Újra elindulni és végigmenni az úton
Hogy a nehézségek nem feltétlenül jelentenek végállomást, ismét bizonyították Akadémistáink, akik az áprilisi felnőtt válogató hullámvölgyét maguk mögött hagyva remek teljesítményekkel rukkoltak elő a 2. ifjúsági és U23-as válogatón. A szegedi verseny zárónapján hét döntőt rendeztek, amelyen versenyzőink újabb három győzelmet szereztek, s összességében 10 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzéremmel az éremtáblázat élén zártak.
Megesik, hogy olykor nem a versenyző elképzelései szerint alakul egy esztendő. Nem jön ki a forma, közbeszól egy sérülés vagy bár a felkészülés során minden a vágyott kerékvágás mentén halad, mégis értetlenül tekintünk a végeredményre, ami nem a befektetett munkát, időt és energiát tükrözi.
Ilyenkor mit tehet az ember?
Szembenéz a valósággal, felemeli a fejét, új célokat fogalmaz meg és bizonyítja a sportág szeretetét, és azt, hogy a kudarcok ellenére is ő ízig-vérig kajakos.
Így tett Fojt Sára is, kétszeres olimpiai bronzérmesünk csatasorba állt az U23-as világ- és Európa-bajnokság indulói helyeiért. Győzött K-1 500 és 1000 méteren, majd a válogató zárónapján a honvédos Tölgyesi Flórával megnyerték a K-2 500 méteres versenyszámot is. Flóra háttere és talpra állása is megérne egy misét, ahogyan Sári szavai sem mellékesek arról hogyan tekint jelenlegi önmagára és a jövőre, amely alázatossága miatt reményeink szerint még sok sikert tartogat számára.

„Sokat adott számomra ez a pár nap. Újra megtaláltam önmagam, ami az első válogató kudarca után nem volt egyszerű feladat. Nehéz volt onnan felállni és újraindulni, de átbeszéltük az edzőmmel, Demeter Istvánnal a célokat, a felkészülésemet és ez új reményeket adott számomra – mondta Fojt Sára, aki nagyon örült a páros győzelemnek is, hiszen Flóra előtt sok párost kipróbált, de benne találta meg azt az U23-as társat, akivel úgy tud menni, mintha egyesben kajakoznak. – Nagyon jó pályát mentünk. Voltak ugyan kisebb hibák, az utolsó hajrában egy nagyobb billenésünk is akadt, de így is erősen tudtunk végigmenni. A hétvégére összességében az volt jellemző, hogy higgadtan tudtam versenyezni, és szerintem ez párosban különösen fontos. Flóra akkor tud igazán erős lenni a végén, ha a pálya közepén sikerül megfelelő ritmust diktálnom. Remélem, hogy jó csapást adtam neki. És örülök, hogy afféle támaszt jelentettünk egymásnak, hiszen Flóra a gerincsérve miatt szintén nehéz helyzetből állt fel. Ez is egy közös pont a mi kis közös évünkben.”
Másik versenyzőnk, Pető Hanna a győri Gombás Alízzal párosban nagyon szeretett volna nyerni ebben a számban, s bár minimális különbséggel alulmaradtak Sáriékkal szemben, ezt a második helyet más értékek alapján szemlélte Hanna.

„Valamiért ennek a döntőnek így kellett alakulnia, mégis azt mondom, mérföldkő lett a pályafutásunkban, mert rengeteget tanultunk belőle. Méghozzá egymásról. Kikaptunk ugyan, de boldogok vagyunk, mert a világkupa után olyan csalódottan szálltunk ki a hajóból, hogy abban sem voltunk biztosak, hogy képesek leszünk együtt maradni és folytatni a közös utunkat párosban. Örülök, hogy sikerült összeszedni magunkat és újra egymásra tudtunk találni” – mondta Pető Hanna a versenyt követően. Ebben a fináléban még két akadémista szerepelt: Jeszkel Panna Debreczeni Lorával az 5., Dráviczki Dóra Tóth Dianával a 6. lett.
Magára talált Panyik Zsombor is, aki egy régi-új párral vágott neki a K-2 500 méteres versenyeknek. Tavaly a pitesti U23-as Európa-bajnokságon K-2 1000 méteren már döntőzött Kaed Ádám Saiddal, s a két pár nélkül maradt versenyző Szegeden rögtönzött, benevezett a szombati versenyre, amelyben bronzérmesek lettek. Zsombor a 2022-es szegedi ifjúsági világbajnokság óta keresi a hangját, és bár ez az eredmény nem biztos, hogy meghívót ér a szövetségi kapitánytól, mégis reményt ad számára ez az eredmény.

„Furcsa volt ez a helyzet, hiszen tegnap este döntöttünk úgy Saiddal, hogy rajthoz állunk, és bár a fő számom, az ötszáz egyes nem úgy sikerült ahogyan elterveztem, bízom benne, hogy elindulok felfelé. Előttem van még az országos bajnokság és fókuszálok a jövő évre, ami mindannyiunk számára fontos esztendő lesz” – mondta Panyik Zsombor. A döntőt a korábbi ifjúsági világbajnok Samu Péter és Hidvégi Zalán párosa nyerte meg. Zalán ma hősiesen küzdött – nem csak a döntős mezőnnyel, hanem fenéksérülésével is megbirkózott, ami nem kis fájdalommal járt számára. Ebben a döntőben Hidvégi Hunor Keller Gergővel a 4., Kollek Bálint és Kozma Barnabás a 6. lett.

Ifjúsági versenyzőink közül ma Gazdag Lili szerzett egy csodás aranyat.
Gintl Andrea versenyzője nagy fölénnyel nyerte meg a K-1 200 méteres döntőt. Érdekesség, hogy az első válogatón még nem indulhatott, mivel Szolnokon kizárólag az ifjúsági korosztály versenyzői állhattak rajthoz, most azonban maga mögé utasította a teljes mezőnyt.

„Ismét nagyon élveztem a kétszáz métert. Idén sokkal komolyabban vettem a versenyzést, és jóval nagyobb célokkal érkeztem, mint tavaly. Szerencsére sikerült megvalósítani ezeket az elképzeléseket, így összességében nagyon elégedett vagyok. Ez a győzelem méltó lezárása volt a válogatónak” – értékelt Gazdag Lili, és dicséretes az első éves serdülő Tihi Bíborka eredménye is, aki a döntőben az előkelő hatodik helyen zárt.
Női kenusaink közül ezúttal is Takács Rebeka remekelt, aki Györe Lottival a második helyen zárt a C-2 200 méter döntőjében. Kellett nagyon ez az eredmény, amely -mint később kiderült – Eb-indulást ért, és biztosította Rebeka helyét a világbajnokságon szereplő csapathajóban is.
„A párosokra készültünk hónapok óta, igazából az volt a cél, hogy bekerüljünk a csapatba. Egyesben ezúttal nem sikerült a dobogóra állnom, de ettől függetlenül elégedett vagyok a három nap teljesítményével” – értékelt Rebeka. A C-2 200 méter fináléjában Barna Sára egy 5., Vajda Adél Sára pedig egy 8. helyet szerzett.

A nap során egyetlen férfi kenusunk, Vígh József is remekelt: C-2 1000 méteren a 4. lett szparis társával, Fodor Benedek Károllyal.
És most jöjjön egy kis útravaló a nap egyetlen olyan versenyzőjének, akinek szétlövésen kellett helyet szereznie a világ- és Európa-bajnokságra. A szolnoki válogatót megnyerő Aczél Márton ezúttal alulmaradt K-1 500 méteren a csepeli Uram Kristóffal szemben. Ráadásul a fiúk kétszer vágtak neki a távnak, mert az első felvonásban berajtoltak és nem hallották, hogy a versenybírók visszarendelték őket a rajtvonalhoz.

Marci érthetően rendkívül csalódottan, összetörten szállt ki a hajóból.
Hogy mi számára a mai üzenet?
Egy sportoló értékét vagy jövőjét nem egy vereség vagy elveszített válogató határozza meg, nem az számít, hogy hányszor esel el, hanem, hogy képes vagy-e újra felállni és végigmenni az úton.











