Hamarosan kiderül, ki mit pakolt bele a zsákba

Közel két hónapos melegvízi edzőtáborozás után ismét itthon készül Balázs Péter és Bakó Zoltán csoportja. Felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes kajakosunk, Kollek Bálint számára egy kézsérülés miatt nem indult ideálisan a tavaszi időszak, de behozta a lemaradását, és nagy célokat fogalmazott meg az idényre.
Közel hét hetet töltöttek el melegvízi edzőtáborokban, egy hónap Dél-Afrika után három hét sevillai felkészülés következett. Ilyenkor összegzi az ember a háta mögött hagyott időszakot?
Általában vissza szoktam tekinteni ezekre a szakaszokra. Úgy érzem, összességében eredményesnek mondható ez a hét hét, bár nekem nem indult kedvezően, mert Dél-Afrikában egy kézsérülés miatt nagyjából két hétig csak szárazföldi munkát végeztem. Szerencsére ez a vízre szállásomkor nem érződött meg, a sérülés ellenére is jól ment a kajakozás, és az utolsó héten, amikor a válogatott táborhoz csatlakozott az edzőnk, Balázs Péter, már százszázalékos munkát tudtam végezni. Nekem ez volt életem első dél-afrikai edzőtábora, ami tartogatott jó és rossz érzéseket is. Örültem, hogy egy alkalommal Hüvös Viktor csoportjával is ki tudtam menni egy hosszabb evezésre, jó volt látni a nagyok munkáját – mondta Kollek Bálint.
Egy hét magyarországi tartózkodás után utaztatok tovább Sevillába.
Igen, egy hétig a Kolonics telepen és az Akadémián készültünk, de nagyon vártuk, hogy mehessünk tovább Sevillába, ahol közel három hetet töltöttünk el. Itt már előkerültek a csapathajók, egyesben pályákat is mentünk és a résztávok is hegyeződnek, ahogyan közeledünk az április végi válogató felé.
Az elmúlt év sikerei után az idén is Kozma Barnabással készülsz ötszáz párosra. Véleményed szerint mitől jó a ti egységetek?
Nincsenek bizonytalanságok, jól érezzük egymás mozgását Barnival. Ő sprinter alkat, én alapvetően ezres versenyző vagyok, ennek is köszönhetően jól tudjuk összerakni az ötszázas pályát. Barni nagyon jól tud rajtolni, én lomhább vagyok az elején, így nagyon fontos az ő szerepe, ahogyan a végén az enyém. Az utolsó métereken már én vagyok, aki irányít és motiválom őt, hogy képesek legyünk a legjobbat kihozni magunkból. És ami nagyon fontos még, a kettőnk közötti bizalom. Viccesen mondhatom: ha Dél-Afrikában egy ágyban, egy takaró alatt nem mélyült el a kapcsolatunk, akkor már soha nem is fog.

A válogatók szempontjából speciális év az idei, hiszen egy válogatót rendeznek a felnőttek és az U23-as korosztály számára is. Ez mennyire nyomasztó vagy éppen motiváló?
Abból a szempontból nyomasztó, hogy csak egy lövése van az embernek, ugyanakkor motiváló is, mert itt kell megmutatni mindent, ami benned van. Természetesen ezer egyesben szeretnék minél előrébb végezni, a tavalyi év eredménye alapján jó lenne azt mondani, hogy a harmadik számú egyes kajakos vagyok Varga Ádám és Kopasz Bálint mögött. Párosban pedig jó lenne megcsípni a felnőtt élmezőnyt és világkupa-indulási jogot szerezni.
Egy ilyen „egy dobásos” válogatón mi dönt inkább? A kiélezett forma vagy a jó mentális állapot?
Mindkettő nagyon fontos lesz. Mentálisan jó állapotban érzem magam, a formaidőzítéshez pedig még van három erős hetünk. Szerintem kemény csaták lesznek, mindenki bizonyítani akar, hiszen egyetlen válogatón tudjuk megmutatni, hogy ki, mit tudott belepakolni a zsákba. Nekem egy kívánságom lesz, legyen húsz fok felett a hőmérséklet, mert melegben sokkal jobban működöm.
Térjünk vissza az akadémiai csapatra. Mennyire motiváló ilyen nagy csoportban készülni?
Úgy érzem, remek csapat jött össze az Akadémián. Erősek az U23-as versenyzők, de az ifik is, akik minden egyes edzésen jobb és jobb eredményre sarkallnak minket. Bakó Zoltán jelenléte is nagyon hasznos, hiszen technikai kérdésekben, az edzésprogramban és mentálisan is sokat tud nekünk segíteni, úgy érzem, nyertünk azzal, hogy az akadémiai csapathoz csatlakozott.
Ha jól tudom, testvéred, Kollek Máté is egyre jobb formába lendül.
Nagyon szorítok neki, hogy jó éve legyen. Az ő fejlődése is nagyon motiváló, de nem engedhetem meg magamnak, hogy megszorongasson az edzéseken, mert akkor kénytelen vagyok állandóan ezt hallgatni otthon.