Hírek

Minden éremből jutott az első döntős napon

Egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek akadémistáink a plovdivi ifjúsági és U23-as világbajnokság első döntős napján, amelyen a dobogó tetejére állhatott fel Gazdag Marcell (ifjúsági K-4 500 m), második lett a Dráviczki Dóra, Kozma Barnabás vegyes páros, míg a harmadik helyen zárt Rugonfalvi-Kiss Janka és Kőhalmi Emese az U23-as női négyessel.

A kajak-kenus nemzetek ereje általában a négyesek teljesítményében mérhető, ifjúsági csapathajóink pedig megmutatták: az utánpótlás terén nincs ok az aggodalomra!

Pénteken az ifjúsági lány négyes szoros csatában, majd nem sokkal később a fiúk magabiztos teljesítménnyel hódították el az aranyérmet. Utóbbi egységben ott lapátolt versenyzőnk, Gazdag Marcell is, aki 2022-ben még az Olimpiai Reménységek Versenyén triplázott, most pedig pályafutása első ifjúsági világbajnoki címét ünnepelhette. 

Ezüstérem is jutott akadémistáinknak az első döntős napon, a Dráviczki Dóra, Kozma Barnabás vegyes páros K-2 500 méteren óriási csatában, kevesebb, mint egy tizeddel maradt alul a német egységgel szemben. Bár épphogy kicsúszott az arany a kezükből a páros felszabadultan örült ennek az ezüstéremnek is. 

A bronzot a Rugonfalvi-Kiss Janka, Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter alkotta U23-as női négyes szolgáltatta, amely a német és a cseh egység mögött a harmadik helyen ért célba a döntőben. A lányok a táv második felében kapaszkodtak fel a dobogós pozícióba. 

A délelőtt során még három versenyzőnkért szoríthattunk, Kollek Bálint és Fodor Bence az U23-as férfi négyessel az ötödik, míg Nemes Réka K-1 1000 méteren a nyolcadik helyen zárt. 

„Már a világbajnokságot megelőzően látszott, hogy nagyon erős ifjúsági négyesekkel tudunk rajtolni ezen a versenyen. Gazdag Marcelléktől várható volt, hogy a dobogón, az első két hely valamelyikén zárnak, de azt hiszem, sokunkat megleptek azzal, hogy ennyire magabiztosan szerepeltek. Nagyon jó időt lapátolt az egység, ez az 1:21-es idő az U23-sok között is remek teljesítmény lenne – értékelte az aranyérmet Balázs Péter, Gazdag Marcell edzője, aki az U23-asok szereplésére is kitért. – Vegyes párosunk, Dráviczki Dóra és Kozma Barni is fantasztikusan versenyzett, féltávnál még vezettek és négyszázötvenig úgy tűnt, meglesz az aranyérem, de a németek jól hajráztak és nagyon szoros finisben nyerték meg ezt a versenyt. Egyébként az U23-asokról általánosságban elmondható, hogy jóval erősebb a mostani mezőny, mint a tavalyi világbajnokságon volt. A németek olyan kajakosokkal érkeztek, akik éppen csak lemaradtak a párizsi olimpiáról, egyesben, párosban és négyesben is felnőtt időket mennek. Példának okáért ezért fogalmaztunk óvatosan az U23-as férfi csapathajó esélyeiről, hiszen az elő- és középfutamok alapján ugyanúgy kinézett a második hely számukra, mint a hetedik – Bálinték végül az ötödik helyen zártak.”

„A négyesünk a középfutam alapján a nyolcadik idővel került a döntőbe, ahol úgy érzem, a szívük hozta be őket a harmadik helyre. A lányok elmondása alapján futamról futamra jobb érzésekkel szálltak ki a hajóból, most ez volt a maximum, amit ki tudtak hozni ebből a döntőből A párosnál Dorkáék nagyszerű pályát mentek, az utazójuk, a finisük is jól sikerült, tényleg egy hajszállal maradtak el az aranyéremtől. A célfotónál még reménykedhettünk egy picit a győzelemben, de így is maximálisan elégedettek vagyunk. – értékelt Beé-Samu Andrea a versenyt követően.

A program ma nem ér véget versenyzőink számára, a délutáni középfutamok során Rugonfalvi-Kiss Jankáért (U23-as K-1 200 m), Kőhalmi Emeséért (U23-as K-2 500 m), Hidvégi Zalánért (ifjúsági K-2 500 m), Gazdag Marcellért (ifjúsági K-1 500 m) és Hidvégi Hunorért (U23 K-1 500 m) szoríthatunk.

EREDMÉNYEK

Nők

U23

K-4 500 m: 3. Rugonfalvi-Kiss Janka, Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter 

K-1 1000 m: 8. Nemes Réka

Férfiak

U23

K-4 500 m: 5. Panyik Zsombor, Kollek Bálint, Fodor Bence, Balogh Gergely

K-2 mix 500 m: 1. Dráviczki Dóra, Kozma Barnabás

Ifjúságiak

K-4 500 m: 1. Samu Péter, Gazdag Marcell, Szabó Levente, Mircse Zoltán

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia