Hírek

Minden éremből jutott egy szombatra a korosztályos vb-n             

Tovább folytatódott a magyar válogatott remek szereplése a halifaxi ICF Ifjúsági, U23 gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon, a csapat 8 érmet szerzett szombaton, melyből Akadémistáink ismét derekasan kivették részüket. A délután Gazdag Lili bronzérmével kezdődött, Fojt Sára ezüstjével folytatódott és Kollek Bálint aranyával zártul, így teljes lett az éremkészlet.

Na de haladjuk sorjában!

A még serdülő korú Gazdag Lili első egyéni világbajnoki döntőjében rögtön bronzérmet szerzett. Fiatal versenyzőnk K-1 500 méteren sokáig az élen haladt, majd a nagy hajrát hozó döntőben végül harmadikként ért célba a kanadai világbajnokságon.

„Nem gondolom akkora dolognak, hogy én vagyok az egyik legfiatalabb és inkább próbálom ezt kizárni, hiszen mindenki ugyanolyan rajtgépbe áll be, mindenki ugyanonnan indul és mindenki egyenlő. Elvárásokat nem állítottam magam elé, csak nagyon szerettem volna egy érmet és ezt meg is valósítottam, így elégedettnek mondhatom magam, illetve az egyik legfontosabb, hogy bíztam magamban.”

Lili hozzátette, hogy ez az érem túl mutat az ő egyéni sikerén. 

„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen rengeteg nehézség és bizonytalanság vezetett ehhez az éremhez, de az ilyen helyzetek mutatják meg igazán, hogy mennyien állnak mögöttem, mennyien várnak a sikeremre, mennyien támogatnak és szeretnek, illetve, hogy soha nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani. Ez az érem most az én nyakamba került, de sokkal több embernek szól, hiszen egy ilyen úton, aminek én még csak az elején járok szinte lehetetlen végig menni egyedül. A 200-at pedig nagyon várom már, az a kedvencem számom, nagyon szeretnék egy fényesebb érmet és én mindent meg fogok tenni, ahogyan az 500-as döntőben is.” – zárta gondolatait az immáron kétszeres ifi vb érmes kajakozónk.

Fojt Sára az U23-asok között volt érdekelt ugyanebben a számban, s ez a döntő is szoros küzdelmeket hozott. Az első rajtot visszalőtték, a másodikat követően Sári végig az élmezőnyben haladt, bár a szlovák lány győzelme meggyőző volt, mögötte nagy csata folyt a dobogós helyekért. Kétszeres olimpiai bronzérmes versenyzőnk a tegnapi arany után ezúttal egy ezüstérmet gyűjtött be.

„Eleve sok tényezővel kell küzdeni ezen a versenyen. Nem ugyan olyan formájú hajóban versenyzek, mint otthon, de meg kell tanulni kizárni az ilyen dolgokat és szerintem sokat fejlődtem ebben. Talán nem zavar már annyira meg, de ennek ellenére a második rajtomat lehet picit óvatosabbra vettem, a pályám eleje nem teljesen úgy nézett ki amire készültem. De összességében elégedett vagyok a pályámmal, tanulok mindenből, és örülök a mai napnak is.” – értékelt olimpikonunk.

Sári harmadik számában, K-2 500 méteren a Honvédos Tölgyesi Flórával szintén döntőben érdekelt. A vasárnapi futam előtt – ami már a hetedik éles pályája lesz versenyzőnknek – még belefért egy rövid párosedzés.

„Az 500-as döntő után még kicsúsztunk egy kicsit párosban, jó érzésekkel szálltunk ki. Óriási lendülettel várom ezt a futamot is, ami már tényleg az utolsó lesz, így az a célom minden erőmet a pályán hagyjam.”

A bronz- és ezüstérem után pedig Kollek Bálint tette fel a pontot arra a bizonyos „i” betűre. A királyszám, a K-1 1000 méter a férfiak mezőnyében mindig nagy izgalmakat és szoros befutókat hoz, ami most sem volt másképp. Az U23-as mezőnyben klasszis, nemeztközi versenyeken eredményes versenyzők sorakoztak fel, köztük a háromszoros ifjúsági világbajnok Kollek Bálinttal. Ennek megfelelően nagyon izgalmas döntőt láthattunk, s az első három dobogós helyezésről célfotó döntött. A nem mindennapi befutót jól mutatja, hogy Bálint és a bronzérmes német Hanno Wortmann között mindössze négyszázad döntött. Versenyzőnk a táv első felében az ausztrál Maguire Reid, valamint az 500 méteren nemrég felnőtt Európa-bajnoki címet szerző lengyel Alex Borucki mögött haladt. Az utolsó száz méteren azonban lengyel meglepetésre visszaesett a győzelemért folyó küzdelemből, miközben Bálint ekkor indította meg hajráját. A német versenyzővel együtt egyre közelebb került az ausztrálhoz, a célba érkezés pedig annyira szoros volt, hogy célfotóra volt szükség. A felvétel végül Balázs Péter tanítványát hozta ki győztesnek, aki háromszázaddal előzte meg az ausztrál riválisát.

„Sikerült egy olyan ezer métert mentem, amit megálmodni se tudtam volna, mert a körülmények egyáltalán nem voltak ehhez ideálisnak. Ennek ellenére tartottam magam az edzőmmel megbeszéltekhez, hogy a közepén tudjak haladni a mezőnnyel és a végén erősebb leszek és jobb lesz a hajrám. Az, hogy ilyen kis időn belül értünk be hárman megmutatja, hogy milyen kiélezett a verseny 1000 méteren is. „ – kezdte értékelését Bálint.

„Az áprilisi válogató után leültünk az edzőmmel – Balázs Péterrel – és átbeszéltük, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Nagyon kemény 5-6 hetem volt a második válogatóig, mind állóképességi, mind vízi edzések terén, ami mindenképp kellett ahhoz, hogy ez a forma most kijöjjön. Ha az első válogató után azt mondja nekem valaki, hogy két hónappal később világbajnok leszek, biztosan kinevettem volna. Emellett hálás vagyok a csapatomnak is, hiszen annak ellenére, hogy sokan nem készülnek most nemzetközi versenyre, minden edzésen ott voltak és segítettek. Szeretném a felnőtt világbajnoki címet is elérni ebben a számban, az ifjúsági és U23-as arany után, amiért mindent megfogok tenni az elkövetkezőkben.” – zárta gondolatait világbajnok kajakosunk.

A halifaxi ICF Ifjúsági, U23 gyorsasági kajak-kenu világbajnokság zárónapján 5 versenyzőnknek szoríthatunk.

Akadémiai érdekeltségű futamok:

14:57 női ifjúsági K-1 200 méter döntő – Gazdag Lili
15:25 női ifjúsági C-4 500 méter döntő – Takács Rebeka
15:46 női ifjúsági K-2 500 méter döntő – Leskó Vivien
15:53 női U23 K-2 500 méter döntő – Fojt Sára
16:07 női U23 K-2 500 méter döntő – Hidvégi Zalán

20:45 mix U23 K-1 5000 méter – Kollek Bálint, Pető Hanna

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia