Hírek

Montemori ezüstök és egy bronz – szívvel-lélekkel

Küzdelmes napon vannak túl legjobbjaink a montemori ifjúsági és U23-as világbajnokságon. A zárónapon három ezüst- és egy bronzérmet nyertek versenyzőink.

Gazdag Marcell egy arany- és egy ezüstéremmel térhet haza a montemor-o-velhói ifjúsági világbajnokságról. Balázs Péter tanítványa a négyesben megnyert aranyérem után vasárnap K-1 500 méteren remek versenyzéssel szerezte meg az ezüstérmet. Marci a nyolcas pályáról rajtolt, s remekül ment a középen csatázó spanyol-cseh duóval. A spanyol Escudero a táv utolsó részére elfáradt, Marcell pedig kemény csatában maradt alul a cseh Thomas Kapounnal szemben.

„Belülről nagyon nehéz volt ez a döntő, tényleg mindent beleadtam, ráadásul most nem volt benne semmi taktikai hiba, mint tavaly. Nem vagyok szomorú az ezüst miatt, de azért jobban örültem volna, ha nyerek, hiszen ez a cseh srác az Európa-bajnokságon a hetedik lett, majdnem három másodperccel előztem meg őt akkor a döntőben. Ma nem voltak akkora pályakülönbségek, mint tegnap, de azért ma is volt szél, ami az én pályámon, főleg az utolsó kétszáz méteren érezhető volt. Szinte süvített a fülemben a szél. De ez egy ilyen sport, nem lehet erre fogni semmit” – mondta a versenyt követően Gazdag Marcell.

A folytatásban is egy ezüstérem következett, amelyet Gintl Andrea tanítványa Acélos Hanna Glória és honvédos párja Holló Hanna Havadi lapátolt össze ifjúsági női K-2 500 méteren. Hannáék próbálták felvenni a kesztyűt a német duóval, ám a végén utóbbiak bizonyultak jobbnak.

„Mindent megtettünk, mindent kiadtunk magunkból, büszkék és elégedettek vagyunk. Az idény elején nem hittük, hogy ki tudunk jutni együtt egy világversenyre, ehhez képest most Európa-bajnokok és világbajnoki ezüstérmesek vagyunk. Én rengeteg motivációt kaptam ettől az évtől, ezektől a versenyektől, és mivel jövőre is az ifjúsági korosztályban szerepelek, így bízom benne, hogy még sikeresebb lehetek” – mondta Acélos Hanna Glória.

Az U23-asok mezőnyében Pető Hanna is feliratkozott az éremszerzők sorába, Beé-Samu Andrea versenyzője a győri Gombás Alízzal párosban bronzérmes lett K-2 500 méteren. A lányok szinte fej-fej mellett haladtak a német és a szlovák egységgel, végül utóbbiak szerezték meg az aranyat, de a lányok egyáltalán nem voltak csalódottak a verseny végén.

„Mi voltunk a legfiatalabbak ebben a döntőben, első éves U23-asként nekünk még elég erős volt ez a mezőny, éppen ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy érmet tudtunk szerezni. A négyes hatodik helye után volt bennem csalódottság, az az egység még nem állt úgy össze, keveset tudtunk gyakorolni és ez hiányzott. A párosban nagyon akartunk bizonyítani, jó lett a rajtunk, jó volt az utazónk, de a végére még erősödnünk kell a nagyokhoz. Idővel ez is meglesz” – mondta Pető Hanna.

A nap végén Leskó Vivien nagy pillanata következett az 5000 méteres mix váltóban. Az újpesti Borda Hubával nagyot küzdöttek azért, hogy az első kör bakija (a futószakasz előtt Huba az élről borult be) felküzdjék magukat a dobogóra. Gintl Andrea versenyzője az utolsó körben hatalmasat ment, amelynek jutalma egy világbajnoki ezüstérem lett. Vivi az elpuskázott K-1 1000 méter után nagyon akart bizonyítani és helyén volt a szíve.

A nap krónikájához tartozik még, hogy Kollek Bálint rajthoz állt a K-1 500 méter B döntőjében, amelyben a hetedik helyet szerezte meg.

Versenyzőink összességében három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a világbajnokságon.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Adatkezelési szabályzat

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

 

Adatkezelési szabályzat