Hírek

Újra elindulni és végigmenni az úton

Hogy a nehézségek nem feltétlenül jelentenek végállomást, ismét bizonyították Akadémistáink, akik az áprilisi felnőtt válogató hullámvölgyét maguk mögött hagyva remek teljesítményekkel rukkoltak elő a 2. ifjúsági és U23-as válogatón. A szegedi verseny zárónapján hét döntőt rendeztek, amelyen versenyzőink újabb három győzelmet szereztek, s összességében 10 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzéremmel az éremtáblázat élén zártak.

Megesik, hogy olykor nem a versenyző elképzelései szerint alakul egy esztendő. Nem jön ki a forma, közbeszól egy sérülés, vagy bár a felkészülés során minden a vágyott kerékvágás mentén halad, mégis értetlenül tekintünk a végeredményre, ami nem a befektetett munkát, időt és energiát tükrözi.

Ilyenkor mit tehet az ember?

Szembenéz a valósággal, felemeli a fejét, új célokat fogalmaz meg, bizonyítja a sportág szeretetét, és azt, hogy a kudarcok ellenére is ő ízig-vérig kajakos.

Így tett Fojt Sára is, kétszeres olimpiai bronzérmesünk csatasorba állt az U23-as világ- és Európa-bajnokság indulói helyeiért. Győzött K-1 500 és 1000 méteren, majd a válogató zárónapján a honvédos Tölgyesi Flórával megnyerte a K-2 500 méteres versenyszámot is. Flóra háttere és talpra állása is megérne egy misét, ahogyan Sári szavai sem mellékesek arról, hogyan tekint jelenlegi önmagára és a jövőre, amely alázatossága miatt még sok sikert tartogathat számára.

„Sokat adott ez a pár nap. Újra megtaláltam önmagam, ami az első válogató kudarca után nem volt egyszerű feladat. Nehéz volt onnan felállni és újraindulni, de átbeszéltük az edzőmmel, Demeter Istvánnal a célokat, a felkészülésemet és ez új reményeket adott számomra – mondta Fojt Sára, aki nagyon örült a páros győzelemnek is, hiszen Flóra előtt sok párost kipróbált, de benne találta meg azt az U23-as társat, akivel úgy tud menni, mintha egyesben kajakozna. – Nagyon jó pályát mentünk Flórával. Voltak ugyan kisebb hibák, az utolsó hajrában egy nagyobb billenésünk is, de ennek ellenére is erősen tudtunk végigmenni. A hétvégére összességében az volt jellemző, hogy higgadtan versenyeztem, szerintem ez a mentalitás párosban különösen fontos. Flóra akkor tud igazán erős lenni a végén, ha a pálya közepén sikerül megfelelő ritmust diktálnom. Remélem, hogy jó csapást adtam neki. És örülök, hogy afféle támaszt jelentettünk egymásnak, hiszen Flóra a gerincsérve miatt szintén nehéz helyzetből állt fel. Ez is egy közös pont a mi kis közös évünkben.”

Másik versenyzőnk, Pető Hanna a győri Gombás Alízzal párosban nagyon szeretett volna nyerni ebben a számban, s bár minimális különbséggel maradtak alul Sáriékkal szemben, ezt a második helyet más értékek alapján szemlélte versenyzőnk.

„Valamiért ennek a döntőnek így kellett alakulnia, mégis azt mondom, mérföldkő lett a pályafutásunkban, mert rengeteget tanultam, tanultunk belőle. Elsősorban egymásról. Kikaptunk ugyan, de boldogok vagyunk, mert a májusi világkupa után olyan csalódottan szálltunk ki a hajóból, hogy abban sem voltunk biztosak, képesek leszünk együtt maradni és folytatni a közös utunkat. Örülök, hogy sikerült összeszedni magunkat és újra egymásra tudtunk találni” – mondta Pető Hanna a versenyt követően. Ebben a fináléban még két akadémista szerepelt: Jeszkel Panna Debreczeni Lorával az 5., Dráviczki Dóra Tóth Dianával a 6. lett.

Magára talált Panyik Zsombor is, aki egy régi-új párral vágott neki a K-2 500 méteres versenyeknek. Tavaly a pitesti U23-as Európa-bajnokságon K-2 1000 méteren már döntőzött Kaed Ádám Saiddal, akkor a nyolcadikak lettek, most pedig pár híján péntek este egymás mellé tették le a voksukat. A gyors, rögtönzött összeülésnek bronzérem lett a vége.

Zsombor a 2022-es szegedi ifjúsági világbajnokság óta keresi a hangját, és bár ez az eredmény nem biztos, hogy meghívót ér a szövetségi kapitánytól, mégis reményt ad számára, hogy olimpiai számban állhatott a dobogóra.

„Furcsa volt ez a helyzet, hiszen tegnap este döntöttünk úgy Saiddal, hogy rajthoz állunk a versenyen, és bár a fő számom, az ötszáz egyes nem úgy sikerült ahogyan elterveztem, bízom benne, hogy elindulok felfelé. Előttem van még az országos bajnokság és fókuszálok a jövő évre, ami azt hiszem, mindannyiunk számára fontos esztendő lesz” – mondta Panyik Zsombor.

A döntőt a korábbi ifjúsági világbajnok Samu Péter és Hidvégi Zalán párosa nyerte meg. Zalán ma hősiesen küzdött – nem csak a döntős mezőnnyel, hanem fenéksérülésével is, ami nem kis fájdalommal járt számára. A döntőben szereplő akadémistáink közül Hidvégi Hunor Keller Gergővel a 4., Kollek Bálint Kozma Barnabással a 6. lett.

Ifjúsági versenyzőink közül ma Gazdag Lili szerzett egy csodás aranyat.

Gintl Andrea versenyzője nagy fölénnyel nyerte meg a K-1 200 méteres döntőt. Érdekesség, hogy az első válogatón még nem indulhatott, mivel Szolnokon kizárólag az ifjúsági korosztály versenyzői állhattak rajthoz, most azonban maga mögé utasította a teljes mezőnyt.

„Ismét nagyon élveztem a kétszáz métert. Idén sokkal komolyabban vettem a versenyzést, és jóval nagyobb célokkal érkeztem, mint tavaly. Szerencsére sikerült megvalósítani ezeket az elképzeléseket, így összességében nagyon elégedett vagyok. Ez a győzelem méltó lezárása volt a válogatónak” – értékelt Gazdag Lili. Lili teljesítménye mellett dicséretes az első éves serdülő Tihi Bíborka szereplése is. Bibi a döntőben az előkelő hatodik helyen zárt és összességében helyt állt az ifjúsági válogató „mélyvízében”.

Női kenusaink közül ezúttal is Takács Rebeka remekelt, aki az MTK-s Györe Lottival a második helyen zárt a C-2 200 méter döntőjében. Kellett nagyon ez az eredmény, amely – mint később kiderült – Eb-indulást ért, és biztosította Rebeka helyét a világbajnokságon szereplő csapathajóban is.

„A párosokra készültünk hónapok óta, igazából az volt a cél, hogy bekerüljünk a csapatba. Egyesben ezúttal nem sikerült a dobogóra állnom, de ettől függetlenül elégedett vagyok a három nap teljesítményével” – értékelt Rebeka. A C-2 200 méter fináléjában Barna Sára egy 5., a válogató újonc Vajda Adél Sára pedig egy 8. helyet szerzett.

A nap során egyetlen férfi kenusunk, Vígh József is remekelt: C-2 1000 méteren a 4. lett szparis társával, Fodor Benedek Károllyal.

És most jöjjön egy kis útravaló a nap egyetlen olyan versenyzőjének, akinek szétlövésen kellett helyet szereznie a világ- és Európa-bajnokságra. A szolnoki válogatót megnyerő Aczél Márton ezúttal alulmaradt K-1 500 méteren a csepeli Uram Kristóffal szemben. Ráadásul a fiúk kétszer vágtak neki a távnak, mert az első felvonásban berajtoltak és nem hallották, hogy a versenybírók visszarendelték őket a rajtvonalhoz.

Marci érthetően rendkívül csalódottan, összetörten szállt ki a hajóból. Valahogy úgy, ahogyan Sári a felnőtt válogató után…

Hogy mi számára a mai üzenet?

Egy sportoló értékét vagy jövőjét nem egy vereség vagy elveszített válogató határozza meg, nem az számít, hogy hányszor esel el, hanem az, hogy képes vagy-e újra felállni és végigmenni az úton.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia