Hírek

5 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérem a szegedi mérleg

Micsoda zárónap a szegedi rendezésű PEU ifjúsági és U23-as gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon. Akadémiánk versenyzői nem tétlenkedtek ezen az igen sűrű vasárnapon: összesen 5 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek kiválóságaink, emellett pedig a szombattal kiegészülve 1-1 értékes ötödik, hetedik és kilencedik helyezést lapátoltak össze a fiatalok.

A szegedi korosztályos Európa-bajnokság első akadémiai érdekeltségű döntőjében Kollek Bálintnak szurkolhattunk, aki megvédte címét K-1 500 méteren az U23-asok között. A királyszám friss világbajnoka tökéletesen felépített pályával nyert a Maty-éren, s a sokakat hátráltató szembeszél Bálintnak egyértelműen kedvezett.

„Az ezer méter után egy kicsit át kellett állnom, a táv rövidsége miatt nagyobb utazót kell menni erősebb rajttal, de ez szerencsére sikerült. A világbajnokság után újra élesítettük a formát, sokkal robbanékonyabb lettem. Szembeszél volt, ennek köszönhetően hosszabb volt a pálya, ami nagyobb állóképességet követelt, ami nekem szerencsére megvolt.”

A hazai pályát is kiemelte sportolónk értékelésében.

„Nagyon szeretek itthon versenyezni, mindent hallani a lelátóról, ami főleg a finisben sok erőt, lendületet tud adni.” – osztotta meg velünk gondolatait Kollek Bálint.

Folytatta kiemelkedő teljesítményét kétszeres olimpiai bronzérmesünk Fojt Sára is, a halifaxi világbajnoksághoz hasonlóan ismét ezüstérmet szerzett K-1 500 méteren. Sári elképesztően nagyon küzdött, hiszen a szembeszél megnehezítette a rajttól kezdve a teljes pályát. Versenyzőnk azonban profin reagálta le és az utolsó 150-200 méteren olyan rajtot tudott indítani, amellyel végül csak egy hajszállal maradt le az Európa-bajnoki címről.

„Nagyon-nagyon hosszú pálya volt, mint ahogyan azt idén a nemzetközi versenyeken megszokhattuk. A rajtomat lehet picit el is rontottam, mert ekkora szélben nem tudtam úgy belerobbantani, amit utólag nem feltétlenül bánok, de így az első száz méterem kicsit gondolkodósra sikerült, hogy most menjek velük, vagy tartogassak a végére egy nagyobb hajrát. A higgadt versenyzés mellett döntöttem és az utolsó 150-200 méteren próbáltam indulni, ami be is jött. Nagyon kicsit hiányzott az aranyhoz, de örülök neki.”

Ugyanebben a számban az ifjúságiaknál Aczél Márton állt rajthoz, fiatal versenyzőnk a kilencedik helyen zárt.

Az egyéni számok után páros számokban is remekeltek fiataljaink, mindegyik színű medáliából sikerült begyűjteni 1-1-et a kajakosoknál.

Hidvégi Zalán és Samu Péter (KSI SE) párosa 2023 óta ott van a nemzetközi elit legjobbjai között K-2 500 méteren. A fiúk néhány hete halifaxban is bebizonyították ezt, hiszen ifjúsági világbajnoki címük után az U23-asok között is elsők tudtak lenni. A győzelem ezúttal ugyan elmaradt Szegeden, a fiúk hatalmasat küzdöttek, s a neutrális színekben versenyző egység mögött egy szépen csillogó ezüstérmet nyertek.

„Elégedettek vagyunk, megtettünk minden tőlünk telhetőt, a másik egység ezúttal jobb volt nálunk.” – kezdte az értékelést a KSI SE versenyzője, Samu Péter.

„Eléggé hosszú volt a szezon, ami látszódott is ezen a pályánkon. A vb-n voltunk csúcsformában, ezt próbáltuk kitolni erre a versenyre, ami viszont sikerült szerintem. Tudtunk jönni egy csodás pályát, ami most egy ezüstérmet ért.” – folytatta Hidvégi Zalán.

A szezon egyik utolsó megmérettetése azonban még hátravan a fiúk számára, hiszen kedden rajtol a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokság.

„Öt számban indulok az országos bajnokságon, nagyon sokat versenyeztünk már ebben az évben, így biztosan nehéz lesz, de feszegetni fogom a határaimat, kíváncsi vagyok mit hoznak a következő napok.” – zárta értékelését Zalán.

A délelőtti futamok után a hazai rendezésű nemzetközi versenyeken már hagyománnyá vált MK-4 és PC-4-es betétfutamokat rendezték még, ahol a háromból kettő számban is szurkolhattunk U12-es Akadémistáinknak. 

A HODY által szponzorált futamokban Lokár Levente és Takács Levente Imre Mátéval (Győri VSE) és Kovács Nimróddal (Győri VSE) MK-4 500 méteren, valamint a Soltész Antal, Federics Máté, Soponyai Simon és Juszkó Márton alkotta egység PC-4 500 méteren egyaránt bronzérmet szerzett! Ugyanebben a futamban Vas Boglárka, Dőry Aurélia, Kecskeméti Ákos és Solymosi Lujza összeállítású négyes a kilencedik helyen rúgta be a hajót!

A délutáni program során is sorra termelték az érmeket versenyzőink. Leskó Vivien és Hofer Bianka (FTC) egysége Kanadában tette le névjegyét, amikoris magabiztosan, a teljes mezőnyt maguk mögé utasítva nyertek K-2 500 méteren az ifjúságiaknál. Nem volt ez másképp Szegeden sem: a lányok közel két és fél másodperccel voltak jobbak ellenfeleiknél, s még az is belefért, hogy az utolsó néhány húzás lazára sikeredjen. Látszólag tükörsima győzelem volt, a lányok viszont iszonyatosan nagyot küzdöttek ezért a magabiztos győzelemért.

„Belülről egy nagyon izmos pálya volt, főleg a délelőttöm után nagyon odakoncentráltam, hogy minél jobban és minél több erőből tudjunk ennek nekiállni. Szerintem mindketten úgy voltunk vele, hogy egy életünk egy halálunk, úgyhogy beleadtunk anyait-apait.” – kezdte az értékelést az FTC versenyzője.

Versenyzőnk, az egységben hátul ülő Leskó Vivien is hasonlóképpen élte meg a finálét.

„Még életemben nem kötöttem el így, tudtam, hogy elől vagyunk, de ettől a magyar drukktól még jobban nyomni akartam és előrébb akartam lenni. Két napig nem volt futamom az előfutam után, így minden energiámat és erőmet beleadtam ebbe a futamba.”

Ugyanebben a számban az idősebbeknél Pető Hanna és a győri Gombás Alíz duó bronzérmet szerzett. A jól összeszokott páros végig az élmezőnyben haladt, a fehérorosz és a lengyel egység azonban erősebb hajrát tudott indítani, így a lányok a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

„Már éreztünk magunkon, hogy folyamatosan nyomjuk szinte karácsony óta, edzőtáborból edzőtáborra majd versenyről versenyre mentünk. Igyekeztünk a legtöbbet kihozni ebből a pályából, de nem adta magát könnyen ez az érem, mert iszonyat erős szembeszél volt, ami egy teljesen másik taktikát igényelt, mint eddig. Nagyon büszke vagyok magunkra, és nagyon örülök ennek az éremnek.”

„Ahogy Hanna is említette nem ez volt a legkönnyebb pályánk, de szerintem nagyon szépen össze tudtuk hozni. Úgy gondolom, jól tudtunk alkalmazkodni az erős szembeszélhez is, végig sikerült lefeszítünk és az erő is megvolt benne.” – tette hozzá Gombás Alíz.

A kenusoknál Takács Rebeka révén voltunk érdekeltek, aki Győri Lottival (MTK) térdelt össze C-2 200 méteren. Rebeka Eb újoncként mutatkozott be Szegeden, s egyetlenként képviselte az Akadémiát a női kenusoknál. Lottival alkotott párosuk az ötödik helyen rúgta be a hajót az ifjúságiak döntőjében

Az egyéni és páros számok után pedig parádés zárás következett: Az utolsó számok a K-4 500 és mix C-4 500 méteres döntők voltak, ahol két futam kivételével érdekeltek voltunk. A magyarok pedig megmutatták mire képesek csapatban: a kajaknégyeseket kivétel nélkül nyertük, a mix négyeseknél pedig egy arany- és egy ezüstérem született. 

Na de haladjunk sorjában!

Az ifjúsági férfi kajaknégyes parádés győzelme után a Kollek Bálint sztrókolta U23-as egység is győzedelmeskedett K-4 500 méteren. A Bálint, Kaed Ádám (Lágymányosi Spari), Juhász Máté (KSI SE), Avar Tamás (KSI SE) alkotta hajó a végére több, mint egy hajónyi előnyt lapátolt össze. 

„Boldog vagyok, mert sikerült mennünk egy remek pályát. A rajtot jól elkaptuk, jó volt az utazónk, végig egyben voltunk, talán csak a végén volt egy kis billenés, de mindegy is, mert aranyérem lett a vége.” – nyilatkozta Kollek Bálint az MKKSZ stábjának.

Ezután következett ugyanebben a számban a finálé az ifi női kajakosoknál: Hudi-Kadler Panni, Gazdag Lili, Németh Helka, Kalmár Nóra alkotta négyes nagyon szorosan, szinte egyszerre ért célba a német egységgel, így a lányok néhány percig nem tudták, hogy milyen színű medáliának örülhetnek. Azonban a mérlegelésnél kihelyezett táblák egyértelművé tették: Európa-bajnok az ifjúsági női kajaknégyes, köztük a címvédő Gazdag Lilivel.

„Amikor beérkeztünk én éreztem, hogy nyertünk, de láttam, hogy a többiek nem örülnek és nem akartam mondani, hátha ők jobban látták, mint én. Amikor a mérlegelésnél megláttuk a sorrendet, akkor kezdtünk el igazán örülni.  Nem tudom, hogy lesz-e rólunk örömködős kép, de nagyon remélem, hogy lesz” – értékelt versenyzőnk az MKKSZ stábjának.

4-ből három futam már aranyéremmel zárult, így U23-as lányaink sem tétlenkedtek, a kajakos számokat méltóképp zárta le a Fojt Sára, Gombás Alíz (Győri VSE), Tölgyesi Flóra (BHSE), Pető Hanna alkotta kvartett, akik Kollek Bálintékhoz hasonlóan egy nagyon magabiztos pályát jöttek és fölényesen nyerték a K-4 500 méteres finálét.

„Fantasztikus volt ez a döntő, nagyon készültünk rá az edzések alatt, szerettük volna jól megcsinálni ezt a pályát és hittünk benne, hogy van esélyünk a győzelemre. Úgy érzem, hogy jól kezeltük a helyzetet, az esélyesség terhét és boldog vagyok, hogy aranyéremmel zártam ezt a viadalt” – nyilatkozta a hajót sztrókoló Fojt Sára az MKKSZ stábjának.

„Igen, érzelemdús volt ez a hétvége és ez az arany nagyon szép lezárása lett ennek az egész szezonnak.” – egészítette ki a lányok gondolatait elérzékenyülve Pető Hanna.

A nap zárásaként pedig Vígh József ajándékozott meg minket egy kenus ezüstéremmel! Az ifjúsági mix C-4 500 méteres döntőben a Fodor Benedek (Lágymányosi Spari), Vágovics Eszter (Csepel), Somló Zsuzsanna (SZVTSZ), Vígh József összeállítású hajó egy hajszállal lemaradva lett ezüstérmes a német egység mögött. 

„Benedekkel mi voltunk a csapatkapitányok, jól összeráztuk ezt az egységet, jókat mulattunk együtt az elmúlt napokban és nagyon örülök ennek a közös sikernek” – értékelt az MKKSZ stábjának versenyzőnk az eredményhirdetés után.

A négynapos kontinensviadalt a teljes magyar csapat 11 arany-, 10 ezüst- és 4 bronzéremmel zárta.

Hátradőlni azonban nincs túl sok idő, hiszen kedden startol a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokság.

Hajrá fiatalok!

fotók: MKKSZ

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia