Hírek

A női négyes, Fojt Sára és a Dráviczki, Tamás pár is A-döntős Szegeden

Pénteken megkezdődött az I. ICF Világkupa a szegedi Maty-éren. Akadémiánk az első versenynapon 7 versenyzővel képviseltette magát, közülük négyen, Rugonfalvi-Kiss Janka, Kőhalmi Emese, Fojt Sára és Dráviczki Dóra harcolták ki az A-döntős szereplés jogát.

Van, amikor egy veretős hajrától libabőrös tud lenni az ember. Ez történt péntek délelőtt a Maty-éren, ahol Gintl Andrea és Beé-Samu Andrea a női négyesben helyet foglaló Rugonfalvi-Kiss Janka és Kőhalmi Emese edzői konkrétan beleborzongtak a magyar női négyes hajrájába. A fiatalokból álló csapat a középfutamban kieső helyről mentette meg a továbbjutást, a lányok a kanadai egységet megelőzve a harmadik helyen zártak, ami bizony döntőt ért!

A Hidvégi Hunor, Fodor Bence, Kurucz Levente és Balogh Gergely kvartettnek sajnos nem jött össze ez a bravúr. A második számú magyar férfi négyes az elő- és a középfutamban is minimális különbséggel kényszerült a negyedik helyre, s ezzel versenyzőink a B-döntőbe kvalifikáltak. 

A nap folyamán még női K-2 500 méteren, női K-1 200 méteren, valamint K-2 500 méter mixben voltunk érdekeltek. Előbbi versenyszámban a szerdán az olimpiai kvótáért versenyt futó Csikós Zsóka és Kőhalmi Emese, valamint Nemes Réka és Dráviczki Dóra duója szállt vízre. Lányaink tisztességesen helyt álltak a versenyben, a középfutamában mindkét egység a hatodik helyet szerezte meg, s ezzel a szombati B-döntőben képviselhetik majd a magyar színeket.  

A délutáni K-1 200 méteres versenyben kiváló rajtot vett Fojt Sára és Rugonfalvi-Kiss Janka is. Előbbi az első, utóbbi a negyedik előfutamban lett második, amellyel könnyedén továbbléptek a középfutamba. A folytatásban azonban csak Fojt Sára örülhetett, aki az első középfutamban a második helyen ért célba és ezzel kvalifikált az A-döntőbe. Janka futamában sajnos épphogy lecsúszott a döntőt érő harmadik pozícióról, így ő a B-döntőben állhat rajthoz szombaton. 

Dráviczki Dóra pénteken két számban próbált szerencsét, a mix K-2 500 méteres versenyben párjával Tamás Gergővel kiharcolták a döntő szereplés jogát, vagyis a szombati nap folyamán három egységünk szállhat majd vízre a legjobbak között.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia