Éremeső Fadd-Domboriban!
56 éremmel Akadémiánk az első helyen végzett a Regionális Akadémiai Kupán, amely a szezon egyik legfontosabb utánpótlás-versenye és egyben a Magyar Kupa Döntő előválogatója is volt. Versenyzőink ezúttal is bizonyították felkészültségüket és elszántságukat: 18 arany-, 21 ezüst- és 17 bronzérmet lapátoltak össze sportolóink.
A 167 fős akadémiai csapat valamennyi korosztályban eredményes Fadd-Domboriban.
A számok mögött azonban sokkal több rejlik, mint helyezések és érmek: korai indulások, izgalmas futamok, nagy hajrák, örömteli célba érkezések. Versenyzőink egész nap hatalmas elszántsággal küzdöttek, miközben a parton edzők, szülők és csapattársak biztatták őket.
Külön büszkeséggel töltött el bennünket, hogy a legkisebbek is részesei lehettek a verseny élményének. Az előkészítő U8-U9-es korosztály versenyzői kajakban és kenuban egyaránt sikeresen teljesítették az ügyességi akadálypályát, így ők is éremmel a nyakukban, mosollyal az arcukon zárhatták a napot.
Gratulálunk minden versenyzőnknek a nagyszerű teljesítményhez!
EREDMÉNYEK
Lányok
TC4 U8-U9 (akadálypálya): Joó Izabel, Kupai Szófia Bella, Szendrei Lili, Viczián Bodza
U8-U9. MK1 (akadálypálya): Kulcsár Hédi, Ódor Szofi, Varga Emma
U10. MK1 2000 m Döntő I: 1. Bartos Anna, 2. Reiner-Lázár Zoé
U11. MK1 2000 m Döntő I: 1. Barten Bíborka, 3. Kocsis Tamara Virág, 4. Leskó Liza, 6. Mencsik Dóra Renáta
U10-U11. MK2 2000 m Döntő I: 2. Kolonics Loretta, Ludányi Viktória Léna, 5. Pauli Csenge, Csiszár Bíborka Éva, 6. Barten Róza, Kossa Kamilla
U12. MC1 2000 m Döntő I: 1.Solymosi Lujza Szofia
U12. MK1 2000 m Döntő I: 3. Krappai Sára Abigél, 4. Áldott Lotti, 6. Kolumbán Dóra
U13. K1 2000 m Döntő I: 6. Naous Lionella
U12. MK2 2000 m Döntő I: 2. Lenkei Julianna Róza, Tarnai Blanka, 3.Tóth Olívia Petra, Csordás Fanni
U13. MK1 2000 m Döntő I: 1.Tihi Dorottya Hajnalka, 2. Schultz Jázmin, 4. Sándor Lili, 6. Zárug Júlia
U13. C1 2000 m Döntő I: 1. Schultz Mira
U13-U14. K2 500 m A Döntő: 3. Schultz Jázmin, Tihi Dorottya Hajnalka, 6. Szöllősi Boglárka, Naous Lionella
U15-U16. K2 500m A Döntő: 1. Tihi Bíborka Brigitta, Leskó Lili, 3. Takács Emma, Vilner Emili, 4. Gerencsér Kincső, Csoma Réka Petra
U17-U18. K1 500 m A Döntő: 1. Horváth Hanna, 2. Börcsök Csenge Anna
U13-U14. C2 500 m A Döntő: 1. Ackermann Sári Nóra, Pusztai Csenge, 2. Schultz Mira, Bőhm Borbála
U15-U16. C2 500m A Döntő: 1. Vajda Adél Sára, Ballér Janka
U14. K1 500 m A Döntő: 2. Tortora Lorna Edit, 3. Bocskay Panni
U16. K1 500m A Döntő: 1. Gazdag Lili Renáta, 4. Leskó Lili, 5. Deák Anna Csenge
U15. K1 500m A Döntő: 1. Tihi Bíborka Brigitta, 2. Gerencsér Kincső, 4. Farkas Nóra
U17-U18. K1 1000 m A Döntő: 1. Horváth Hanna, 2. Börcsök Csenge Anna, 3. Macsó Lili
U14. C1 500 m A Döntő: 2. Ackermann Sári Nóra, 3. Pusztai Csenge, 4. Bőhm Borbála
U15. C1 500 m A Döntő: 1. Vajda Adél Sára, 2. Csönge Blanka, 3. Ballér Janka
Fiúk
TC4 U8-U9 (akadálypálya): Szabó Benett, Ádám Benedek, Hajdu Kristóf Marcell, Huang Áron
U8-U9. MK1 (akadálypálya): Sinka Csongor, Torma Marcell, Varga Bence
U10. MK1 2000 m Döntő I: 4. Tóth Balázs Olivér
U10-U11. MK2 2000 m Döntő I: 3. Ódor Hunor, Galló Dénes, 4. Botlik Ábel László, Munkácsi Bence
U12. MC1 2000 m Döntő I: 5. Kecskeméti Ákos
U12. MK1 2000 m Döntő I: 1. Lokár Levente Gábor, 5. Takács Levente
U12. MK2 2000 m Döntő I: 2. Szőke Bercel, Kószó Levente Lorcán, 3. Balázs Norbert Ervin, Maráczi Zétény Tamás
U13. C1 2000 m Döntő I: 2. Molnárdombi Erik Rikó, 4. Hajabács Attila, 5. Balogh Alexander Koppány
U13. MK1 2000 m Döntő I: 4. Jurák Martin Max
U13. K1 2000m Döntő I: 2. Tóth-Dallos Márton, 3. Csönge Donát
U13-U14. C2 500 m A Döntő: 3. Hajabács Attila, Molnárdombi Erik Rikó, 4. Balogh Alexander Koppány, Soponyai Simon
U17-U18. K1 500m A Döntő: 1. Takács Péter, 2. Lukács Benjámin
U13-U14. K2 500 m A Döntő: 2. Jurák Martin Max, Betlenfalvi Kende, 5. Nagy Bálint, Tóth-Dallos Márton
U15-U16. K2 500 m A Döntő: 1. Demeter Ákos József, Jankó Máté
U14. C1 1000 m A Döntő: 4. Soponyai Simon
U17-U18. K1 1000 m A Döntő: 2 Takács Péter, 3. Lukács Benjámin
U15. C1 1000m A Döntő: 2. Szabó Ádám, 4. Németh-Zwickl Bendegúz
U14. K1 1000m A Döntő: 3. Betlenfalvi Kende
U16. K1 1000m A Döntő: 2. Demeter Ákos József, 5. Jankó Máté
U15. K1 1000m A Döntő: 4. Cséve András
U15-U16. C2 500 m A Döntő: 3. Németh-Zwickl Bendegúz, Komáromi Botond (Patent Győr)
Vegyes:
TC4 Vegyes Gyermek U10-U11 2000 m Döntő I.: 4. Kiss Kolos Álmos, Soponyai Milán, Kelemen Ivor, Bánóczki Filip; 6. Kutasi Péter, Sík Léna Kamilla, Mészárics Lili Anna, Szigeti Dominik
PC2 Vegyes Gyermek U12 2000 m Döntő I.: 1. Soltész Antal, Juszkó Márton; 2. Soponyai Benedek, Federics Máté; 4. Dőry Aurélia, Vas Boglárka
PC2 Vegyes Gyermek U10-U11 2000 m Döntő I.: 1. Bauters-Benders David, Tári Árpád, 2. Naous Márk, Fülöp Noah; 3. Pintér Milán, Kupai Albert Martin; 4. Babós Félix, Kovács Zoárd











