Hírek

Két aranyérem és hősies helytállás a Felnőtt OB zárónapján!

Szombaton a 200 méteres sprintekkel, az erőt próbáló 5000 méteres távokkal, valamint a párhuzamosan zajló sárkányhajó Magyar Bajnoksággal véget ért a szolnoki Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sportolói az utolsó versenynapon is domináltak: újabb két felnőtt bajnoki címet ünnepelhettünk, a nagyszerű eredmények mellett pedig egy példaértékű sportemberi cselekedetre is rendkívül büszkék lehetünk.

A zárónap leggyorsabb fináléjában a Kurucz Levente, Fodor Bence, Panyik Zsombor és Kozma Barnabás alkotta férfi kajak négyesünk zseniális versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt K-4 200 méteren, megszerezve az Akadémia újabb felnőtt bajnoki címét.

A délutáni 5000 méteres futam során Zagyvai Borbála tökéletesen koronázta meg a hétvégi teljesítményét: az 1000 méteren szerzett arany- és az 500 méteres ezüstérme mellé a leghosszabb távon is magabiztos győzelmet aratott C-1 5000 méteren.

A versenynap egyik legemlékezetesebb pillanatát Jeszkel Panna szállította a K-1 5000 méteres futamban. Sportolónk egy sajnálatos borulást követően sem adta fel: visszaült a hajóba, és hősiesen leevezte a hátralévő távot. Helytállásával a 7. helyen ért célba, amivel értékes bajnoki pontot szerzett az Akadémiának.

A síkvízi küzdelmek mellett a Sárkányhajó Magyar Bajnokság is tartogatott KKNKKA-sikereket. Dráviczki Dóra a Premier Mix csapathajók mezőnyében 200 és 500 méteren is egy-egy ezüstérmet harcolt ki.

A háromnapos szolnoki megmérettetés végén a hivatalos éremtáblázaton is megvonhatjuk a mérleget. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sportolói összesen 6 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. Ezzel a teljesítménnyel az előkelő negyedik helyen zártunk az egyesületek rangsorában.

Eredményeink a szombati napról:

  • 1. hely – K-4 Férfi 200m: Kurucz Levente, Fodor Bence, Panyik Zsombor, Kozma Barnabás
  • 1. hely – C-1 Női 5000m: Zagyvai Borbála
  • 2. hely – DB10 Premier Mix 200m: Dráviczki Dóra (csapathajóban)
  • 2. hely – DB20 Premier Mix A liga 500m: Dráviczki Dóra (csapathajóban)
  • 5. hely – C-1 Női 200m: Zagyvai Borbála
  • 5. hely – K-2 Férfi 200m: Kollek Bálint, Kozma Barnabás
  • 6. hely – K-4 Férfi 200m: Kollek Máté, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán Imre, Aczél Márton Ádám
  • 6. hely – K-2 Női 200m: Jeszkel Panna, Dráviczki Dóra
  • 7. hely – K-1 Férfi 200m: Hidvégi Zalán Imre
  • 7. hely – K-1 Női 200m: Jeszkel Panna
  • 7. hely – K-1 Női 5000m: Jeszkel Panna

Fotó: Tumbász Hédi

Hírek

A második nap után tíz éremnél tartunk a Felnőtt OB-n!

Folytatta remek szereplését csapatunk a szolnoki Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság pénteki versenynapján. Az 500 méteres távokon két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet lapátoltak össze sportolóink, emellett a párhuzamosan zajló SUP OB-n is született egy ezüstérem. Ezzel a teljesítménnyel a KKNKKA eddig összesen 4 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremnél tart a bajnokságon.

A pénteki döntők során kiemelkedőt alkottak akadémistáink a csapathajók küzdelmeiben. A férfi kajak négyesek 500 méteres fináléjában a Kollek Bálint, Fodor Bence, Kurucz Levente és Hidvégi Zalán alkotta egység fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt, és szerezte meg a magyar bajnoki címet. Női kajak párosban az Ujfalvi Laura és a szolnoki Csikós Zsóka alkotta egység bizonyult legyőzhetetlennek, így ők is felállhattak a dobogó legfelső fokára.

Egyéniben és párosban is záporoztak az érmek. Zagyvai Borbála C-1 500 méteren szoros küzdelemben szépen csillogó ezüstérmet szerzett. Ugyancsak a dobogó második fokára állhatott fel a férfi K-2 500 méteres döntő után a Kollek Bálint és Kozma Barnabás duó. A Fojt Sára, Kőhalmi Emese, Pető Hanna és Ujfalvi Laura alkotta női négyesünk bronzéremmel zárt K-4 500 méteren.

A párhuzamosan zajló SUP Felnőtt és Masters Magyar Bajnokságon is volt okunk az ünneplésre. Csoma Lilla a délelőtti technikai döntőben elért 4. helye után, délután a SUP-Inf. Női Felnőtt sprint A-döntőjében hatalmasat versenyzett, és megérdemelten akasztották a nyakába az ezüstérmet.

Pénteki döntős eredményeink

  • 1. hely – K-4 Férfi 500m: Kollek Bálint, Fodor Bence, Kurucz Levente, Hidvégi Zalán
  • 1. hely – K-2 Női 500m: Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub), Ujfalvi Laura
  • 2. hely – C-1 Női 500m: Zagyvai Borbála
  • 2. hely – K-2 Férfi 500m: Kollek Bálint, Kozma Barnabás
  • 2. hely – SUP-Inf. Női Felnőtt sprint A Döntő: Csoma Lilla
  • 3. hely – K-4 Női 500m: Fojt Sára, Kőhalmi Emese, Pető Hanna, Ujfalvi Laura
  • 4. hely – SUP-Inf. Női Felnőtt technikai döntő I.: Csoma Lilla
  • 5. hely – K-1 Női 500m: Jeszkel Panna
  • 5. hely – K-2 Mix 500m: Pető Hanna, Kollek Bálint
  • 6. hely – K-2 Női 500m: Pető Hanna, Kőhalmi Emese
  • 6. hely – K-2 Mix 500m: Ujfalvi Laura, Kollek Máté
  • 7. hely – K-4 Férfi 500m: Kollek Máté, Aczél Márton, Panyik Zsombor, Kozma Barnabás
  • 8. hely – K-2 Női 500m: Pupp Noémi (ASE), Fojt Sára
  • 8. hely – K-4 Női 500m: Gábor Tímea, Dráviczki Dóra, Fölsz Eszter, Szabó-Csalló Nadin
  • 9. hely – K-2 Mix 500m: Fojt Sára, Kozma Barnabás

A Felnőtt OB szombati zárónapja a 200 méteres sprintekkel, valamint az 5000 méteres maratoni számokkal folytatódik.

Fotó: Tumbász Hédi

Hírek

Iskolakezdési támogatással és kiválóságaink elismerésével indult az ősz

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia számára a bajnokok nevelése nem ér véget a vízparton. Kiemelt célunk, hogy sportolóink a civil életben és az iskolapadban egyaránt sikeresek legyenek. Ennek szellemében az idei tanévkezdet alkalmából nemcsak a térség diákjait segítettük tanszercsomagokkal, de külön elismertük a legkiemelkedőbb eredményeket elérő akadémistáinkat is.

Helyi utánpótlás-nevelő központként pontosan tudjuk, hogy az őszi rajt komoly kihívásokat tartogat a családok és a gyerekek számára. Szerettünk volna egy apró gesztussal hozzájárulni a térség diákjainak sikeres és motivált tanévkezdéséhez. A Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, valamint a gárdonyi Gárdonyi Géza Általános Iskola pedagógusaival szorosan együttműködve tanévindító iskolakezdő csomagokat juttattunk el az intézményekbe. Külön öröm volt számunkra, hogy a tanárokkal karöltve személyesen adhattuk át ezeket a meglepetéseket az első tanítási napokon.

Az Akadémia vonzáskörzetében az idei tanévet közel 300 fiatal sportolónk kezdte meg, akik nap mint nap bizonyítják, hogy a kőkemény edzésmunka és a tanulás összeegyeztethető. Közülük több mint ötvenen egészen különleges elismerésben részesültek. Stratégiai partneriskoláinkban – a Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskolában – oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmaztuk azokat a fiatalokat, akik az idei versenyszezonban kiemelkedő eredményeket értek el a hazai és nemzetközi vizeken.

„Mindenkire nagyon büszke vagyok! Sikeres évkezdést kívánok az iskolákban, eredményes őszi alapozást a vízen, és sikeres következő szezont!” – üzente a fiataloknak Kovács Katalin, a KKNKKA elnöke a kápolnásnyéki átadón.

Sikeres tanévet, kitartást és jó tanulást kívánunk minden diákunknak! Büszkék vagyunk rátok!

Hírek

A nyitónap után mi állunk az éremtáblázat élén!

Sikeres rajtot vett a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia csapata a szolnoki Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokságon. A csütörtöki 1000 méteres versenyszámokat felvonultató nyitónapon sportolóink összesen hét A-döntőben voltak érdekeltek, amelyből öt érmet – két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot – sikerült elhódítaniuk. Ezzel a teljesítménnyel a KKNKKA vezeti a bajnokság hivatalos éremtáblázatát az első versenynap végén.

A nap legkiemelkedőbb eredményeit egyéni indulóink szállították a klasszikus, kilométeres távokon. A férfi kajakosok mezőnyében Kollek Bálint ellentmondást nem tűrő versenyzéssel utasította maga mögé a felnőtt férfi mezőnyt, megvédve ezzel bajnoki címét K-1 1000 méteren. Hasonlóan magabiztos győzelmet aratott a női kenusoknál Zagyvai Borbála, aki a C-1 1000 méteres fináléban 04:37.585-ös idővel, több mint két másodperces előnnyel ért elsőként a célba.

A csapathajós küzdelmek során is meghatározó volt a mieink jelenléte. A Kollek Bálint, Kollek Máté, Hidvégi Zalán Imre és Kozma Barnabás alkotta férfi kajak négyesünk értékes ezüstérmet szerzett K-4 1000 méteren. A női kajakos szakág is kitett magáért: a K-2 1000 méteres döntőben Ujfalvi Laura Izabella és Pető Hanna párosa kiváló versenyzéssel állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

A napot a Fojt Sára, Ujfalvi Laura Izabella, Kőhalmi Emese és Pető Hanna alkotta női négyesünk zárta egy újabb bravúros bronzéremmel K-4 1000 méteren. Érdekesség, hogy a női K-2-es finálé kilenc hajójából négyben is KKNKKA-s egység evezett.

A KKNKKA 1000 méteres A-döntős eredményei:

  • K-1 Férfi 1000m:
    • 1. hely: Kollek Bálint
  • C-1 Női 1000m:
    • 1. hely: Zagyvai Borbála
  • K-4 Férfi 1000m:
      1. hely: Kollek Bálint, Kollek Máté, Hidvégi Zalán Imre, Kozma Barnabás
      1. hely: Kurucz Levente, Varga Ádám (FTC), Fodor Bence, Aczél Márton Ádám
  • K-2 Női 1000m:
      1. hely: Ujfalvi Laura Izabella, Pető Hanna
      1. hely: Szabó-Csalló Nadin, Kőhalmi Emese
      1. hely: Jeszkel Panna, Dráviczki Dóra
      1. hely: Gábor Tímea, Fölsz Eszter
  • K-4 Női 1000m:
      1. hely: Fojt Sára, Ujfalvi Laura Izabella, Kőhalmi Emese, Pető Hanna
      1. hely: Gábor Tímea, Börcsök Csenge Anna, Szabó-Csalló Nadin, Leskó Vivien
  • K-1 Női 1000m:
      1. hely: Jeszkel Panna
      1. hely: Fojt Sára
  • C-2 Női 1000m:
      1. hely: Zagyvai Borbála, Takács Rebeka
      1. hely: Szépvölgyi Blanka (BKV Előre KKA), Barna Sára

A csütörtöki alapozás után pénteken az 500 méteres távokkal folytatódik a szolnoki Felnőtt Országos Bajnokság. A rövidebb távokon ismét megannyi akadémiai egységért szoríthatunk, célunk pedig a megkezdett lendület megtartása.

Sok sikert kívánunk mindenkinek!

Fotó: Tumbász Hédi

Táblázat: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Közös medertakarítás szombaton Sukorón

Szeptember 5-én, szombaton nagyszabású összefogással megvalósuló közösségi tómedertakarításra kerül sor a Velencei-tónál. Mivel a tó mindennapi munkánk és otthonunk szerves része, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia is aktívan kiveszi a részét az akcióból.

Akadémiai különítményünk szombat délután a sukorói szabadstrandon csatlakozik a kezdeményezéshez, ahol a szervezők iránymutatása alapján a tómeder megtisztítása, a veszélyes hulladékok, gumiabroncsok, betontörmelékek és horgászfelszerelések eltávolítása lesz a fő feladat.

Mivel közösen mindig többet érhetünk el, tisztelettel hívjuk és várjuk az „Akadémia nagycsaládját” – a szülőket, fiatal sportolóinkat, munkatársainkat és a helyi szimpatizánsokat –, aki teheti, tartson velünk a sukorói helyszínen.

Praktikus információk a csatlakozók számára:

  • Helyszín: Sukoró, szabadstrand
  • Időpont: 2026. szeptember 5. (szombat), 14:00 – 20:00
  • Ami a munkához szükséges: Munkakesztyű, vastag és nagyméretű szemeteszsák, gumicsizma vagy vízálló zárt cipő, fejfedő és ivóvíz.

Tegyünk együtt környezetünk védelméért és a Velencei-tó tisztaságáért!

Fotó: Gárdony önkormányzata

Hírek

27 sportolóval rajtolunk a Felnőtt OB-n!

A szerdai sikeres, két akadémiai ezüstérmet hozó kieséses tesztverseny után csütörtökön megkezdődnek a klasszikus távok küzdelmei a szolnoki Holt-Tiszán. A Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság az év utolsó rangos síkvízi eseménye, amelyen a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia huszonhét sportolója áll rajthoz a bajnoki pontok és a minél eredményesebb szezonbeli évzárás reményében.

A háromnapos regatta rendkívül feszített tempót diktál: a csütörtöki nyitónapon az 1000 méteres, pénteken az 500 méteres, míg szombaton a 200 és az 5000 méteres számokat rendezik meg. Akadémiánk célkitűzése egyértelmű: a lehető legtöbb bajnoki pontot gyűjteni, valamint minél előkelőbb helyen végezni az egyesületi rangsorban.

A szolnoki mezőny erősségét és a verseny presztízsét növeli, hogy Kőhalmi Emese, Kurucz Levente és Fodor Bence is egyenesen a múlt heti világbajnokságról hazatérve száll ismét vízre, hogy a hazai közönség és a riválisok előtt is bizonyítsa formáját.

Sportolóink közül többen már szerdán is rajthoz álltak, hiszen érdekeltek voltak a 3 kilométeres kieséses tesztversenyen. Ez a komoly taktikai megmérettetés rögtön két bravúros KKNKKA-ezüstérmet hozott Kőhalmi Emese és Kollek Bálint révén.

A Felnőtt OB mezőnyében 27 versenyzőnk képviseli a KKNKKA színeit. Többen rendkívül sűrű, kíméletlen programot vállaltak, igazi számhalmozóként előlépve: kiváló női kenusunk, Zagyvai Borbála összesen nyolc versenyszámban térdel hajóba. Kollek Bálint és Jeszkel Panna pedig hét-hét számban képviseli akadémiánkat.

A síkvízi felnőtt országos bajnoksággal párhuzamosan más szakágakban is megmutatják sokoldalúságukat akadémistáink a szolnoki Holt-Tiszán. A kajakos feladataik mellett Csoma Lilla a SUP Felnőtt Magyar Bajnokság pénteki technikai és sprint döntőiben is megméreti magát, míg Dráviczki Dóra a Sárkányhajó Magyar Bajnokság szombati 200, 500 és 2000 méteres mix futamaiban ül hajóba, tovább gyarapítva a KKNKKA hétvégi szerepléseinek számát.

Az esztendő utolsó nagy síkvízi megmérettetése nem csupán az érmekről, hanem a szezon méltó, erős és pontgazdag lezárásáról is szól, ahol a 27 fős akadémiai csapat ismét bebizonyíthatja a hazai mezőnyben elfoglalt meghatározó szerepét.

A versenyműsort és az eredményeket itt tudjátok majd követni: https://results.kajakkenusport.hu/faces/pages/versenymusor.xhtml?versenyid=896

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Két ezüstérem az új kieséses tesztversenyen!

Szerdán délután a szolnoki Holt-Tiszán egy forradalmian új, 3 kilométeres össztávú kieséses versenyformátumot tesztelt a hazai kajak-kenu élmezőny. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sportolói kiemelkedően szerepeltek a komoly taktikai fókuszálást igénylő, a futamok után folyamatosan feleződő rendszerben: Kőhalmi Emese és Kollek Bálint révén két ezüstérmet is szereztünk a mindent eldöntő finálékban.

A formátum értelmében a versenyzőknek 1500, 1000, végül 500 métert kellett teljesíteniük, az 1500 és az 1000 fordulóval volt, az 500 pedig rajtgépes indulással, egy irányban. A taktikának és a helyezkedésnek különösen nagy szerepe volt, hiszen nem kellett tartani a pályákat.

A mindent eldöntő, kilenc fős női fináléba két akadémistánk is beverekedte magát. Kőhalmi Emese hatalmas hajrával a dobogó második fokára állhatott fel, míg Ujfalvi Laura Izabella szintén parádésan versenyezve a negyedik helyet szerezte meg.

A folyamatosan szűkülő mezőnyben női versenyzőink az alábbi fázisokig jutottak:

  • Döntő (500 m): Kőhalmi Emese a 2. helyen, Ujfalvi Laura Izabella a 4. helyen ért célba.
  • Középfutam (1000 m): Fojt Sára a futam 10. helyen, Leskó Vivien a 16. helyen fejezte be a küzdelmet.
  • Előfutam (1500 m): Jeszkel Panna a futam 19. helyen végzett, Szabó-Csalló Nadin pedig kizárás miatt helyezés nélkül zárta a versenyt.

A délután második felében a férfi K-1-es mezőny következett, ahol a KKNKKA kajakosai folytatták a kiváló szereplést. Kiemelendő, hogy az 1500 méteres előfutamból mindhárom induló akadémistánk sikeresen vette az akadályt és kvalifikálta magát a következő körbe (Kollek Máté az 5., Kollek Bálint a 13., Aczél Márton Ádám a 18. helyen lépett tovább).

A férfiaknál is ketten jutottak be a mindent eldöntő, kilenc fős 500 méteres döntőbe, ahol ismét éremnek örülhettünk. Kollek Bálint kiváló versenyzéssel a második helyen ért célba, míg Kollek Máté a hetedik helyet szerezte meg. Aczél Márton Ádám számára a verseny az 1000 méteres középfutamban ért véget, ahol a 15. pozícióban zárt.

A szerdai tesztverseny után csütörtöktől már a klasszikus távoké a főszerep: kezdetét veszi a Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság, ahol sportolóink a hazai élmezőny többi kiválóságával mérik össze tudásukat a szolnoki pályán.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Forradalmi versenyformátum debütál Szolnokon

Egy nappal a Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság rajtja előtt egy teljesen új, innovatív versenyformátumot tesztelnek a szolnoki Holt-Tiszán. A sportág nemzetközi megújulási törekvéseivel összhangban életre hívott, pénzdíjas, össztávú kieséses viadalon a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát kilenc kiválóságunk képviseli.

„Három táv, három kör, egy győztes!”

A kajak-kenu sportág globális szinten is keresi azokat az új, látványos és a fiatalabb generációk számára is könnyen fogyasztható formátumokat, amelyek garantálják az izgalmat és az olimpiai programban való stabil jelenlétet. Ennek a törekvésnek az egyik első hazai tesztje a szerdai szolnoki viadal, amelynek lebonyolítása elsőre egyszerűnek hangzik, a vízen azonban kőkemény fizikai és taktikai kihívást jelent.

A szabályrendszer értelmében a versenyzőknek először 1500, majd egy rövid pihenőt követően 1000, végül 500 métert kell teljesíteniük. A formátum esszenciája, hogy a mezőny minden egyes kör után megfeleződik.

A mindent eldöntő, utolsó 500 méteres táv hozza a legnagyobb csavart: noha a versenyzők rajtgépből indulnak, a futam során nincs pályatartási kötelezettség. Ez a klasszikus sprintversenyekhez képest teljesen más dinamikát teremt, ahol a nyers gyorsaság mellett a helyezkedésnek, a vízezésnek és a pillanatnyi taktikai döntéseknek is sorsdöntő szerepe lesz.

Büszkeségre ad okot, hogy a hazai élmezőnyt felvonultató tesztversenyen az Akadémia rögtön kilenc kajakossal képviselteti magát. Sportolóink számára ez a viadal kiváló lehetőség a taktikai érettségük fejlesztésére és a versenyrutin növelésére egy eddig ismeretlen szituációban.

A KKNKKA indulói a szerdai kieséses versenyen:

Női K-1:

  • Fojt Sára
  • Jeszkel Panna
  • Kőhalmi Emese
  • Leskó Vivien
  • Szabó-Csalló Nadin
  • Ujfalvi Laura Izabella

Férfi K-1:

  • Aczél Márton Ádám
  • Kollek Bálint
  • Kollek Máté

A szerdai menetrend és a folytatás

A program 13:00-kor a férfi kenusok futamával indul. Akadémistáink a női K-1 14:00 órakor rajtoló, valamint a férfi K-1 15:00 órakor kezdődő előfutamaiban szállnak vízre.

A szerdai tesztversenyt követően csütörtöktől már a klasszikus számoké lesz a főszerep Szolnokon, hiszen kezdetét veszi a Duna Life Medical Felnőtt Országos Bajnokság, ahol sportolóink ismét a legeredményesebb hazai műhelyek képviselőivel mérik össze tudásukat.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Ezüstéremmel zártuk poznani világbajnokságot!

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzői kiemelkedő eredményekkel, egy ezüstéremmel és két pontszerző hellyel zárták a lengyelországi felnőtt gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot. Kőhalmi Emese K-1 5000 méteren állhatott fel a dobogó második fokára, míg a Kurucz Levente és Fodor Bence alkotta duó a legszűkebb élmezőnyében bizonyított K-2 és K-4 500 méteren. A magyar delegáció egy lelkileg rendkívül megterhelő héten, Boros Gergely tragikus halálhírének árnyékában tett tanúbizonyságot elképesztő mentális erejéről és sportemberi nagyságáról.

Kőhalmi Emese taktikus versenyzéssel világbajnoki ezüstérmes

A vasárnap délutáni záróprogramban a hosszútávé volt a főszerep. Női K-1 5000 méteren a szám többszörös világbajnokaként Kőhalmi Emese képviselte a magyar színeket a 30 fős, kőkemény nemzetközi mezőnyben.

Bár a futamot megnyerő svéd Melina Andersson dominanciájához ezen a napon nem fért kétség, akadémiánk kiválósága elképesztő rutinnal és tökéletes taktikával versenyzett. Végig okosan osztotta be az erejét, stabilan a közvetlen üldözőbolyban haladt, majd egy rendkívül kiélezett finisben – a cseh Katerina Milovát kevesebb mint egy másodperccel megelőzve – 27:51.18-as idővel bravúrosan hozta be a hajót a második helyre.

A Kurucz–Fodor páros mérlege: negyedik és ötödik hely a kettős terhelés végén

A világbajnokság egyik legkomolyabb fizikai és mentális kihívását a Kurucz Levente és Fodor Bence alkotta páros teljesítette, akik nagyon fiatalon oldották meg a K-2 és K-4 500 méter jelentette kettős terhelést, ráadásul mindkét számban a világ legjobbjai között zártak.

A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású, friss Európa-bajnok férfi négyes a csütörtöki középfutamból a németek és a lengyelek mögött biztosította helyét a pénteki fináléban. Az A-döntőben a fiúk óriási rajttal robbantak ki a gépből, és egészen sokáig a dobogós helyeken haladó élmezőnnyel csatáztak. A brutális tempót diktáló németek mögött elképesztően sűrű befutó alakult ki: a magyar hajó hatalmasat küzdve, a litvánokat mindössze egyetlen századmásodperccel (0.01) megelőzve az 5. helyen csapott a célba az ausztrál, portugál szerb trió mögött.

A csapathajó mellett a Kurucz–Fodor duó párosban is maradandót alkotott. A fiúk csütörtökön egy magabiztos előfutam-győzelemmel kezdtek, majd a szombati középfutamot is domináns, több mint fél másodperces előnnyel, rajt-cél győzelemmel nyerték meg.

A vasárnapi K-2 500 méteres A-döntőben az éremszerzés volt a cél. Kiválóan rajtoltak a fiúk, féltávnál harmadik helyen haladtak a német és a portugál hajó mögött, és a bronzérmes pozíciót egészen 470 méterig tartották is. A feszített tempó miatt azonban az utolsó métereken egy apró technikai megbillenést kihasználva a cseh egység becsúszott eléjük. A fiúk így 1:30.22-es idővel a negyedik helyen zártak.

A poznani világbajnokság pragmatikus mérlege egyértelműen pozitív a KKNKKA számára. Kőhalmi Emese ismét bizonyította, hogy a hosszútávú számok stabil, világklasszis szereplője. A Kurucz Levente és Fodor Bence alkotta páros pedig fiatal kora ellenére kőkemény világklasszis mezőnyben mutatta meg, hogy a legszűkebb elitbe tartozik. A kettős terhelés alatt mutatott stabil, domináns versenyzésük egyértelműen jelzi: hatalmas jövő és még komolyabb sikerek állhatnak előttük a nemzetközi mezőnyben.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

K-2 500 méteren is irány az „A” Döntő!

Rajt-cél győzelemmel jutott a K-2 500 méter vasárnapi fináléjába a Kurucz Levente és Fodor Bence alkotta akadémiai duó a poznani felnőtt világbajnokságon. A zárónapon Kőhalmi Emeséért is szoríthatunk K-1 5000 méteren.

A Kurucz–Fodor egység már a rajtnál egyértelművé tette a szándékait a szombat délelőtti borongós időben, erős hátszeles pályán megrendezett középfutamban. A fiúk kiválóan jöttek el a rajtgépből, és féltávnál már közel egy hajóhossznyi előnnyel vezettek a mezőny előtt. Amíg a riválisok a továbbjutó helyekért küzdöttek, akadémistáink rendkívül stabil versenyzéssel kontrollálták a pályát. Bár a hajrában a cseh és az olasz hajó némileg közeledett, a magyar egység egyértelmű győztesként, 1:30.83-as idővel, több mint fél másodperces előnnyel biztosította helyét a fináléban.

A K-2 Férfi 500m II. középfutam hivatalos végeredménye:

  1. Magyarország (Kurucz Levente, Fodor Bence) – 1:30.83 (A-döntő)
  2. Csehország (Jakub Spicar, Daniel Havel) – 1:31.41 (A-döntő)
  3. Olaszország (Simone Bernocchi, Tommaso Freschi) – 1:31.79 (A-döntő)
  4. Szerbia (Zarko Jakovljevic, Marko Dragosavljevic) – 1:31.88
  5. Semleges orosz egység / AIN-A (Artem Korovin, Georgii Vaniashov) – 1:31.96
  6. Uruguay (Matias Valentin Otero Ezcurra, Luis Santiago Melo Duarte) – 1:32.74
  7. Litvánia (Simonas Maldonis, Andrej Olijnik) – 1:32.78
  8. Svájc (Fynn Wyss, Aaron Schmitter) – 1:33.54
  9. Törökország (Taha Erkam Usta, Muhammet Emin Sulak) – 1:34.53

A vasárnap 10:54-kor rajtoló A-döntőben a mieink a 4-es pályát kapták meg. A mezőny sűrű, a Schopf–Lemke fémjelezte német, a portugál és a cseh hajó is komoly erőt képvisel, de a páros eddigi formáját látva a mieinknek minden esélye megvan a kiemelkedő eredményre.

A K-2 Férfi 500m A-döntő rajtlistája (Vasárnap, 10:54):

  • 1-es pálya: Olaszország (Simone Bernocchi, Tommaso Freschi)
  • 2-es pálya: Norvégia (Gunnar Nydal Eide, Lucas Roesten)
  • 3-as pálya: Portugália (Joao Ribeiro, Messias Baptista)
  • 4-es pálya: Magyarország (Kurucz Levente, Fodor Bence)
  • 5-ös pálya: Szlovénia (Matevz Manfreda, Anze Pikon)
  • 6-os pálya: Németország (Jacob Schopf, Max Lemke)
  • 7-es pálya: Csehország (Jakub Spicar, Daniel Havel)
  • 8-as pálya: Spanyolország (Enrique Adan, Carlos Garcia Ruiz)
  • 9-es pálya: Belgium (Bram Sikkens, Artuur Peters)

A vasárnap délutáni program során a hosszútáv kerül főszerepbe. 15:15-kor női K-1 5000 méteren a szám többszörös világbajnokaként Kőhalmi Emese képviseli a magyar és az akadémiai színeket. A 30 fős mezőnyben Emese a 12-es rajtszámmal vág neki a rengeteg iramváltást és pozícióharcot követelő ötezer méternek. Óriási rutinja és a távon az elmúlt években mutatott dominanciája alapján a mezőny egyik legfőbb esélyeseként áll rajthoz a világbajnokság záró akkordjaként.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Ötödik helyen zárt a férfi négyes!

Ötödik helyen ért célba a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású férfi négyesünk a poznani Felnőtt Világbajnokság K-4 500 méteres fináléjában. A fiúk hatalmasat küzdöttek az erős mezőnyben. A világbajnokság azonban korántsem ért véget számunkra: akadémistáink, Kurucz Levente és Fodor Bence szombaton délelőtt a K-2 500 méter középfutamában állnak rajthoz, ahol a másnapi döntőt igyekeznek majd kiharcolni, vasárnap mellettük Kőhalmi Emesének szurkolhatunk még K-1 5000 méteren..

Friss Európa-bajnok hajónk a 8-as pályáról vágott neki a K-4 500 méteres finálénak. A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta egység óriási rajttal robbant ki a rajtgépből, és egészen sokáig a dobogós helyeken haladó élmezőnnyel csatázott.

A táv felétől a futamot domináló németek brutális tempót diktálva álltak az élre, akiket a végén csak az ausztrálok tudtak valamennyire megszorítani. Mögöttük sűrű befutó alakult ki az érmes helyekért. A magyar hajó a litvánokat mindössze egyetlen századmásodperccel (0.01) megelőzve az 5. helyen csapott a célba az ausztrálok, a portugálok és a szerbek mögött.

A K-4 Férfi 500m A-döntő hivatalos végeredménye:

  1. Németország – 1:23.95
  2. Ausztrália – 1:24.57 (+0.62)
  3. Portugália – 1:25.53 (+1.58)
  4. Szerbia – 1:25.76 (+1.81)
  5. Magyarország (Nádas, Fodor, Kurucz, Tótka) – 1:26.00 (+2.05)
  6. Litvánia – 1:26.01 (+2.06)
  7. Lengyelország – 1:26.08 (+2.13)
  8. Spanyolország – 1:26.91 (+2.96)
  9. Dánia – 1:27.20 (+3.25)

Pihenésre sok idő nincs, a fókusz máris a szombati versenynapon van, ahol a Kurucz Levente – Fodor Bence párosért szoríthatunk a K-2 500 méter 2. középfutamában.

A fiúk csütörtök délelőtt magabiztos, rajt-cél győzelemmel abszolválták az előfutamukat, így futamgyőztesként a kiemelt 5-ös pályát kapták meg a holnapi összecsapásra. A tét óriási: a hivatalos továbbjutási szisztéma értelmében a futam 1–3. helyezettjei kvalifikálnak a vasárnapi A-döntőbe.

A szombati menetrend és a 2. középfutam rajtlistája: 
11:18 – K-2 Férfi 500m II. Középfutam (Kurucz Levente, Fodor Bence)

  • 1-es pálya: Törökország (Taha Erkam Usta, Muhammet Emin Sulak)
  • 2-es pálya: Olaszország (Simone Bernocchi, Tommaso Freschi)
  • 3-as pálya: Semleges színekben induló orosz egység (Artem Korovin, Georgii Vaniashov)
  • 4-es pálya: Csehország (Jakub Spicar, Daniel Havel)
  • 5-ös pálya: Magyarország / KKNKKA (Kurucz Levente, Fodor Bence)
  • 6-os pálya: Szerbia (Zarko Jakovljevic, Marko Dragosavljevic)
  • 7-es pálya: Uruguay (Matias Valentin Otero Ezcurra, Luis Santiago Melo Duarte)
  • 8-as pálya: Litvánia (Simonas Maldonis, Andrej Olijnik)
  • 9-es pálya: Svájc (Fynn Wyss, Aaron Schmitter)

A csütörtöki formát elnézve akadémistáink jó eséllyel pályáznak az A-döntős helyek egyikére.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

„Olyan ez a szezon, mintha már évek óta tartana” 

Zagyvai Borka idei szezonja valóságos hollywoodi forgatókönyv. A KKNKKA kiváló kenusával a mentális teherbírásról, az idei év eddigi eredményeiről és a közelgő argentínai maraton vb-ről beszélgettünk a szegedi egyetemi világbajnokságon mutatott elképesztő menetelés után.

Kezdjük a legfrissebb élménnyel: Szegeden négy éremmel te lettél a magyar delegáció legeredményesebb versenyzője az Egyetemi Világbajnokságon. Hogyan értékeled azt a versenyt, és a négy közül melyik érem áll a legközelebb a szívedhez?

Nagyon élveztem az egészet! Voltam már korábban egyetemi vb-n Portugáliában, és itt is megvolt az a remek, felszabadult hangulat, miközben persze mindenki a maximumot akarja nyújtani. Mind a négy szám különleges volt. Párosban, kétszáz méteren a rajtunk még nem volt a legjobb, de ötszázon javítottunk, és talán az idei legjobb pályánkat jöttük Sárával. Nagyon örülök, hogy végre így ki tudtuk evezni magunkat. Egyéniben az ezer méter a szívem csücske. Sajnálom, hogy a felnőtt világversenyek programjában ez a táv már nincs benne, így hatalmas meglepetés és öröm volt, hogy itt rajthoz állhattam rajta. Az 5000 méteres mix váltó pedig zseniális élmény volt! Újra olyan kisiskolásnak éreztem magam, aki izgatottan várja a társát a váltásnál. Tavaly már nyertem ebben a számban világbajnokságot, most is nagyon vártam, és a futam is remekül sikerült.

Gyorsasági számok és maraton között ingázva elképesztő hullámvasút volt eddig a szezonod. Hogyan lehet ezt a folyamatos fókuszváltást mentálisan és fizikálisan is bírni?

Nehezen. Tényleg annyi minden történt idén, hogy visszagondolva azt érzem, mintha már évek óta tartana ez a szezon. A második gyorsasági válogató után joggal bíztam abban, hogy bekerülök a síkvízi csapatba, a visszajelzések alapján is erre számítottam, emiatt pedig korábban lemondtam a maraton Eb indulási jogomról, hiába nyertem meg a válogatóját. Amikor kiderült, hogy mégsem vagyok a síkvízi keretben, az nagyon mélyen érintett, volt egy komoly megzuhanásom. Ebből a gödörből Bauer Gyula maraton szövetségi kapitány rántott ki azzal, hogy utólag mégis berakott az Eb-csapatba, amit ezúton is nagyon köszönök neki! Szinte nulla maraton-specifikus felkészüléssel, az ötszázas formából érkezve álltam oda, aztán ott valahogy minden összeállt, végül egy arannyal és egy bronzzal zártam. Utána visszatértem a síkvízre, az U23-as OB-n háromból három számot nyertem, pedig előtte még a vállammal is bajlódtam. Kicsit kaotikus, de utólag visszanézve hatalmas élmény ez az év és még nincs vége.

Aztán jött a maraton vb-válogató, ahol a rövidkörös futamon lyukas hajóval kellett kivívnod az indulást… Mi futott át az agyadon a probléma észlelésekor, és honnan merítettél erőt a győzelemhez?

Már reggel kilyukadt a hajóm, de úgy tűnt, sikerült megjavítani. Elrajtoltam, elöl is voltam, de menet közben egyszerűen nem értettem, mi történik: hiába hajtottam ki magam teljesen, nem haladt a hajó. Amikor kiszálltam, konkrétan be tudtam dugni az ujjamat a lyukon… Durva volt. Fejben és fizikálisan is teljesen kikészültem, ez volt az a bizonyos „utolsó pofon”. Másnap a hosszúkörön már nem voltam százszázalékos mentális állapotban, ráadásul a brutális melegben még a kulacsom sem működött. Ott egy pillanatra tényleg elegem lett mindenből. Utána viszont jött egy kis pihenő, és felkészültünk az egyetemi vb-re, ami szerencsére visszahozott a mélypontról, és most már tiszta szívből tudok örülni annak, hogy mehetek a maraton világbajnokságra.

Jövő héten Felnőtt OB, októberben pedig vár Argentína és a maraton világbajnokság. Hogyan építitek fel a formádat a szezon utolsó csúcseseményére?

A felnőtt OB-n mindent elvállalok, amit csak lehet! Nyolc számban indulok, négy egyes és négy páros vár rám. Bízom benne, hogy minél sok pontot tudok gyűjteni a csapatnak. Az OB után lesz egy kis pihenő, utána pedig visszatérünk az alapozáshoz, hiszen április óta folyamatosan versenyzünk. A gyorsaságot igyekszünk fenntartani, mert a rövidkörön ez komoly előnyöm lehet. Argentínában U23-as hosszúkörön és felnőtt rövidkörön is indulok. A kettőt szerintem össze lehet hangolni, az U23-as táv rövidebb, körülbelül egy óra, úgyhogy fizikálisan bírni fogom.

Ha az idei szezonodat eddig egyetlen szóval vagy egy rövid mondattal kellene jellemezned, mi lenne az?

Nehéz erre egyetlen szót mondani, mert annyi minden változott az elmúlt szezonhoz képest. Átjöttem a KKNKKA-ba, itt van körülöttem egy teljesen új, profi közeg, és az edzőmmel, Varga Dáviddal való közös munka is nagyon sokat ad. Úgy érzem, hogy idén nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is teljesen máshogy, sokkal tudatosabban tudok készülni a feladatokra. Történt egy s más ebben az évben, de összességében azt érzem, hogy a helyemen vagyok!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Futamgyőzelem párosban, A-döntős a férfi négyes!

A Kurucz Levente és Fodor Bence alkotta akadémiai duó maradéktalanul megoldotta a csütörtöki dupla terhelést a poznani Felnőtt Világbajnokság második versenynapján. A fiúk délelőtt magabiztos futamgyőzelemmel jutottak a középfutamba K-2 500 méteren, délután pedig a Nádas, Fodor, Kurucz, Tótka összeállítású K-4 500 méteres egységgel sikerrel harcolták ki a pénteki A-döntős szereplést.

A csütörtöki program K-2 500 méteren indult, ahol a Kurucz Levente – Fodor Bence páros kirobbanó rajttal azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Akadémistáink a szerdainál is erősebb szembeszél ellenére végig kontrollálták a futamot, és első helyen biztosították be helyüket a szombati középfutamban.

A futam utáni nyilatkozatokból kiderült: a továbbjutás mellett a tudatos energiaosztás is tökéletesen sikerült, ami kulcsfontosságú volt a délutáni folytatás tükrében.

„Jó formában éreztük magunkat. Sokkal nagyobb szembeszél volt, mint szerdán a négyesben, ezzel hosszabb pályát is jöttünk, ami azért érződött. Szerencsére nem kellett minden kiadnunk magunkból, maximum nyolcvan százalékot mentünk, úgyhogy még sok van bennünk” – értékelt a futamgyőzelem után Kurucz Levente.

„Az egész év olyan volt, hogy előzetesen az eddig elért eredményeket is csúcspontként írtam volna le, úgyhogy reméljük, hogy ezt fokozhatjuk a vb-n, és esetleg túlszárnyalhatjuk az eddigieket. Jó formában vagyunk, az előfutam alapján bármi megtörténhet” – tette hozzá Fodor Bence.

A gyors regenerálódást követően délután már a sorsdöntő középfutam várt a srácokra a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású hajóban. Az Eb-győztes egység kiválóan jött el a rajttól, és azonnal az élmezőnnyel tartott. Féltávnál a németek mögött a második helyen haladtak, miközben kőkemény, fej-fej melletti harcot vívtak a lengyelekkel. A sűrű hajrában a lengyelek minimális különbséggel megelőzték a mieinket, de a csapat profi és stabil versenyzéssel behúzta a továbbjutást érő 3. helyet, sikeresen visszaverve a semleges színekben induló orosz egység támadását is.

A fiúk számára a világbajnokság legfontosabb szakasza következik. Pénteken délután a négyessel már a világbajnoki döntőben szállnak vízre, szombaton pedig a páros középfutama futama jön.

  • Péntek, 15:11 – K-4 500m A-DÖNTŐ
    • A magyar hajó a 8-as pályáról indul a fináléban.
  • Szombat, 11:18 – K-2 500m II. Középfutam
    • Leventéék futamgyőztesként a kiemelt 5-ös pályát kapták meg.
    • Az 1-3. hely megszerzése ér A-döntőt.

Hajrá, magyarok! Hajrá, KKNKKA!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Gyászol a magyar kajak-kenu társadalom: Elhunyt Boros Gergely

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy 42 éves korában elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi szakmai igazgatója.

Boros Gergely a hazai kajak-kenu sport kiemelkedő és elhivatott alakja volt, aki sportolói karrierjét követően, 2018 és 2024 között a szövetség szakmai igazgatójaként szolgálta a sportágat.

Tudására, tapasztalatára és iránymutatásaira a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia is mindvégig számíthatott. Aktív szerepet vállalt a Kajak-Kenu Módszertani Központ felállításában és elindításában, melynek során szorosan, kiemelkedő szakmaisággal dolgozott együtt intézményünkkel. Személyében nem csupán egy kiváló szakembert, hanem egy végletekig elkötelezett kollégát veszítettünk el.

Boros Gergelyt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia vezetősége, munkatársai és sportolói őszinte részvétüket fejezik ki feleségének, két gyermekének és az egész gyászoló családnak.

Nyugodj békében, Geri!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Magabiztos kezdés Poznanban: előfutam másodikként jutott középfutamba férfi négyesünk!

Napsütéses idő és markáns szembeszél fogadta a mezőnyt a poznani felnőtt világbajnokság nyitónapján. A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor alkotta Európa-bajnok egység taktikus és stabil versenyzéssel, futammásodikként biztosította be a helyét a csütörtöki középfutamban férfi K-4 500 méteren.

A szerda délelőtti előfutam nyugodt mederben, de szembeszeles körülmények között zajlott. A magyar hajó remekül kapta el a rajtot, és a fiúk azonnal beálltak az élmezőnybe. Féltávnál minimális lemaradással a dánok mögött, a második helyen haladt a kvartett.

A táv második felében a mieink átvették a vezetést, de a futam vége rendkívül szorossá vált: a hajrára a portugálok tudtak a legjobban rátenni, így végül ők csúsztak be az első helyre. A magyar egység +0.39 másodperces lemaradással a második helyen haladt át a célon, megelőzve a harmadikként befutó dánokat. A hivatalos továbbjutási szisztéma értelmében az előfutamok 1–6. helyezettjei, valamint a három legjobb időt evező 7. helyezett kvalifikált a középfutamba, így a mieink magabiztosan, energiát spórolva zárták a délelőttöt.

A világbajnokság második napján, csütörtökön komoly fizikai és mentális teszt vár a KKNKKA sportolóira. Kurucz Levente és Fodor Bence számára sűrű lesz a program: délelőtt megkezdik szereplésüket a K-2 500 méter előfutamában, délután pedig már a K-4 500 méteres középfutamában kell kivívniuk az A-döntős szereplést a csapattal.

A csütörtöki (08.27.) menetrend és az ellenfelek

  • 10:57 – K-2 Férfi 500m I. Előfutam (Kurucz, Fodor)
  • 14:54 – K-4 Férfi 500m II. Középfutam (Nádas, Fodor, Kurucz, Tótka)

A délutáni négyes középfutamban a magyar hajó a 4-es pályát kapta meg. A döntőbe jutásért komoly harc várható, hiszen a mezőnyben egy futamgyőztes, valamint több masszív továbbjutó is helyet kapott.

A mieink ellenfelei a 2. középfutamban (előfutamos helyezéseik alapján):

  • Németország (futamgyőztes)
  • Kína (előfutam 3. hely)
  • Lengyelország (előfutam 3. hely)
  • Semleges színekben induló fehérorosz egység (előfutam 4. hely)
  • Kanada (előfutam 4. hely)
  • Semleges színekben induló orosz egység (előfutam 5. hely)
  • Argentína (előfutam 6. hely)
  • Törökország (előfutam 7. hely)

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Rajtra készen Poznanban

Szerdán elrajtol a szezon legrangosabb felnőtt gyorsasági kajak-kenu versenye a lengyelországi Poznanban. A 2010 után ismét világbajnokságnak otthont adó városban nívós mezőny gyűlik össze: 78 nemzet képviselteti magát, a magyar delegáció pedig 37 sportolóval vág neki a versenynek. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát három világklasszisunk: Kurucz Levente, Fodor Bence és Kőhalmi Emese képviseli.

A férfi kajakosoknál a szövetségi kapitány nem változtatott a júniusi, rendkívül sikeres Európa-bajnoki csapathoz képest. Kurucz Levente és Fodor Bence két olimpiai számban (K-2 és K-4 500 méteren) is vízre száll a világbajnoki érmekért.

A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor alkotta hajó idén négy nemzetközi fellépéséből hármat aranyéremmel zárt, és 9 év szünet után visszahódította Magyarországnak az Európa-bajnoki címet K-4 500 méteren. A fantasztikus eredmények mellett az egység hangulatát most egy csodálatos családi esemény koronázta meg: a napokban megszületett a vezérevezős Nádas Bence kisfia, Bendegúz, ami extra lendületet és leírhatatlan plusz motivációt adhat a világbajnokságra.

A 31 egységet felvonultató K4-es versenyszám azonnal, a világbajnokság nyitónapján elrajtol.

  • Előfutam: A magyar hajó a 4. előfutamban az 5-ös pályáról indul augusztus 26-án (szerdán) 09:49-kor.
  • Ellenfelek az előfutamban: Argentína, Svédország, Dánia, Portugália, Ukrajna, India.
  • Továbbjutási szisztéma: Az 1-6. helyezettek, valamint a három legjobb 7. helyezett jut a középfutamba.
  • A folytatás: A középfutamokat (ahol az 1-3. hely ér A-döntőt) augusztus 27-én 14:48-tól rendezik, az A-döntőre pedig augusztus 28-án 15:11-kor kerül sor.

Tavaly Kurucz Levente K-2 500 méteren még Nádas Bencével lett világbajnok, idén viszont már Fodor Bencével alkotott színtiszta KKNKKA-s egységet. Hüvös Viktor tanítványai már a szegedi válogatón gigászi csatában győzték le a Nádas-Tótka duót, és később a nemzetközi porondon is bizonyítottak: A szegedi világkupán 4 századdal maradtak el az olimpiai bajnok németektől, Brandenburgban már ők nyerték a világkupát, az Eb-ről pedig ezüstéremmel tértek haza. A 40 hajót számláló, rendkívül sűrű mezőnyben komoly harc várható a döntőig vezető úton.

  • Előfutam: Leventéék az 1. előfutamban az 5-ös pályán kezdenek augusztus 27-én (csütörtökön) 10:57-kor.
  • Ellenfelek az előfutamban: Görögország, Kazahsztán, Olaszország, a házigazda Lengyelország, Spanyolország, Svédország és Mexikó.
  • Továbbjutási szisztéma: Az 1-5. helyezettek, illetve a két legjobb 6. helyezett kvalifikál a középfutamba.
  • A folytatás: A három középfutamot augusztus 29-én 11:12-től rendezik (innen az 1-3. helyezettek jutnak az A-döntőbe), a fináléra pedig augusztus 30-án 10:54-kor kerül sor.

Női 5000 méteren Kőhalmi Emese képviseli hazánkat. Versenyzőnk ebben a számban már igazi specialistának számít, hiszen korábban már három ízben (2021, 2022, 2024) is ünnepelhetett világbajnoki címet. Emese az idei Európa-bajnokságon is ihletett formában versenyzett, K-1 1000 és 5000 méteren is aranyérmet szerzett, így friss kontinensbajnokként ül hajóba.

  • Futam: A 30 fős mezőny augusztus 30-án (vasárnap) 15:15-kor rajtol el.
  • Rajtszám és mezőny: Emese a 12-es rajtszámot kapta a vb- és Eb-érmesekkel teletűzdelt mezőnyben.
  • Érdekesség: A futam különlegessége, hogy a mezőny legfiatalabb indulójaként rajthoz áll az üzbég színekben induló, mindössze 14 éves (2011-es születésű) Dushev-Janic Milana is, Dusev-Janics Natasának a lánya.

A világbajnokság döntő futamait az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Szurkoljunk együtt a KKNKKA kiválóságainak és a teljes magyar csapatnak!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

5 érem a zárónapon – 7 érem összesen az Egyetemi VB-ről!

Fantasztikus sikereket és igazi éremesőt hozott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia számára a hazai rendezésű 11. FISU Egyetemi Világbajnokság. Sportolóink 9 számban álltak rajthoz, és ebből 7 alkalommal dobogós helyen sikerült zárniuk.

A csütörtöki utolsó versenynapra tehermentesítve, egyenes ági továbbjutóként érkeztek meg a KKNKKA versenyzői, a taktikus pihenés pedig azonnal kifizetődött a Maty-éren.

A nap első akadémiai aranyérmét Kollek Bálint szállította, aki a férfi K-4 500 méteres egység tagjaként (Opavszky Márkkal, Bánkúti Zsomborral és Mircse Zoltánnal egy egységet alkotva) ellentmondást nem tűrő, brutális dominanciával nyerte meg a finálét. A kvartett erős szembeszélben 1:24.44-es idővel, közel két másodpercet vert a második helyezett cseh hajóra.

A másik aranyérmünk még nagyobb fölénnyel született: Zagyvai Borbála és Ludányi Mátyás alkotta C-1 mix 5000 méteres váltó esélyt sem hagyott a riválisoknak. Borka a négy szakaszból az elsőt és a harmadikat vitte, mindkét etapján elképesztő, fölényes előnyt kiépítve. A magyar duó győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben, így aranyéremmel zárták a hazai viadalt.

A Kollek Bálint – Kozma Barnabás alkotta párosunk K-2 500 méteren vívott gigászi csatát. A remek rajt után féltávnál még vezettek is a fiúk, majd az utolsó 100 méteren érkező fehérorosz hajóval szemben mindössze 49 századmásodperccel maradtak alul, így egy fantasztikusan csillogó ezüstérmet szereztek.

Zagyvai Borbála és Matkovics Lili Sára duója a sprinttáv után 500 méteren is ezüstérmes lett: a C-2-es döntőben végig magabiztosan, dobogós helyen lapátolva hozták be a hajót a második helyre a fehéroroszok mögött.

Panyik Zsombor egy kifejezetten erős K-1 500 méteres döntőben küzdötte fel magát a dobogóra. Hatalmasat harcolva, 1:49.27-es idővel a harmadik helyen csapott célba.

A nap során K-4 500 méteren a Dráviczki Dórával felálló női egységünk egy rosszul sikerült rajt után sajnos nem tudott előrelépni, így a 4. helyen zárt, míg a K-2 Mix 500 méter döntőjében a Panyik Zsombor – Rendessy Eszter duó a 6. pozícióban ért célba.

7 érem 4 nap alatt

A zárónap sikerei egy már amúgy is parádés hetet koronáztak meg. Az Egyetemi Világbajnokság hétfői nyitányán Zagyvai Borka és Matkovics Lili a C-2 200 méteres ezüsttel adta meg az alaphangot, amit kedden Zagyvai Borka C-1 1000 méteren egy lélegzetelállító, 15 másodperces előnnyel megnyert egyéni világbajnoki arannyal fejelt meg.

A KKNKKA küldöttségének legeredményesebb versenyzője egyértelműen Zagyvai Borbála lett, aki mind a négy számában dobogóra állt, és összesen 2 arany- és 2 ezüstéremmel zárta a szegedi világversenyt.

Hivatalos szegedi mérlegünk:

3 ARANYÉREM

  • C-1 Női 1000m (Zagyvai Borbála)
  • K-4 Férfi 500m (Kollek Bálint, Opavszky Márk, Bánkúti Zsombor, Mircse Zoltán)
  • C-1 Mix 5000m váltó (Zagyvai Borbála, Ludányi Mátyás)

3 EZÜSTÉREM

  • C-2 Női 200m (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili Sára)
  • C-2 Női 500m (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili Sára)
  • K-2 Férfi 500m (Kollek Bálint, Kozma Barnabás)

1 BRONZÉREM

  • K-1 Férfi 500m (Panyik Zsombor)

TOVÁBBI DÖNTŐS HELYEZÉSEK

  • K-4 Női 500m – 4. hely (Debreczeni Lora, Bársony Ottilia, Dráviczki Dóra, Rendessy Eszter)
  • K-2 Mix 500m – 6. hely (Rendessy Eszter, Panyik Zsombor)

Hatalmas gratuláció minden sportolónknak és a felkészítő edzőknek a helytállásért és a kiváló felkészülésért!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség / Szalmás Péter

Hírek

Hét döntővel várjuk a FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság zárónapját!

Sportolóink mindhárom számban egyenes ágon kvalifikálták magukat a csütörtöki finálékba az előfutamokból, így elkerülték a délutáni középfutamokat, és több energiával várhatják a zárónap éremcsatáit. Csütörtökön összesen hét döntőben szoríthatunk Akadémiánk kiválóságainak!

A napot Panyik Zsombor nyitotta meg férfi K-1 500 méteren. Versenyzőnk remekül kapta el a rajtot, és végig az élmezőnyben haladva, kontrollált versenyzéssel a 3. helyen (1:43.78) ért célba, ami azonnali döntős szereplést ért.

Nem sokkal később a Kollek Bálint – Kozma Barnabás páros következett K-2 500 méteren. A srácok jó tempót diktáltak a rajt után, és azonnal beálltak a döntőt érő pozícióba. Féltávot követően is stabilan tartották a második helyet a lengyel egység mögött, végül 1:34.04-es idővel, magabiztosan biztosították be a csütörtöki folytatást.

Délelőtti programunk zárásaként Panyik Zsombor újra vízre szállt, ezúttal Rendessy Eszterrel kiegészülve K-2 Mix 500 méteren. A duó okosan építette fel a pályát: a rajt után a középmezőnyben utaztak, majd féltávnál már a legjobb háromban lapátoltak. Az utolsó 100 méteren megingathatatlanul őrizték meg a harmadik pozíciót a cseh és a spanyol egység mögött, így ők is egyenes ágon jutottak a fináléba.

A megspórolt középfutamok előnyt jelentenek a regeneráció szempontjából, amire szükség is lesz, hiszen a világbajnokság csütörtöki zárónapján igazi nagyüzem várható. Sportolóink összesen hét döntőben képviselik a magyar színeket és az Akadémiát.

Eddigi mérlegünk a FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokságon két számból két érem. Egy arany (C-1 1000 méter) és egy ezüstérem (C-2 200 méter), mindkettő Zagyvai Borka révén.

A KKNKKA csütörtöki (08.20.) menetrendje:

  • 09:00 – C-2 Női 500m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili)
  • 09:10 – K-1 Férfi 500m DÖNTŐ (Panyik Zsombor)
  • 10:20 – K-2 Férfi 500m DÖNTŐ (Kollek Bálint, Kozma Barnabás)
  • 10:25 – K-4 Női 500m DÖNTŐ (Debreczeni Lora, Bársony Ottilia, Rendessy Eszter, Dráviczki Dóra)
  • 11:30 – K-4 Férfi 500m DÖNTŐ (Opavszky Márk, Bánkúti Zsombor, Kollek Bálint, Mircse Zoltán)
  • 12:50 – K-2 Mix 500m DÖNTŐ (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter)
  • 15:00 – C-1 Mix 5000m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála, Ludányi Mátyás)

Hasznos hivatkozások a zárónap követéséhez:

Hivatalos rajtlisták és élő eredmények: 

https://fisuresults.digicorp.hu/competitions/2026-fisu-world-university-championships/races

Élő közvetítés: 

https://www.worlduniversity.sport/home

https://m4sport.hu

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Egy hét múlva kezdődik a gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokság Poznanban!

Bár ezen a héten minden szem a hazai rendezésű szegedi Egyetemi Világbajnokságra szegeződik, pontosan egy hét múlva, augusztus 26-án elrajtol a szezon legrangosabb felnőtt versenye a lengyelországi Poznanban. A 2010 után ismét vb-házigazda városban a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát három kiválóságunk – Kurucz Levente, Fodor Bence és Kőhalmi Emese – képviseli a világelitben.

Kurucz Levente és Fodor Bence két olimpiai számban, K-2 és K-4 500 méteren is kivívta a részvételt. Tavaly Kurucz K-2 500 méteren Nádas Bencével lett világbajnok, idén azonban a Nádas-Tótka páros újraegyesülésével Levente akadémiai társával, Fodor Bencével alkot „színtiszta” KKNKKA-egységet. Hüvös Viktor tanítványai már a szegedi válogatón letették a névjegyüket, ahol gigászi csatában győzték le a Nádas-Tótka duót.

Ezt követően a nemzetközi porondon is domináltak, és a szegedi világkupán hatalmas hajrával, mindössze négy századdal maradtak le az olimpiai bajnok németektől. A brandenburgi világkupán már magabiztosan, célfotó nélkül diadalmaskodtak a mezőnyben, a Portugáliában rendezett kontinensviadalon pedig ezüstérmet szereztek.

K-4 500 méteren a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta kvartett az idei négy nemzetközi fellépéséből hármat aranyéremmel zárt, ráadásul Montemorban 9 év után szereztek ismét Európa-bajnoki címet Magyarországnak ebben a számban.

Kőhalmi Emese női 5000 méteren képviseli hazánkat Lengyelországban. Emese ebben a számban korábban már három ízben is ünnepelhetett világbajnoki címet (2021, 2022, 2024). Sportolónk az idei Európa-bajnokságon ihletett formában versenyzett: K-1 1000, valamint 5000 méteren is aranyérmet szerzett.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Zagyvai Borka 15 másodperces előnnyel világbajnok C-1 1000 méteren!

A keddi versenynapon az 1000 méteres finálékat rendezték meg a Maty-éren. A nap első magyar aranyérmét a KKNKKA és az ELTE kiválósága, Zagyvai Borka szállította C-1 1000 méteren. Varga Dávid tanítványa elképesztő formát mutatott: nemcsak hogy rajt-cél győzelmet aratott, de olyan tempót diktált, amellyel a második helyezett olasz riválisát több mint 15 másodperccel előzte meg a célvonalnál.

Borka ezzel a hétfői C-2 200 méteres ezüstérem után már a második érmét szerezte a szegedi világbajnokságon.

„Elégedett vagyok ezzel az ezer méterrel, próbáltam csak magamra figyelni. Az oldalszél nem volt a legtökéletesebb, szerettem volna jobb kicsit időt menni. Az utolsó kétszázon inkább a biztonságra mentem rá. Összességében ez egy jó érzésű ezer méter volt, már amennyire ez jó érzés lehet” – értékelte lenyűgöző teljesítményét Zagyvai Borka.

A keddi nap a teljes magyar válogatott számára sikert hozott: Borka mellett Bársony Ottilia is aranyérmet szerzett, a csapat pedig további négy ezüstéremmel gazdagodott.

A folytatásban: A szerdai (08.19.) menetrend

A szerdai versenynapon felpörögnek az események, és a teljes akadémiai küldöttség vízre száll az 500 méteres előfutamok, középfutamok során.

  • 10:05 – K-1 Férfi 500m Előfutam (Panyik Zsombor) – 1–3. helyezett a döntőbe jut
  • 11:10 – K-2 Férfi 500m Előfutam (Kollek Bálint, Kozma Barnabás) – 1–3. helyezett a döntőbe jut
  • 12:20 – K-2 Mix 500m Előfutam (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter) – 1–3. helyezett a döntőbe jut 
  • (Az esetleges középfutamokat 14:30-tól rendezik, ahonnan szintén az 1–3. helyezett jut a csütörtöki A-döntőkbe).

Hasznos hivatkozások a verseny követéséhez: 

Hivatalos eredmények és rajtlisták:https://fisuresults.digicorp.hu/competitions/2026-fisu-world-university-championships/races

Élő közvetítés: https://m4sport.hu/

Bravó Borka, fantasztikusan versenyeztél!

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Világbajnoki ezüstérem a nyitónapon: Zagyvai Borbála és Matkovics Lili Sára második C-2 200 méteren!

Nagyszerű akadémiai sikerrel indult a szegedi FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság. A nyitónap sprintszámainak fináléjában a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia fiatal kenusa, Zagyvai Borbála és párja, Matkovics Lili Sára ezüstérmet szerzett C-2 200 méteren.

A napot záró döntő előtt nehéz volt esélyeket latolgatni, mivel ebben a számban nem rendeztek előfutamokat. A 6-os pályáról rajtoló magyar egység hatalmasat küzdött a szeles időjárási körülmények között: 48.14 másodperces idővel, mindössze 1.59 másodperccel a győztes fehérorosz hajó mögött értek célba, maguk mögé utasítva a spanyol, lengyel és ukrán riválisokat.

A lányok sokoldalúságát jól mutatja, hogy két hónappal ezelőtt még a pitești-i maraton Európa-bajnokságon remekeltek (ahol az U23-asok egyéni versenyét Borka nyerte, Lili pedig második lett), most pedig a sprinttávon állhattak világbajnoki dobogóra. Külön érdekesség, hogy a válogatókhoz képest pozíciót cseréltek a hajóban: ezúttal Borka evezett elöl és Lili kormányzott hátul, amivel mindössze egyetlen közös edzés és a verseny reggeli bemelegítése után futottak be a második helyre.

„Kicsit gyorsabban véget ért, mint számítottunk rá. Szembeszél volt, szerintem a végén jöttünk jól. Az elején volt egy kis szétesés, bízom abban, hogy az ötszáz párosra teljesen összeáll majd” – értékelte a futamot Zagyvai Borka.

„A válogatókon még fordított felállásban indultunk, akkor én voltam elöl és Borka kormányzott. A magyar bajnokság után jött az ötlet, hogy cseréljünk helyet. Egyszer gyakoroltunk a verseny előtt és ma reggel vízre szálltunk, de érzésre szerintem ebben a formációban is jól összeállt ez az egység. Vártuk ezt a versenyt, én egyetemi világbajnokságon még nem indultam, és egyébként is jó újra sprintben rajthoz állni a nemzetközi mezőnyben” – tette hozzá Matkovics Lili.

A remek nyitány után nincs megállás: a páros csütörtökön 9:00-kor C-2 500 méteren is harcba száll a dobogóért, Borkára pedig a holnapi C-1 1000 méter mellett a zárónapon még a C-1 mix 5000 méteres hosszútávú döntő is vár.

A folytatásban: Holnapi (keddi) menetrend

Zagyvai Borbála augusztus 18-án, kedden már egyesben száll harcba a világbajnoki helyezésekért:

  • 08.18. (kedd) 15:29 – C-1 Női 1000m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála)

Hasznos hivatkozások a verseny követéséhez: ⏱ Hivatalos eredmények és rajtlisták:https://fisuresults.digicorp.hu/competitions/2026-fisu-world-university-championships/races

Élő közvetítés: https://m4sport.hu/

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Összefog a kajak-kenu család: Jótékonysági gyűjtés indult Janza Benedek családjáért

Mély megrendüléssel értesült a hazai sportközösség Janza Benedek tragikus halálhíréről. A kétgyermekes édesapa, korábbi kajakos egy vétlen közlekedési balesetben veszítette életét. A Kolonics György Alapítvány kezdeményezésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, és a MULTI SE együttes erővel áll a félárván maradt kisgyermekek és a család mögé.

A Janza család évtizedek óta a magyar kajak-kenu társadalom meghatározó és nagyra becsült résztvevője. Benedek – aki az Élő Környezetért Felelős Minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott – korábban a MULTI SE színeiben versenyzett Horváth Péter edző irányítása alatt. Családját sajnos nem először éri felfoghatatlan tragédia: testvére, az ifjúsági világbajnok Richárd 2017-ben szintén egy autóbaleset vétlen áldozataként hunyt el. Édesapjuk, dr. Janza Péter közel két évtizeden át vezette az MKKSZ Felügyelőbizottságát és elismert versenybíróként szolgálta a sportágat, amiért Arany Érdemérem kitüntetésben is részesült.

Fontos számunkra, hogy a társadalmi jócselekedetek mellé álljunk, kezet nyújtsunk a kajak-kenu közösség éppen segítségre szoruló tagjainak. Egy édesapa elvesztése hatalmas űrt jelenthet egy családban, és úgy gondoljuk, a kajak-kenusok közösségét, de talán még annál szélesebb kört is meg tudunk szólítani e nemes cél érdekében, biztos vagyok benne, hogy Koló is így tenne. Előre is köszönjük a Benedek családjának felajánlott adományokat” – mondta dr. Bognár Viktor, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia tisztelettel kéri közösségét, a szülőket, a sportolókat és a sportágat szerető támogatókat, hogy lehetőségükhöz mérten segítsék Janza Benedek hozzátartozóit.

Adományozási adatok:

  • Kedvezményezett: Kolonics György Alapítvány
  • Bank: Gránit Bank
  • Számlaszám: 12100011-10241521
  • Közlemény (kötelezően feltüntetendő): „Janza Benedek családjának támogatása”
Hírek

Íme az Egyetemi VB pontos Időrendje!

A vasárnap esti megnyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság Szegeden. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közös szervezésében megvalósuló nemzetközi viadalon csütörtökig 24 ország több mint 200 sportolója – köztük 25 magyar versenyző – száll vízre a Maty-éren. A nemzeti válogatott keretében a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát 5 kiváló sportolónk képviseli.

KKNKKA versenyzőinek pontos szegedi programja:

Augusztus 17. (hétfő)

  • 15:00 – C-2 Női 200m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili)

Augusztus 18. (kedd)

  • 15:29 – C-1 Női 1000m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála)

Augusztus 19. (szerda)

  • 10:05 – K-1 Férfi 500m Előfutam (Panyik Zsombor) – az 1–3. helyezett egyből a döntőbe jut
  • 11:10 – K-2 Férfi 500m Előfutam (Kollek Bálint, Kozma Barnabás) – az 1–3. helyezett egyből a döntőbe jut
  • 12:20 – K-2 Mix 500m Előfutam (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter) – az 1–3. helyezett egyből a döntőbe jut

Középfutamok (amennyiben szükséges):

  • 14:30 – K-1 Férfi 500m Középfutam (Panyik Zsombor) – az 1–3. helyezett jut a döntőbe
  • 15:30 – K-2 Férfi 500m Középfutam (Kollek Bálint, Kozma Barnabás) – az 1–3. helyezett jut a döntőbe
  • 16:30 – K-2 Mix 500m Középfutam (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter) – az 1–3. helyezett jut a döntőbe

Augusztus 20. (csütörtök)

  • 09:00 – C-2 Női 500m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili)
  • 09:10 – K-1 Férfi 500m DÖNTŐ (Panyik Zsombor)
  • 10:20 – K-2 Férfi 500m DÖNTŐ (Kollek Bálint, Kozma Barnabás)
  • 10:25 – K-4 Női 500m DÖNTŐ (Debreczeni Lora, Bársony Ottilia, Rendessy Eszter, Dráviczki Dóra)
  • 11:30 – K-4 Férfi 500m DÖNTŐ (Opavszky Márk, Bánkúti Zsombor, Kollek Bálint, Mircse Zoltán)
  • 12:50 – K-2 Mix 500m DÖNTŐ (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter)

15:00 – C-1 Mix 5000m DÖNTŐ (Zagyvai Borbála, Ludányi Mátyás)

Hivatalos rajtlisták és élő eredmények: https://fisuresults.digicorp.hu/competitions/2026-fisu-world-university-championships/races

Élő közvetítés: 

https://www.worlduniversity.sport/event/New-Game-20260817064549165

https://m4sport.hu

Hírek

Következik a 11. FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokság!

Augusztus 17. és 20. között Szeged és a Maty-éri pálya ad otthont a FISU Egyetemi Kajak-Kenu Világbajnokságnak, ahol a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát öt kiváló versenyző képviseli összesen kilenc versenyszámban.

Az Egyetemi Világbajnokság nagy presztízzsel bír a nemzetközi versenynaptárban, és a magyar csapat számára a hazai pálya is különleges motivációt jelent. Legutóbb 2018-ban, Szolnokon rendezték itthon a kontinensviadalt, ahol a magyar csapat elképesztő dominanciával – 11 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel – az éremtáblázat élén zárt.

Versenyzőink a legutóbbi, 2024-es portugáliai, Montemor-o-Velhoban rendezett egyetemi világbajnokságon is bizonyítottak az erős mezőnyben: Akadémiánk akkor négy dobogós helyezéssel térhetett haza, többek között Kollek Bálint K-1 500 méteren szerzett aranyérmével.

Indulóink, egyetemeik és versenyszámaik

A mostani szegedi viadalon öt sportolók összesen kilenc számban száll vízre.

  • Panyik Zsombor (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)
    • K-1 500m
    • K-2 mix 500m (Panyik Zsombor, Rendessy Eszter)
  • Kollek Bálint (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem)
    • K-2 500m (Kollek BálintKozma Barnabás)
    • K-4 500m (Opavszky Márk, Bánkúti Zsombor, Kollek Bálint, Mircse Zoltán Iván)
  • Kozma Barnabás (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
    • K-2 500m (Kollek BálintKozma Barnabás)
  • Dráviczki Dóra (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem)
    • K-4 500m (Debreczeni Lora Szkarlett, Bársony Ottilia, Rendessy Eszter Júlia, Dráviczki Dóra)
  • Zagyvai Borbála (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
    • C-1 1000m
    • C-2 200m (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili)
    • C-2 500m (Zagyvai Borbála, Matkovics Lili)
    • C-1 mix 5000m (Zagyvai Borbála, Ludányi Mátyás)

A KKNKKA versenymenetrendje (augusztus 17–20.)

Augusztus 17. (hétfő) – 1. versenynap

A szegedi világbajnokság nyitónapján Zagyvai Borbáláért szoríthatunk, aki C-2 200 méteren áll rajthoz, ahol 15:00-kor döntővel kezdődik meg számára a verseny.

Augusztus 18. (kedd) – 2. versenynap 

A keddi napon ismét Zagyvai Borbála lép színre, ezúttal C-1 1000 méteren. A programban egyből döntőt rendeznek, ami 15:29-kor kezdődik.

Augusztus 19. (szerda) – 3. versenynap 

A szerdai versenynapon felpörögnek az események, és a teljes akadémiai küldöttség vízre száll. Az 500 méteres táv elő- és középfutamaiban Panyik Zsombor (K-1 és K-2 mix), a női K-4-ben induló Dráviczki Dóra, a párosban rajthoz álló Zagyvai Borbála (C-2), a Kozma Barnabás Kollek Bálint alkotta duó (K-2), valamit Kollek Bálint révén a férfi négyesben is érdekelt leszünk. Emellett a nap kiemelkedő eseményeként megrendezik az 1000 méteres döntőket, és reményeink szerint Borkának (C-1) is drukkolhatunk a fináléban.

Augusztus 20. (csütörtök) – 4. versenynap 

A szerdai elő és középfutamok után a csütörtöki zárónapon már csak döntőket rendeznek 500 méteren, ahol ha minden jól megy, akkor minden sportolónk hajóba ül majd. A világbajnokság zárásaként pedig az 5000 méteres hosszútávú döntőkre kerül sor, ahol Zagyvai Borbála a C-1 mix mezőnyben áll majd rajthoz.

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírek

Dráma a hőségben: Kőkemény maraton válogatón vannak túl a KKNKKA versenyzői!

Szélsőséges időjárási körülmények, technikai malőrök, hősies helytállások és értékes dobogós helyezések jellemezték az idei év legfontosabb maraton válogatóját Győrben. A tét nem volt kisebb, mint az argentin világbajnokságra utazó keretbe kerülés, akadémiánk sportolói pedig megmutatták: a legnehezebb pillanatokban is a végsőkig küzdenek.

Aki azt hitte, hogy a szezon végéhez közeledve alábbhagy a tempó, az nem ismeri maratonistákat. A győri válogatón a sportág a legkeményebb arcát mutatta meg: a versenyzőknek nemcsak a mezőnnyel és a kilométerekkel, hanem az év talán legmelegebb napjaival és a technika ördögével is meg kellett küzdeniük.

A dráma már a rövidkörös, 3,4 kilométeres futamok során megkezdődött. Zagyvai Borka esete tökéletesen példázza az elszánt szellemiségét: hiába lyukadt ki a hajója futam közben, Borka nem adta fel, és sérült hajóval is az élmezőnyben tudott maradni. Végül hatalmas küzdelemben másodikként ért célba a lágymányosi Kisbán Zsófia mögött, komoly reményeket ébresztve a dél-amerikai kontinensviadalra.

A szerencse azonban ezen a napon nem mindenki mellé állt oda. Az ifjúsági döntőben Aczél Márton a második körben, a beszállásnál elsüllyedt, míg a felnőttek között Kollek Máté technikai hiba miatt kényszerült feladni a versenyt: hajója meghibásodott, megtelt vízzel, így a harmadik helyről kellett kiállnia.

A következő napokon a kíméletlen, extrém hőség vette át a főszerepet, amely a hosszabb távokon komoly áldozatokat követelt. A felnőtt C-1 14,3 kilométeres távján favoritként vízre szálló Zagyvai Borka a rendkívüli időjárás miatt végül kénytelen volt feladni az éremért vívott küzdelmet. Hasonlóan nehéz döntést kellett meghoznia a Kollek Máté–Tőkey Bálint (UTE) egységnek is, akik K-2 29,2 kilométeren, nem sokkal a cél előtt kényszerültek kiszállni a versenyből.

A nehézségek ellenére a fiatalok szállították a bravúrokat és az érmeket. Börcsök Csenge az ifjúságiak 18 kilométeres távján fantasztikus versenyzéssel a harmadik helyen csapott célba, míg Csoma Lilla K-1 25,2 kilométeren, a felnőttek kőkemény mezőnyében harcolt ki egy értékes ötödik helyet. A párosoknál is születtek KKNKKA-sikerek: az ifjúsági fiúknál a Takács Péter–Molnár Zénó (Szolnoki Sportcentrum) duó 21,7 kilométeren bronzérmet, míg a Lengyel Lili Nelli–Fölsz Eszter páros 18 kilométeren gyönyörű ezüstérmet szerzett.

A győri hétvége ismét bebizonyította, hogy a maraton a legváratlanabb fordulatok szakága. Büszkék vagyunk Akadémiánk minden versenyzőjére, akik a legkegyetlenebb körülmények között is tanúbizonyságot tettek kitartásukról és küzdeni akarásukról.

Hírek

33 éremmel a pontverseny 3. helyén zártunk a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon!

A rekkenő hőség és a sűrű versenyprogram sem tudta megállítani a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia legfiatalabb reménységeit a Szegeden megrendezett Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság és Kolonics György Emlékversenyen. A 158 fős akadémiai küldöttség egészen elképesztő, 33 éremmel – köztük 7 arannyal – zárta a kétnapos viadalt, amellyel az előkelő harmadik helyet szereztük meg a klubok közötti pontversenyben.

Egy versenyző felépítésében a legkisebbek korosztálya kritikus mérföldkő. Szakmai alapvetés, hogy a gyereket játékos helyzetekben, egész kis korban, nyolc-tíz évesen meg kell tanítani versenyezni. Ezt a filozófiát tükrözi Akadémiánk hétvégi teljesítménye is: a fókuszált, de a sportág szeretetére épülő nevelőmunka egyértelműen beérett. Fiataljaink az elmúlt év azonos versenyén szerzett 23 érmes (1 arany, 11 ezüst, 11 bronz) mérlegüket alaposan túlszárnyalva, idén 7 arany-, 21 ezüst- és 5 bronzéremmel térhettek haza, az MVM Szegedi VSE és a Patent Győr mögött stabilizálva helyünket a hazai utánpótlás közvetlen élmezőnyében.

Íme a hétvége érmes büszkeségei és pontszerző hősei:

Aranyérmeseink (7)

  • Bauters-Bender David, Naous Márk, Fülöp Noah, Tári Árpád – gyermek U10-U11 vegyes PC-4 500m

  • Bauters-Bender David, Tári Árpád – gyermek U10-U11 PC-2 2000m

  • Bocskay Panni, Tortora Lorna – kölyök U14 K-2 2000m

  • Juszkó Márton, Soltész Antal – gyermek U12 PC-2 2000m

  • Kolumbán Dóra, Tóth Olívia, Lenkei Julianna, Áldott Lotti – gyermek U12 MK-4 2000m

  • Tihi Dorottya – kölyök U13 MK-1 2000m

  • Török Boldizsár – kölyök U13-U14 SUP hosszútáv 6000m

Ezüstérmeseink (21)

  • Bánóczki Filip, Kelemen Ivor, Kiss Kolos, Soponyai Milán – gyermek vegyes TC-4 U10-U11 2000m

  • Bocskay Panni – kölyök U14 K-1 1000m

  • Bocskay Panni, Tortora Lorna – kölyök U13-U14 K-2 1000m

  • Csoma Ádám – kölyök U13-U14 SUP hosszútáv 6000m és SUP 500m technikai

  • Dégi Tímea – kölyök U13-U14 K-1 2000m

  • Dőry Aurélia, Vas Boglárka – gyermek U12 PC-2 2000m

  • Hajabács Attila, Molnárdombi Erik Rikó – kölyök U13-U14 C-2 1000m

  • Hódi Henriett – kölyök U13-U14 SUP 500m technikai

  • Illés Blanka – kölyök U13-U14 SUP hosszútáv 6000m

  • Kecskeméti Ákos, Solymosi Lujza, Dőry Aurélia, Vas Boglárka – gyermek U12 vegyes PC-4 500m

  • Lokár Levente – gyermek U12 K-1 2000m

  • Molnárdombi Erik Rikó – kölyök U13 C-1 2000m

  • Oláh Dávid, Szabados Soma, Tóth Balázs, Tarnai Ábel – gyermek U12 MK-4 2000m

  • Papp Fanni, Leskó Liza, Mencsi Dóra, Ludányi Viktória – gyermek U10-U11 MK-4 2000m

  • Pongárcz Zalán, Hámori Zoltán, Mencsik Dóra, Ludányi Viktória – gyermek U10-U11 mix MK-4 500m

  • Schultz Jázmin, Zárug Júlia, Tihi Dorottya, Naous Lionella – kölyök U13 MK-4 500m

  • Schultz Mira – kölyök U13 C-1 2000m

  • Sztvorecz Emília Lily – kölyök U13-U14 SUP 200m sprint

  • Takács Levente, Munkácsi Bence, Lokár Levente, Schmidt-Fehér Csaba – gyermek U12 MK-4 500m

  • Tóth-Dallos Márton, Schmid Félix, Nagy Bálint, Csönge Donát – kölyök U13 MK-4 500m

Bronzérmeseink (5)

  • Barten Bíborka, Leskó Liza, Papp Fanni, Kolonics Loretta – gyermek U10-U11 MK-4 500m

  • Csordás Fanni, Dobai Anna, Kossa Korina, Molnár-Kiss Mira – gyermek U12 K-4 2000m

  • Illés Blanka – kölyök U13-U14 SUP 500m technikai

  • Krappai Sára, Tóth Olívia, Lenkei Julianna, Tarnai Blanka – gyermek U12 MK-4 500m

  • Török Boldizsár – kölyök U13-U14 SUP 500m technikai

További kiemelkedő és pontszerző helyezéseink

A dicsőségtáblán túl hatalmas elismerés illeti azokat az Akadémistákat is, akik a népes és rendkívül erős hazai mezőnyben harcoltak ki döntős és pontszerző helyezéseket, sokszor csupán tizedmásodpercekre lemaradva a dobogóról.

GYERMEK KOROSZTÁLY

  • 4. hely: Kutasi Péter, Balog Mária, Schittler Szilárd, Dravecz Miksa (TC4 Vegyes U10-U11 2000m); Balázs Norbert, Maráczi Zétény, Kószó Levente, Szőke Bercel (MK4 U12 500m); Soponyai Benedek, Federics Máté (PC2 Férfi U12 2000m).

  • 5. hely: Kolumbán Dóra, Csordás Fanni, Dobai Anna, Áldott Lotti (MK4 Női U12 500m); Kupai Albert, Schittler Szilárd, Szigeti Dominik, Sinkó Panni (PC4 Vegyes U10-U11 500m); Szigeti Dominik, Sinkó Panni (PC2 Mix U10-U11 2000m); Solymosi Lujza (MC1 Női U12 2000m); Szabó Izabella, Bőhm Fruzsina (PC2 Női U12 2000m).

  • 6. hely: Kutasi Péter (SUP-Inf. Férfi U10-U12 500m tech.); Balog Mária (SUP-Inf. Női U10-U12 500m tech.); Babós Félix, Kelemen Ivor, Bánóczki Filip, Kovács Zoárd (PC4 Vegyes U10-U11 500m); Boros Botond, Gergely-Őry Dániel, Kulcsár Péter, Tári Csongor (MK4 Férfi U10-U11 500m és MK4 Férfi U10 2000m); Reiner-Lázár Zoé, Barten Róza, Bartos Anna, Kossa Kamilla (MK4 Női U10-U11 2000m és 500m); Ódor Hunor, Galló Dénes, Hámori Zoltán, Németh István (MK4 Férfi U11 2000m); Herlicska Laura, Mészárics Lili (PC2 Női U12 2000m).

  • 7. hely: Schmidt-Fehér Csaba, Balázs Norbert, Kószó Levente, Szőke Bercel (MK4 Férfi U12 2000m); Soponyai Milán (SUP-Inf. Férfi U10-U12 500m tech.); Nyári Lőrinc, Kreuz Levente, Berányi Bendegúz, Ágics Levente (MK4 Férfi U10-U11 500m); Oláh Dávid, Szabados Soma, Tóth Balázs, Tarnai Ábel (MK4 Férfi U10-U11 500m); Botlik Ábel, Ódor Hunor, Galló Dénes, Németh István (MK4 Férfi U10-U11 500m); Szabó Izabella, Herlicska Laura, Bőhm Fruzsina, Mészárics Lili Anna (PC4 Vegyes U12 500m); Barten Bíborka, Kolonics Loretta (MK2 Női U11 2000m); Babós Félix, Kovács Zoárd (PC2 Férfi U10-U11 2000m).

  • 8. hely: Krappai Sára, Tarnai Blanka (MK2 Női U12 2000m); Dravecz Miksa (SUP-Inf. Férfi U10-U12 500m tech.); Naous Márk, Fülöp Noah (PC2 Férfi U10-U11 2000m).

  • 9. hely: Takács Levente (MK1 Férfi U12 2000m); Botlik Ábel, Munkácsi Bence (MK2 Férfi U11 2000m).

  • 10. hely: Tolmács Lilla, Horváth Panna, Dóczi Borbála, Sík Léna (TC4 Vegyes U10-U11 2000m).

  • 11. hely: Pongrácz Zalán, Maráczi Zétény, Szucsik Domonkos, Kádár András (MK4 Férfi U12 2000m).

  • 15. hely: Kecskeméti Ákos (MC1 Férfi U12 2000m).

  • 16. hely: Nyári Lőrinc, Kreuz Levente, Berényi Bendegúz, Ágics Levente (MK4 Férfi U11 2000m).

  • 20. hely: Kupai Albert (MC1 Férfi U12 2000m).

KÖLYÖK KOROSZTÁLY

  • 4. hely: Sztvorecz Emília Lili (SUP-Inf. Női U13-U14 hosszútáv); Hajabács Attila (C1 Férfi U13 2000m); Ackermann Sári (C1 Női U14 2000m); Szöllősi Boglárka, Tortora Lorna, Csoma Ádám, Betlenfalvi Kende (K4 Mix U13-U14 500m).

  • 5. hely: Jurák Martin, Betlenfalvi Kende (K2 Férfi U13-U14 1000m); Szöllősi Boglárka (SUP-Inf. Női U13-U14 500m tech.); Balogh Alexander Koppány (C1 Férfi U13 2000m); Pusztai Csenge (C1 Női U14 2000m); Dégi Tímea, Lenkei Zoltán, Bocsó Benedek, Sándor Lili (K4 Mix U13-U14 500m).

  • 6. hely: Pusztai Csenge (C1 Női U14 500m); Herlicska Roland (SUP-Inf. Férfi U13-U14 500m tech.); Soponyai Simon (C1 Férfi U14 2000m); Bőhm Borbála (C1 Női U14 2000m).

  • 9. hely: Ackermann Sári Nóra (C1 Női U14 500m); Schultz Jázmin (MK1 Női U13 2000m).

  • 10. hely: Pusztai Gergely (SUP-Inf. Férfi U13-U14 500m tech.); Betlenfalvi Kende (K1 Férfi U14 2000m); Herlicska Roland (C1 Férfi U14 2000m); Tóth-Dallos Márton (K1 Férfi U13 2000m).

  • 12. hely: Csáki Áron, Szépréti János (MK2 Férfi U13 2000m); Nagy Bálint (K1 Férfi U13 2000m); Sándor Lili (MK1 Női U13 2000m).

  • 13. hely: Csönge Donát (K1 Férfi U13 2000m); Zárug Júlia, Szöllősi Boglárka (K2 Női U14 2000m).

  • 16. hely: Naous Lionella (K1 Női U13 2000m).

  • 17. hely: Pusztai Gergely (C1 Férfi U13 2000m).

  • 19. hely: Gregus Hanna, Hódi Henriett (K2 Női U14 2000m); Schmid Félix (MK1 Férfi U13 2000m).

  • 23. hely: Galló Eliza (MK1 Női U13 2000m).

  • (Képviseltettük magunkat továbbá a C2 Férfi Kölyök U13-U14 1000m A Döntőjében is).

Hatalmas köszönet és gratuláció minden utánpótlás korú versenyzőnknek a helytállásért és az egész éves, kőkemény munkáért! Külön elismerés illeti a felkészítő edzőket, a szakmai stábot, valamint a sportolókat támogató szülőket, akik nélkül ez a fantasztikus 33 érem nem jöhetett volna létre.

Büszkék vagyunk Rátok! Építjük tovább a jövőt!

Hírek

61 érem és összetett 2. hely a Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságon!

A szegedi Maty-éren megrendezett serdülő, ifjúsági és U23-as országos bajnokságon a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzői egészen kivételes teljesítményt nyújtottak. A négynapos, feszített tempójú viadal végén összesen 61 éremmel a tabella előkelő második helyén zártunk.

De mi is van a csillogó érmek, a kiemelkedő helyezések és a kőkemény futamok mögött? Rengeteg munka, kitartás és fáradalom. Mindhárom korosztály versenyzői egy rendkívül hosszú és megterhelő szezon végéhez közelednek. Az idei versenynaptár folyamatos megmérettetései miatt a fiataloknak hétről hétre szinte állandó csúcsformát kellett mutatniuk – és Szegeden bizonyították, hogy fizikálisan és mentálisan is kiválóan bírták a nyomást.

Az U23-as korosztályban versenyzőink kiemelkedő napokat tudhatnak maguk mögött. Zagyvai Borbála női C-1-ben valóságos egyeduralkodó volt: 1000, 500 és az utolsó napi 5000 méteren is aranyérmet ünnepelhetett. Pető Hanna hasonlóan lenyűgöző formát mutatott, K-1 és K-2 500 méteren (Ujfalvi Laurával), a K-4 500 méteres csapathajóban, valamint K-1 1000 méteren is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Férfi kajakosaink is kitettek magukért: a Kollek Máté, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán, Kozma Barnabás fémjelezte U23-as K-4-es egység 1000 méteren, míg a Kollek Bálint, Panyik Zsombor, Kaed Ádám Said, Kozma Barnabás összeállítású négyes 200 méteres sprintben lett magyar bajnok.

Az ifjúságiaknál a lányok dominanciája ismét figyelemre méltó volt. A Fölsz Eszter, Szabó-Csalló Nadin duó K-2 1000 méteren, míg a Lengyel Lili Nelli, Fölsz Eszter kettős a zárónapi 5000 méteres hosszútávon bizonyult legyőzhetetlennek. Szintén aranyérmet hozott a Lengyel Lili, Andók Petra, Blényesi Réka, Katona Réka összeállítású ifjúsági K-4-es egység 500 méteren. Kenu kettesben Takács Rebeka és Győre Lotti párosa aratott magabiztos győzelmet 1000 méteren.

A serdülők mezőnyében a Leskó Lili, Tihi Bíborka, Ágh Nedda, Kelemen Zita fémjelezte K-4-es hajó 500 méteren állhatott a csúcsra, míg K-2 500 méteren Gazdag Lili Renáta és Kalmár Nóra Brigitta párosa nyakába került az arany.

A hagyományos kajak-kenu versenyszámok mellett SUP-szakágunk is folytatta remeklését. Kolumbán Zsófia a serdülő U15-U16 SUP-Hard kategóriában 200 méteres sprintben és a technikai számban is aranyérmet szerzett, de a hosszútávon szerzett ezüstje is mutatja sokoldalúságát.

A négynapos országos bajnokság utolsó napján a kétezer és ötezer méteres számoké volt a főszerep. Fiataljaink az utolsó tartalékaikat mozgósítva ezen a napon további 3 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel, valamint számtalan értékes pontszerző hellyel gazdagították az Akadémiát.

Gratulálunk minden versenyzőnek a fantasztikus eredményekhez! Hatalmas köszönet és elismerés a felkészítő edzőknek, a háttérben munkálkodó teljes szakmai stábnak, valamint a sportolókat rendületlenül támogató családtagoknak! Büszkék vagyunk rátok!

(Fotó: Tumbász Hédi)

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia