Hírek

Kőhalmi Emese két aranyat nyert az Európa-bajnokságon

Kőhalmi Emese a K-1 1000 méter után az 5000 méteres viadalt is megnyerte a montemor-o-velhói Európa-bajnokságon, kajakosunk ezzel a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett. Ezüstérmet szerzett a Kurucz Levente, Fodor Bence kajakpáros K-2 500 méteren, a nőknél ugyanebben a számban Ujfalvi Laura és Csikós Zsóka kettőse a hatodik helyen zárt.

Szerény, csendes és a vízen nagyon megbízható. Hogy kiről van szó?

Kőhalmi Emeséről, aki a szombati K-1 1000 méteres verseny után vasárnap délután 5000 méteren is győzött. Taktikus versenyzéssel, okosan ismét maga mögé utasított svéd riválisát, a két aranyérmével pedig a magyar válogatott legeredményesebb versenyzője lett. Fontos győzelmek ezek is, még akkor is, ha nem olimpiai számban születnek. A beletett munka semmivel sem kevesebb, mint mondjuk a rövidebb, 500 méteres távon és mondhatjuk azt is, a mezőny sem értéktelenebb. Mesi egyértelműen a hosszabb távok specialistája, minden évben ott van a magyar csapatban, s minden évben a nyakába kerül egy-egy érem – általában a legfényesebbik.

„Azt kell mondjam, ennyire még nem élveztem világversenyt. Valóban a legjobb érzésű ezer és ötezer méteren vagyok túl, szerintem életem legjobb döntőit produkáltam – mondta Kőhalmi Emese. – Sokat számított, hogy nyugodtan tudtam készülni ezekre a versenyekre, magamra koncentráltam, mindennek megvolt a rendje otthon is és itt is. Az ezer méter után talán egy kicsit jobban elfáradtam, ez az ötezer méter pedig tökéletes volt.”

A nap során olimpiai számban is jutott érem akadémistáinknak. A négyesben már aranyérmes Kurucz Levente és Fodor Bence a második helyen zárt a K-2 500 méter fináléjában, ezúttal a német egység gyorsabb volt a mieinknél.

„Vegyes érzésekkel szálltam ki a hajóból. Egész nap forog a szél, úgy éreztem, hogy a futamunk előtt pont úgy fordult be, hogy végig felénk erősödött. Van bennem egy kis csalódottság, mert úgy éreztem, hogy ennél több volt bennünk, de a szélviszonyokat nem tudjuk irányítani, magunkból pedig kihoztunk mindent. Remélem, hogy egyszer sikerül ezt az ezüst-aranyat két aranyra váltanunk.” – nyilatkozott Kurucz Levente.

„A végeredménnyel elégedett vagyok, a pályával kevésbé. Nem volt százszázalékos, de örülök az ezüstéremnek és hogy csatában voltunk a többi jó egységgel.” – tette hozzá Fodor Bence, aki élete első felnőtt Eb-jén szerepelt.

Ujfalvi Laura is döntőzött a vasárnapi programban. Csikós Zsókával szállt vízre, aki korábban K-1 500 méteren nyert bronzérmet. A lányok jó rajt után féltávnál az ötödik helyen haladtak, meccsben voltak a dobogós helyért, ám végül a hatodikként érkeztek célba.

A magyar csapat végül 4 arany-, 5 ezüst és 5 bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia