Ujfalvi Laura: Minden tudást igyekszem magamban szívni

Csütörtökön Racicében megkezdődik a felnőtt kajak-kenu Európa-bajnokság. A női kajak szakágban három akadémistánk is vízre száll majd a női négyesben – két rutinosabb kajakosunk, az olimpiai bronzérmes Fojt Sára, valamint a világbajnok Kőhalmi Emese mellett a felnőtt kontinensviadal szempontjából egy újonc: Ujfalvi Laura.
Izgalmas hetek állnak mögötted, s fogalmazhatunk úgy nagyon ígéretes volt mindaz, amit a válogatók és a világkupák során mutattál. A szezon elején gondoltad volna, hogy olimpiai számot fogsz indulni a felnőtt Európa-bajnokságon?
Inkább azt mondanám, nagyon reménykedtem benne, hogy jól alakulhat ez a szezon. A felnőtt világversenyekkel nem is számoltam, abban bíztam, hogy az U23-as csapatba bekerülök majd. A 2024-es év sikerei után újult erővel vágtam bele a felkészülésbe és tényleg mindent megtettem annak érdekében, hogy a válogatón a lehető legjobb formában tudjak vízre szállni. Szerencsére jól alakult minden, boldog voltam, hogy a válogatót követően Tóth Dávid szövetségi kapitány bizalmat szavazott nekem is a felnőtt női négyesben, és rengeteget adott, hogy mindkét világkupán kipróbálhattam magam. Ráadásul Szegeden a dobogóra is felállhattunk a lányokkal, a spanyolok mögött a második helyet szereztük meg – mondja Ujfalvi Laura.
Hogyan jellemeznéd azt az utat, amit most jelenleg bejársz?
Minden tudást igyekszem magamba szívni. Sokat tanultam a világkupák során, megtapasztaltam hogyan kell különböző helyzeteket kezelni, talán egy kicsit érettebb is lettem, ami szükségszerű is, hiszen most olyan versenyzőkkel indulok csatába, akik egytől egyig rutinosnak mondhatók a nemzetközi színtéren. A hajónk vezérevezőse, Fojt Sára és Pupp Noémi ugyebár kétszeres olimpiai bronzérmesek, Európa-bajnokok, míg Kőhalmi Emese sokszor bizonyított már a világbajnoki mezőnyben. Igyekszem felvenni velük a tempót, próbálok élni a lehetőséggel és megmutatni, hogy megbízható tagja vagyok ennek a csapathajónak.
A harmadik beülőben foglalsz helyet. Komfortos számodra?
Abszolút. Jól ki tudom evezni magam és könnyebbség, hogy valaki mögött ülök. A négyespróbák során volt olyan verzió is, hogy én sztrókoltam az egységet. Ezt a felállást is szerettem, és örülök, hogy megtapasztalhattam milyen érzés egy ilyen négyest vezényelni.
Két esztendővel ezelőtt pályafutásod mélypontját élted meg, mondhatni, semmi sem alakult úgy, ahogyan szeretted volna. Hogyan lehet felállni egy ilyen gödörből?
Egyrészt magamnak köszönhettem, hogy a gödörbe jutottam és nekem is kellett kikapaszkodni onnan. Szerencsére az edzőim, a társaim és a csapatom nem engedték el a kezemet, talán ez jelentette a legtöbbet. Ősszel és télen is rengeteget dolgoztam azért, hogy bebizonyítsam, lehet még velem számolni. Az Akadémián minden adott volt a jó munkához, a melegvízi táborok is remekül sikerültek és a csapaton belül is olyan a kötődés a lányokkal, hogy tudjuk húzni, segíteni egymást az edzéseken. Az én esetemben úgy gondolom, hogy beérett az elmúlt évek munkája és nagyon szeretnék élni azzal a lehetőséggel, ami most megadatott nekem.
Az Európa-bajnokság kapcsán milyen célokat fogalmaztál meg magadnak?
Tavaly már indultam a nem olimpiai számok világbajnokságán, amelyen érmet is szereztem, de ez a kontinensviadal más lesz, hiszen olimpiai számban rajtolhatok. Az előzetes nevezések alapján jó erős mezőnyre számíthatunk, hiszen a Szegeden győztes spanyolok, a Poznanban első németek és a második helyen záró lengyelek is ott lesznek majd a rajtnál. Mi két hete csak erre a számra készülünk, senkinek sincs más száma az Európa-bajnokságon. Bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni, mire vagyunk képesek.