Rasovszky Kristófék Sukorón hangolnak a szingapúri vizes világbajnokságra

A medencés úszók után a nyíltvízi úszók is megérkeztek Sukoróra: az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf, az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid, az immáron nyílt vízen is kétszeres Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktóriával és a háromszoros Eb-győztes, olimpikon Fábián Bettinával kiegészülve több hetes edzőtáborozásra érkeztek a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiára. A csapat június elején már közel egy hetet eltöltött az edzőközpontban, majd a setúbal-i világkupáról hazaérkezve ismét a Velencei-tó felé vették az irányt, ahol egészen július elejéig készülnek.
A május végén megrendezett nyílt vízi Európa-bajnokságon 3 arany- és egy bronzérmet szerző olimpiai bajnok Rasovszky Kristófot kérdeztük meg az edzőtáborról, a létesítményről és az idei tervekről.
Már egy hetet eltöltöttetek Akadémiánkon, most pedig közel három hétre költöztetek le Sukoróra. Hogy érzitek magatokat, és meddig tart a felkészülés?
Július 3-ig maradunk Sukorón. Igaz, közben elutaztunk Portugáliába egy világkupára, de alapvetően nagyon jól állunk a világbajnokság előtti felkészüléssel. Az Akadémiával tökéletesen elégedettek vagyunk, az uszoda kiváló, a konditerem jól felszerelt, és nyílt vízen is tudunk készülni, ami kulcsfontosságú számunkra. Ami pedig a legjobb: minden egy helyen megtalálható. A Velencei-tó gyorsan melegszik, ami jó gyakorlás a világbajnokságra, mivel Szingapúrban akár 30 fokos is lehet a víz.
Kajakosaink és kenusaink minden nap vízre szállnak a Velencei tavon, de milyen a tó a nyílt vízi úszás szempontjából?
Teljesen úszható. Persze, a tavak állapota mindig változik, de pont ezért jó gyakorlás ez. Nem panaszkodott senki, múlt héten is végig edzettünk.
Nagyon sikeresen kezdtétek a 2025-ös szezont annak ellenére, hogy olimpia utáni évben vagyunk. Tudatosan ilyen sűrű a naptárad idén is?
Igen, cél volt, hogy ez az év is jól sikerüljön. Az Európa-bajnokság nagyon jól sikerült, ennek kifejezetten örülök. A fő verseny azonban a júliusi vizes világbajnokság lesz, amelyen szintén szeretnénk odatenni magunkat. Számomra nem volt opció, hogy könnyedebbre vegyem ezt az évet – addig szeretném csinálni, amíg élvezem és jól megy. Persze az olimpia után kaptam egy hosszabb pihenőt én is, de januárban beleálltunk a munkába, és most ismét a maximumra törekszünk.
A 10 kilométer az olimpiai táv, de az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon ott vannak a rövidebb számok és a csapatverseny is. Mire fókuszálsz most leginkább?
Jelenleg nincs külön kiemelt szám. A 10 kilométer persze valamennyire előnyt élvez, mert olimpiai versenyszám, és ez általában ezzel kezdünk a világversenyeken. De minden számot komolyan veszünk – egyéniben és csapatban is. A csapatverseny különleges, mert ott egymásért is úszunk, és mindannyian a legjobbat próbáljuk kihozni magunkból.
Éppen most végeztetek az oxigénterápiás kezeléssel az Akadémia sportdiagnosztikai részlegén. Mennyiben segíti a felkészüléseteket az a sporttudományos háttér, ami itt megtalálható?
Igyekszünk élni a létesítmény adta lehetőségekkel. A Hyperbárt mindenképpen többször igénybe fogjuk venni és az Akadémia gyógytornászai is segítségünkre voltak már az elmúlt időszakban.