtani, mint az olimpikon vagy világbajnoki érmes csapattársaim. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész, szívesen adnak nekem tanácsot, segítenek bármiben, vagyis nagyon ösztönző a közeg.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia