Hírek

Fojt Sára párosban is nagy lépést tett Párizs felé

Remek két napot tudhat maga mögött kajakosunk, Fojt Sára a szegedi II. válogatóversenyen, amelyen egyes és páros szereplésével nagy lépést tett a párizsi olimpia felé. Sári pénteken párosban zárt a második helyen, de értékes győzelmeket zsebelt be Fodor Nicholas és Kollek Bálint is.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a hölgyek mezőnyében a Csipes csoport tagjai készültek fel a legtökéletesebben a II. szegedi felnőtt, U23-as, para kajak-kenu és SUP válogatóra!

A csütörtöki egyéni verseny után, amelyben kajakosunk, Fojt Sára a harmadik helyen zárt, a pénteki párosversenyben is az olimpiai bajnok tréner versenyzői brillíroztak. Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara párosa fölényesen nyerte meg a számot, míg a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős a Lucz Anna, Hadvina Dóra duót maga mögé utasítva a második helyen érkezett célba. Fojt Sári mellett akadémiánk két versenyzője is szóhoz jutott ebben a fináléban: Rugonfalvi-Kiss Janka és Dráviczki Dóra párosa az ötödik helyet szerezte meg. Érdekesség, hogy a délután folyamán egyindulós K-4 500 méteres versenyt is rendeztek, Pupp Noémi, Csipes Tamara, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra az Eb-indulás jogáért teljesítette a pályát.

A férfiak mezőnyében is volt kiért szorítanunk. Délelőtt kenusunk, Fodor Nicholas a felnőtt C-1 1000 méter döntőjében az ötödik helyen zárt, amellyel jó eséllyel pályázhat egy csapathajós indulásra a jövő heti szegedi Európa-bajnokságon. Nicholas délután az U23-as korosztály C-2 1000 méteres döntőjében is szerepelt, s az Atomerőmű SE versenyzőjével, Hodován Dáviddal az első helyet szerezte meg.

A férfi kajakosok mezőnyében a királykategória, vagyis a K-1 1000 méter küzdelmeit rendezték meg, s míg a három indulós A-döntőben Kopasz Bálint fölényesen győzte le Varga Ádámot, addig a B-döntőben az Akadémia fiataljai domináltak: egy fantasztikus párharc végén Kollek Bálint szerezte meg a győzelmet az év elején Akadémiánkhoz csatlakozó Hidvégi Hunor előtt. Ha a szövetségi kapitány is úgy dönt, két kajakosunk a K-4 1000 méteres csapathajó tagjaként szóhoz juthat majd a jövő heti szegedi felnőtt Európa-bajnokságon. Kajakos fiaink egyébként az U23-as K-1 500 méteres verseny egy részét is letudták ezen a napon: Kozma Barnabás, Hidvégi Hunor, Kollek Bálint és Fodor Bence is ott lesz a szombati középfutamban.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia