Sportdiagnosztika az edző szolgálatában

Korábban már részleteztük, hogy a sportoló aktuális teljesítményére mennyi minden hat, milyen sok külső és belső tényező befolyásolja. A faktor-analízis módszerével megtanultuk őket feltérképezni, és kiválasztottuk az alkalmazni kívánt fejlesztési stratégiát is. Azonban a gyakorlati edzéstervezéshez jó lenne pontosan számszerűsíteni is őket, mert a jó diagnózis fél siker: ha tisztában vagyunk a problémákkal, körvonalazódnak a javítandó területek, akkor egyrészt a célokat és a hozzájuk vezető utat is precízebben tudjuk tervezni, másrészt hatékonyabban dolgozhatunk a fejlesztésük során.

Szerző: Fülöp Tibor

Képzeljük csak el a következő szituációt! Belépünk az orvosi rendelőbe, majd amikor éppen belefognánk, hogy elmondjuk panaszunkat, a doktor úr hirtelen félbeszakít: „Fogja ezt a receptet, váltsa ki a gyógyszert és meggyógyul!” Mi van? Hiszen azt sem tudja, mi a bajunk, meg sem vizsgált! Akkor miből gondolja, hogy a felírt gyógymód hatékony lesz? Hogyan akarja a problémát a kiváltó okok alapos feltárása, vagyis diagnózis felállítása nélkül orvosolni?

Sokan elkövetik ezt a hibát az edzéstervezésben is. Az edzés célja ugyanis valamilyen képesség fejlesztése, legyen szó akár élsportról, akár az egészségmegőrzést támogató rekreációs sporttevékenységről. Az egyes sportolási alkalmak önmagukban azonban nem érik el ezt a kívánt hatást, ha azok között semmilyen összefüggés, egymásra épülés nincs. Ennek megértéséhez hívjuk segítségül az edzés definícióját, mely így hangzik:

„Az edzés az a folyamat, melynek során tervszerűen alakítjuk a sportoló teljesítőképességét és teljesítőkészségét, az egészség megóvása mellett.”

Ennek alapján a következő lényeges szempontoknak kell érvényesülniük ahhoz, hogy edzésről beszélhessünk:

• célirányos, tudatos tevékenység, amelyben minden egyes edzésnek előre meghatározott feladata van;
• rendszeres, folyamatos cselekvés, amelynek egyes elemei egymásra épülnek;
• személyre szabott, vagyis megfelel az egyén céljainak, aktuális állapotának, időbeosztásának, intenzitási zónáinak;
• tervszerű, mind az egyes sportolási alkalmak, mind a teljes folyamat tekintetében;
• tudományos, azaz támaszkodik a sporttudomány korszerű ismereteire.

Ezzel el is érkeztünk a lényeghez! Ha ugyanis fejlesztési folyamatban gondolkodunk, akkor két dologgal rögtön tisztában kell lennünk: KIINDULÁSI PONT és VÉGCÉL, más néven a „van” és a „kell” értékek. Ezek ismerete nélkül csak úgy sportolgatunk céltalanul, gyűlnek a „junk miles” néven elhíresült, tulajdonképpen haszontalan kilométerek, melyek tartós élettani adaptációt nem váltanak ki; esetleg éppen összeszedjük a szükségtelen betegségeket és sérüléseket a nem megfelelő regeneráció vagy a túlzásba vitt intenzitás miatt. Ilyen esetben ne csodálkozzunk, ha nem úgy fejlődünk, ahogy szerettünk volna. Úgy is mondhatjuk, hogy elindultunk egy úton, amely nem vitt el a célunkhoz…

Szerencsére a sporttudomány rengeteg lehetőséget nyújt az felkészülés optimalizálásához, itt jön képbe a SPORTDIAGNOSZTIKA rendszere, mely nem más, mint a teljesítményfaktorok objektív felmérésére szolgáló vizsgálati módszerek gyűjtőneve. Ezek segítségével nem a szubjektív megérzésünkre kell hagyatkoznunk, hanem precíz számadatok, tőlünk független tények segítenek a tisztánlátásban, ráadásul az egyes szakterületek specialistái a kapott eredmények alapján javaslatot is adnak a további teendőket illetően.

Az egyes vizsgálatok segíthetnek például a megelőzésben, vagy ha már arra van szükség, akár a rehabilitációban is. Érdemes megismernünk legalább tíz területét, amelyek esetében fontossági sorrendről nem lehet beszélni, ez ugyanis attól függ, kinek melyikre van éppen a legnagyobb szüksége:

1. Alvásdiagnosztika – mivel a legjobb és egyben a legolcsóbb regenerációs eszköz a kielégítő mennyiségű és minőségű alvás, ennek feltérképezése a szívfrekvencia-változékonyság (HRV) mérési elve alapján történhet meg;
2. Funkcionális diagnosztika – az alapvető mozgásminták szűrésével, gyógytornász segítségével személyre szabott edzésprogram készíthető a nyújtás/erősítés optimalizálása érdekében;
3. Képalkotó diagnosztika – ha mégis bekövetkezik a baj, a röntgen/MR/CT/ultrahang vizsgálatok segítik az orvost a helyes diagnózis, ezáltal az optimális kezelési terv felállításában;
4. Labordiagnosztika – a vér- és vizelet-vizsgálatokkal célszerű kezdeni minden állapotfelmérést, melyet rendszeres időközönként nem árt megismételni az egészségi állapot monitorozása, a komolyabb hiányok időben történő kiszűrése céljából;
5. Mozgásdiagnosztika – a biomechanikai mozgás-analízis segíti a sportági technika helyes végrehajtását, ezáltal csökkenthető a sportsérülések, sportártalmak kialakulásának veszélye is, nem beszélve a hatékonyság növeléséről;
6. Sportdietetika – a sportoló által néhány napig vezetett táplálkozási napló és a testösszetétel-analízis kiértékelésével személyre szabott étrendet készít a szakember, amely támogatja az egyént sportbeli céljai elérésében például az edzésmunka kalóriaigényének biztosítása és a testösszetétel megváltoztatásának esetleges igénye mellett;
7. Sportkardiológia – minden évben, a felkészülés kezdete előtt érdemes egy nyugalmi kivizsgáláson (EKG és szívultrahang) részt vennie versenyzőnknek akkor is, ha nincs semmilyen panasza;
8. Sportmeteorológia – az edzések, de leginkább a versenyek időjárási körülményeinek előzetes ismerete sokat segít a felkészülés különböző területein (pl. eszközválasztás; folyadékpótlás; mentális fókusz; taktika);
9. Sportpszichológia – a sportági és személyes igényeket figyelembe vevő, a szakember által személyre szabható, mentális képességeket vizsgáló tesztek segítik a sportteljesítményt, az önértékelést vagy a napi megküzdési mechanizmusokat gátló tényezők feltérképezését, amelyek ismeretében a fejlesztés is elvégezhető;
10. Terhelésdiagnosztika – ez a csoport az ún. terheléses vizsgálatokat jelenti, amelyeket részletesebben is tárgyalunk majd a későbbiekben.