Hírek

Kőhalmi Emese duplázott Szolnokon, Akadémiánk az éremtáblázat élén zárt

Kilenc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel megnyerte az éremtáblázatot a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia a szolnoki II. ifjúsági és U23-as válogatóversenyen. Az utolsó napon Hidvégi Zalán a pénteki K-2 500 méter után K-1 1000 méteren is diadalmaskodott, míg friss felnőtt Európa-bajnokunk, Kőhalmi Emese két számban is aranyérmet szerzett.

Eredményesen zárták versenyzőink a szolnoki II. ifjúsági és U23-as válogatóversenyt, az utolsó versenynapon 3 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet tettek hozzá kajakosaink az addigi éremgyűjteményhez.

Az ifjúságiak mezőnyében Hidvégi Zalán bebizonyította, hogy ő korosztálya legjobb egyes versenyzője, hiszen a K-2 500 méter után a királykategóriában, vagyis K-1 1000 méteren is verhetetlennek bizonyult. Kiélezett küzdelemben győzte le a felnőtt válogatón is jól teljesítő MTK-s Mircse Zoltánt, így Zalán ebben a számban is készülődhet a plovdivi ifjúsági világbajnokságra. A döntőben ott lapátolt Akadémiánk újonca, Gazdag Marcell is, aki a K-1 500 méteren aratott győzelme után ezúttal az ötödik helyen zárt.

U23-as hölgyeink is megmutatták, hogy ebben a korosztályban nehéz labdába rúgni mellettük. Női K-2 500 méteren lányaink kibérelték a dobogót: Kőhalmi Emese és párja, a szolnoki Csikós Zsóka mögött ugyanis Rugonfalvi-Kiss Janka és Dráviczki Dóra párosa érkezett a második helyen célba, míg a bronzérmes pozícióban holtverseny született, a szintén szolnoki Decsi Dorina és versenyzőnk, Ujfalvi Laura azonos időt ért el Kiskó Réka és Rendessy Eszter párosával. Az ötödik helyen is akadémisták zártak: Pólai Petra és Nemes Réka egysége szerezte meg ezt a helyet.

Kőhalmi Emese duplázott ezen a napon, hiszen esélyeshez méltón nyerte meg a K-1 1000 méteres versenyt, amelyben Nemes Réka bronzérmet szerzett.

Az U23-as kenusoknál Fodor Nicholas is ott volt Szolnokon, az atomos Hodován Dáviddal szétlövésre készülődött a Molnár Csanád, Juhász István kenupáros ellen C-2 1000 méteren, ám Juhász István betegsége miatt ellenfeleik nem tudtak vízre szállni, így Nicholasék nyerték el az Európa-bajnoki és világbajnoki indulás jogát.

Makrai Csaba és ifjabb Foltán László utánpótlás szövetségi kapitányok számára még több szám indulója kérdőjeles, ezért vasárnap több szétlövést is rendeznek. Ifjúsági versenyzőnk, Jeszkel Panna példának okáért három szétlövésben is érdekelt lesz. Csapathirdetés a pozsonyi Európa-bajnokságra és a plovdivi világbajnokságra kedden várható.

EREDMÉNYEK

Ifjúsági korosztály

Női K-2 500 m: 5. Jeszkel Panna, Acélos Hanna Glória, …7. Leskó Vivien, Lengyel Lili Nelli

Női K-1 1000 m: 7. Leskó Vivien, …9. Járomi Maja Panka. B-döntő:

Férfi K-1 1000 m: 1. Hidvégi Zalán, …5. Gazdag Marcell. B-döntő: 4. Kollek Máté

Férfi K-2 1000 m: 4. Aczél Márton, Zákány Máté

U23-as korosztály

Női K-2 500 m: 1. Kőhalmi Emese, Csikós Zsóka, 2. Rugonfalvi-Kiss Janka, Dráviczki Dóra, …3. Decsi Dorina (Szolnoki Kajak-Kenu Klub), Ujfalvi Laura, 5. Pólai Petra, Nemes Réka

Női K-1 1000 m: 1. Kőhalmi Emese, …3. Nemes Réka

Férfi K-2 1000 m: 8. Selyei Csanád (Váci Kajak-Kenu SE), Kozma Barnabás

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia