Érzelmek és önigazolások a Maty-éren
Leskó Vivien és Szabó-Csalló Nadin már csütörtökön reggel „megváltotta repülőjegyét” a halifaxi ifjúsági és U23-as világbajnokságra tartó magyar csapatba. Gintl Andrea lányai Hofer Biankával és Bebők Larával kiegészülve magabiztosan nyerték meg a K-4 500 métert a 2. ifjúsági és U23-as válogatón, Szegeden. A nap során még három győzelmet ünnepelhettünk: az U23-asoknál Kollek Bálint K-1 1000, Hidvégi Zalán K-1 200, míg Fojt Sára K-1 500 méteren lett aranyérmes. Sári szívszorító, érzelmes pillanatokat élt ált a Maty-éren.
Összpontosítás, figyelem, félszavak. Így szállt vízre a szegedi 2. ifjúsági és U23-as válogatón az a női négyes, amelyben helye volt két Akadémistánknak, Leskó Viviennek és Szabó-Csalló Nadinnak is. A szolnoki első felvonáson Vivi a ferencvárosi Hofer Biankával párosban győzött, egyesben Bianka mögött a második helyet kaparintotta meg, Nadin pedig gyönyörű evezéssel K-1 1000 méteren diadalmaskodott. És hogy a DKSE-s Bebők Larát se hagyjuk ki a sorból, ő K-1 200 méteren volt a leggyorsabb a Holt-Tiszán, vagyis ez az összeállítás garancia volt arra, hogy a lányok győzelmi esélyekkel vágnak neki ennek a finálénak.
Amelyben bizony sok kérdőjelet nem hagytak, magabiztosan, majd három másodperces előnnyel győzték le a második helyen érkező győri-honvédos kvartettet. Amely szintén erős formációnak volt mondható, hiszen ebben lapátolt a négyesben világbajnoki címvédő Moór Mirtill, a párosban vb-ezüstérmes Acélos Hanna Glória és tavaly az Olimpiai Reménységek Versenyén érmek sorát szerző Nyíri Bernadett és Chrudinák Virág is.

„Biztos voltam benne, hogy jók leszünk, annak ellenére is, hogy tudtam, nagyon erős ellenfelekkel kell szembenéznünk. Talán már az első kétszázötvenen átvettük a vezetést, aztán a táv második felében egyre jobban nőtt a különbség a két hajó között, és valóban nagy fölénnyel tudtunk győzni” – értékelt boldogan Leskó Vivien, aki a hétvége során még K-1 és K-2 500 méteren kísérli meg az indulói helyek megszerzését.
Szabó-Csalló Nadin meg K-2 500 és K-1 1000 méteren! Utóbbiban az első válogatót látványosan nyerte meg, de fontos mérföldkő volt számára ez a négyes győzelemmel, amelynek köszönhetően olimpiai számban tud indulni a júliusi világversenyeken.
„Mindannyian nagyon boldogok vagyunk az eredmény miatt. Már az edzéseken is éreztük, hogy kiváló az összhang közöttünk, mindenki maximálisan odateszi magát a közös cél érdekében. Sokat dolgoztunk azon, hogy csapatként minél jobban működjünk együtt, figyeljünk egymásra és segítsük a másikat. Úgy érzem, ez most a pályán is tökéletesen visszaköszönt. Az utóbbi időszakban sikerült jól alkalmazkodnom az új kihívásokhoz, felvennem a ritmust és megtalálnom a helyemet, ami sok önbizalmat ad a folytatásra” – mondta Szabó-Csalló Nadin. Gintl Andrea harmadik tanítványa, Lengyel Lili Nelli is a dobogón ünnepelhetett, ő csapatával a harmadik helyen zárt.
Aczél Márton is megtalálta a helyét és a szerepét abban a csapathajóban, amely toronymagas esélyesként várhatta az ifjúsági fiú négyesek döntőjét. Nem véletlenül.
A szolnoki első válogatón az újpesti Borda Huba K-1 1000 és K-2 500 méteren is győzött, utóbbi számban a dunakeszis Nagy-Rasztotzky Vincével, aki a négyes vezérevezőseként kapott helyet a hajóban. A mi versenyzőnk, Aczél Márton K-1 500 méteren bizonyult a legjobbnak, míg a KSI-s Gyarmati Levente K-1 1000 méteren szerzett ezüstérmével erősítette a kvartettet. A névsor alapján minden adott volt ahhoz, hogy a döntő az ő sikerüket hozza. A végső győzelemhez azonban ezúttal 1 perc 22 másodperces teljesítményre volt szükség. Ezt az időt Opavszky Milánék érték el, akik kiélezett és látványos csatában utasították maguk mögé Aczél Mártonék egységét. A befutó után a stégen, majd az eredményhirdetés során is érződött a csalódottság Balázs Péter tanítványán, aki azonban még nem maradt javítási lehetőség nélkül: K-1 500 méteres előcsatározásokat letudva pénteken újabb esély vár rá, hogy bizonyítsa tudását.
A délutáni döntős programot az U23-as férfi K-1 1000 méter fináléja nyitotta, amelyben a hatos pályán Kollek Bálint képviselte színeinket. Versenyzőnk rendkívül magabiztos és taktikus versenyzéssel szerezte meg a győzelmet: a táv során fokozatosan növelte előnyét, végül egyértelmű fölénnyel utasította maga mögé a lágymányosi Spari kajakosát, Kaed Ádám Saedet, valamint a meglepetésre dobogóra álló Építőkös Zemen Dánielt. Az áprilisi válogatón még Kopasz Bálint és Varga Ádám mögött harmadik helyen végző Mircse Iván ezúttal a hetedik lett.

„Az első válogató nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, ezért most különösen hálás vagyok az edzőmnek, Balázs Péternek. Az elmúlt öt hétben olyan versenyzőt faragott belőlem, aki végre magabiztosan tud végigevezni egy ezer méteres távot, és nem azon gondolkodik féltávnál, hogy vajon marad-e ereje a végére. Erős megfelelési kényszer dolgozott bennem saját magammal szemben, mert úgy éreztem, korábban nem azt a teljesítményt nyújtottam, amire valójában képes vagyok. Pedig a téli munka és a melegvízi edzőtáborok is jól sikerültek. Erre a válogatóra viszont higgadtan és koncentráltan készültem, és végig ez az egy pálya lebegett a szemem előtt. Még vár rám egy 500 méteres egyes és páros szám, amelyeken a győzelemnek köszönhetően sokkal jobb érzésekkel állok majd rajthoz, mint az előző válogatón. Bízom benne, hogy az ötszáz egyesben is sikerül jó teljesítményt nyújtanom” – értékelt a futam után Kollek Bálint, akinek a sikere egyben azt is jelenti, hogy a szegedi válogatót követően hétfőn már a szolnoki világbajnoki felkészítő táborban folytathatja a munkát.
A serdülőkorú Gazdag Lilinek egyelőre még várnia kell a válogatott tagság bebiztosítására. Versenyzőnk ugyanis fantasztikus hajrával és remek versenyzéssel küzdött a K-1 500 méter döntőjében, ám az utolsó métereken az első válogatót megnyerő ferencvárosi Hofer Bianka még elé tudott kerülni. Lili számára így különösen érzelmes pillanatokat hozott a befutó. Mondhatnánk, hogy az egyik szeme sírt, a másik nevetett: a vereség fájt, ugyanakkor pontosan azt bizonyította be magának, amiért rajthoz állt.

„Nagy csata volt, az biztos. Most még talán nem így érződik, de büszke vagyok magamra, és tudom, hogy holnapra már elégedetten fogok visszagondolni erre a teljesítményre. Jelenleg nem érzem teljesnek ezt a pályát, mert úgy álltam oda a rajthoz, hogy nyerni szeretnék, és elsősorban saját magamnak akarok bizonyítani. Nehéz tél áll mögöttem, ezért nem is feltétlenül a kvalifikáció volt a legfontosabb cél, hanem az, hogy visszaszerezzem az önbizalmamat. Szerettem volna megmutatni, hogy képes vagyok rá, és ez sikerült is. Jó pályát mentem, érzem, hogy tavalyhoz képest fejlődtem, és ez nagyon sokat jelent számomra. És valójában semmi sincs még eldőlve. Az ötszáz egyes hely sem tekinthető kőbe vésettnek, hiszen a végső döntést az is befolyásolhatja, hogy milyen eredmények születnek párosban, amelyben én is rajthoz állok majd” – értékelt Gazdag Lili, aki a folytatásban K-2 500 méteren és K-1 200 méteren is vízre száll, így további lehetőségei lesznek arra, hogy bizonyítsa tudását a korosztály legjobbjai között. Ebben a versenyszámban másik akadémistánk, Leskó Vivien ezúttal a hatodik helyen zárt.
Kétszeres olimpiai bronzérmesünk, Fojt Sára három számban is rajthoz áll a válogatón, és csütörtökön megszerezte első győzelmét: magabiztos versenyzéssel nyerte meg a K-1 500 méter döntőjét. A célba érkezés után azonban nem az öröm, hanem a megkönnyebbülés sóhaja tört fel belőle először. Sára sikere ezúttal jóval többet jelentett egy egyszerű futamgyőzelemnél. Önigazolás volt egy nehéz időszak után, visszaigazolása annak, hogy jó úton jár, ugyanakkor tisztelgés és búcsú is. A célban kicsorduló könnyek szeretett nagymamájának szóltak, akit a család mindössze egy nappal korábban veszített el.

„A célban elég nagy kő esett le a szívemről, bíztam benne, hogy képes leszek ezt megcsinálni. Ez az év más szempontokból volt nehéz, mint a korábbiak. Voltak helyzetek, amelyeket nem sikerült úgy megoldanom, ahogyan szerettem volna, ezért az első válogató után leültünk az edzőmmel, átbeszéltük a dolgokat, és közösen kijelöltük azt az utat, amelyen elindultunk. Azt gondoltam, hogy mentálisan könnyebben tudok majd odaállni ehhez a versenyhez, de tegnap érkezett a szomorú hír, ami mélyen megrázott. Ugyanakkor valamilyen módon erőt is adott. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek: a versenytársaimnak, az edzőmnek, Dömének, Pupp Noncsinak, aki itt, a Maty-éren volt az edzőm, az Akadémiának és mindazoknak, akik a parton egy-egy biztató szóval támogattak. Ezek a pillanatok mind erőt adtak, és ezért tudtam ma megcsinálni ezt az egyest” – mondta könnyek között Fojt Sára. Akadémistáink közül Pető Hanna a 4., Jeszkel Panna a 7. lett.
A következő döntőben már a férfi sprintereké volt a főszerep.
Hogy mi adott erőt Hidvégi Zalánnak a K-1 200 méter fináléjában? Nehéz lenne pontos választ adni, de Czina László tanítványa tökéletes ütemben rúgta be a hajóját a célba. A rendkívül szoros befutó végén századmásodpercek döntöttek Zalán javára, aki Keller Gergőt és Szabó Leventét, vagyis a szegedi világkupán induló U23-as csapathajóban ülő társait előzte meg. Testvére, Hidvégi Hunor az ötödik, Panyik Zsombor a kilencedik helyen zárt a fináléban.

„A rajt előtt nem éreztem magam túl jól, mert a kelleténél több folyadékot ittam, de utólag azt gondolom, hogy ez még jót is tett, mert elterelte a figyelmemet a versenyről. A rajtom meglepően jól sikerült, az edzéseken nem ment ennyire. Rövid és erőteljes húzásokat tudtam csinálni, gyorsan elértem a maximális sebességet, és sikerült végig megtartanom. A végén megpróbáltam berúgni a hajót a célba, ami egész jól sikerült, pedig ezt korábban soha nem gyakoroltam, egyszerűen jött az érzés. Arra számítottam, hogy négyünk között dől majd el az aranyérem sorsa. Sejtettem, hogy komoly csata várható, de sikerült kizárnom a külső tényezőket, magamra koncentráltam, és végül learathattam a babérokat. A kétszáz méter egyébként nem az én számom, ötszázon erősebbnek tartom magam, ezért meglepetésként ért, hogy ilyen jól sikerült ez a verseny” – mondta Hidvégi Zalán.
A nemrégiben maratont nyerő U23-as kenusunk, Zagyvai Borbála is szépen teljesített a nap során, Varga Dávid tanítványa bronzérmes lett C-1 200 méteren, ami azért nem az ő specialitása.
„Éppen ezért picit vegyesek az érzéseim. Örülök a bronzéremnek, mert sprintszámban szereztem és összességében magamhoz képest egész jó pályát mentem. Ez a harmadik hely jó visszaigazolása volt annak, hogy fejlődött a gyorsaságom, kíváncsi vagyok, hogy ötszáz méteren ez mit ér majd nekem” – mondta Borka a versenyt követően.
A nap krónikájához tartozik még, hogy tájékoztató jelleggel vízre szállt serdülő négyesünk is: Rácz Zsuzsa lányai, Leskó Lili, Tihi Bíborka, Takács Emma és Deák Anna Csenge a második helyen zártak a versenyben, Tihi Bíborka ráadásul a K-1 500 méter B-döntőjét is megnyerte, ami serdülőként hatalmas fegyverténynek számít. Ugyanez elmondható Sinka Kornél tanítványáról, Demeter Ákosról is, aki az ifi K-1 1000 méter B-döntőjében lett 3. helyezett, míg ifjúsági kenusunk, Vígh József a C-1 1000 méter B-döntőjében a kilencedik helyet szerezte meg.
Az első versenynapon 4 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet nyertek versenyzőink, amellyel a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia vezeti az éremtáblázatot.











