Hírek

Újabb kvalifikációk a szegedi világkupára

Szolnokon elrajtolt a 2024-es versenyszezon, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség keddtől csütörtökig itt rendezi az 1. Kajak-Kenu válogatót, egyben ifjúsági tájékoztatóversenyt. 

A szerdai felvonáson szép akadémiás eredményeknek örülhettünk – főként női kajakosainknak köszönhetően.

A délelőtt folyamán a női K-2 500 méter döntőjében a 2021 után ismét összeálló páros, vagyis a szülésből visszatérő Kozák Danuta és Csipes Tamara mögött ezüstérmet ünnepelhetett kajakosunk, Fojt Sára, aki ezúttal a honvédos Gazsó Alida Dórával lapátolt egy hajóban. Ebben a döntőben bronzérmet vehetett át a Kőhalmi Emese, Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) páros, amely ennek az eredménynek köszönhetően vízre szállhat a jövő heti szegedi olimpiai pótkvalifikációs viadalon. Vagyis az ő feladatuk lesz elhozni a párizsi részvétellel kapcsolatosan még hiányzó két női kvótát. Nem egyszerű feladat ez, hiszen jövő héten csak a győztes egység szerez indulási jogot az ötkarikás játékokra. 

A délután folyamán női versenyzőink ismét vízre szálltak, ezúttal négyesben mérették meg magukat a három olimpiai bajnokot is soraiban tudó Kozák Danuta, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, Hadvina Dóra alkotta négyessel szemben. A párizsi olimpiai indulói aspiránsok a pároshoz hasonlóan ismét kimagaslottak a mezőnyből, de második helyével indulási jogot szerzett a szegedi világkupára a Kiskó Réka (KSI), Rugonfalvi-Kiss Janka, Kőhalmi Emese, Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) alkotta kvartett, míg a harmadik helyre egy tiszta akadémiás egység, Pólai Petra, Nemes Réka, Dráviczki Dóra és Ujfalvi Laura csúszott be.

A felnőtt férfiak mezőnyében Hidvégi Hunor révén voltunk érdekeltek ezen a napon, aki az MTK-s Szendy Maximiliánnal a nyolcadik helyen zárt a K-2 500 méter fináléjában. Az U23-as kenusok mezőnyében döntőzött korosztályos világbajnoki bronzérmesünk, Fodor Nicholas, aki C-1 500 méteren ezúttal a hetedik helyet szerezte meg. 

Az ifjúsági tájékoztatón sem maradtunk döntős szereplés, sőt érem nélkül. 

Fiú K-1 500 méteren az év elején akadémiánkra igazolt Hidvégi Zalán lett első, magabiztosan zsebelte be a szám aranyát. A lányok ugyanezen döntőjében Jeszkel Panna és Acélos Hanna Glória szállt vízre – előbbi az 5., utóbbi a 8. helyet szerezte meg, míg a nap zárásaként a K-2 500 méter döntőjében újoncaink, Herk László és Aczél Márton mutathatták meg tudásukat – a fiúk a 9. helyet szerezték meg. 

A szerdai versenynapról hamarosan videós anyagot is közlünk.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia