Hírek

Járomi Maja Panka első egyéni magyar bajnoki címét ünnepelte

Egy arany- és két ezüstérem lett Akadémiánk első napi mérlege a győri Kadler Gusztáv maraton magyar bajnokságon. A legjobb eredményt szakadó esőben versenyezve Járomi Maja Panka érte el, aki az U17-U18-as K-1-es viadalt nyerte meg.

Az időjárás nem vette kegyeibe pénteken a Kadler Gusztáv maraton magyar bajnokság mezőnyét. Délután folyamatos esett az eső, több rajtot is halasztani kellett, és a versenyzők hol enyhülő, hol szakadó esőben lapátolták végig a távokat.

Úgy tűnik, kajakos lányainkat ez cseppet sem zavarta meg, versenyzőink kitettek magukért: az U17-U18-as korosztályban induló Járomi Maja Panka példának okáért megnyerte a K-1-es viadal első döntőjét, amelyben a második helyet a tavaly év végén Akadémiánkra igazoló Szijártó Dóra szerezte meg.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első egyéni magyar bajnoki címem – mondta boldogan a célban Sinka Kornél tanítványa, Járomi Maja Panka, aki természetesen a taktikájába is bepillantást adott. – Úgy döntöttem, hogy az első 1000 métert rendesen megnyomom, s utána megpróbálok beülni vízre. Ez az elején sikerült is, aztán azt vettem észre, hogy kilométerről kilométerre haladva tűnnek el a többiek mellőlem. Egy kicsit féltem attól, hogy nem tudom végigvinni a versenyt az élen, utolérnek a többiek, de szerencsére nem jött senki. A szakadó eső egyáltalán nem zavart meg, sőt inkább azon izgultam, nehogy visszafordítsanak minket a versenybírók.”

Szijártó Dóra is elégedetten nyilatkozott a versenyt követően.

„Megmondom őszintén, rosszabb eredményre számítottam. Összességében ez egy nagyon jó verseny lett és a szakadó eső ellenére sem tűnt hosszúnak” – tette hozzá Szijártó Dóra, aki Járomi Maja Pankához hasonlóan pályafutása eddigi legjobb eredményét könyvelte el.

Az U15-ös korosztályban is jutott Akadémiánknak egy szép ezüstérem. Az egyes számú döntőben Beé-Samu Andrea és Gintl Andrea tanítványa, Lengyel Lili érkezett a második helyen a célba.

„Nem számítottam arra, hogy érmes leszek, de abban azért bíztam, hogy a legjobb hatban zárok. A terv az volt, hogy az elején elmegyek a bollyal és ameddig bírom, ott is maradok a vezető csoportban. Hogy az edzőim mennyire bíztak bennem? Szerintem nagyon, hiszen a vízre szálláskor csak annyit mondtak, várunk téged a végén” – mesélte Lengyel Lili. A másik döntőben Szojár Írisz Madléna a 10. helyen zárt.

Fiú kajakosaink közül Kollek Máté és Zákány Máté érte el a legjobb eredményt. Párosunk az ötödik helyen zárt, de a fiúk nem örültek túlságosan ennek a helyezésnek. Érthető a csalódottságuk, hiszen az élbollyal haladhattak volna, ha a második futószakaszt követő vízre szállásnál nem borulnak be. Az éremesély itt elúszott, hiszen olyan hátrányba kerültek, amit már nem tudtak ledolgozni.

A kenusok mezőnyében Pap Milán szerzett még értékes helyezést. Az U17-U18-as egyes számú döntőben a 10. helyen zárt.

EREDMÉNYEK

FIÚK

U17-U18. K-2 : 5. Kollek Máté, Zákány Máté

U17-U18. C-1 (síkvíz): 10. Pap Milán

U15. Döntő III. K-1: 35. Csoma Viktor

LÁNYOK

U17-U18. K-1 (síkvíz): 1. Járomi Maja Panka, 2. Szijártó Dóra, 13. Csoma Lilla, 22. Hakfelner Katalin

U15. Döntő I. K-1: 2. Lengyel Lili. Döntő II: 10. Szojár Írisz Madléna

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia