Létesítmények

Ideiglenes edzéshelyszínek

A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság beruházásban, a WEST HUNGÁRIA BAU Építő Korlátolt Felelősségű Társaság kivitelezésében megvalósuló létesítményfejlesztésünk a tervek szerint 2024. harmadik negyedévében zárul. Ezalatt az időszak alatt a sukorói evezőspálya területe részben építési terület, de biztosítva van ideiglenes létesítmények által a működés, Akadémiánk szakmai vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy sportolóink a fejlesztések ideje alatt is gördülékenyen végezhessék az edzésmunkát. A téli időszakban a Velencei-tó vonzáskörzetében élő és sportoló versenyzőink a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi létesítményeit, a Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola torna- és konditermét, illetve tanmedencéjét, valamint a Velence Resort & Spa uszodáját vehetik igénybe, de

bázisunkon kialakításra került egy minden igényt kielégítő konténerváros is, ahol jól felszerelt konditerem, öltözők és kiszolgáló egységek, valamint hajótároló várja sportolóinkat,

akik a nyári időszakban a korábbiaknak megfelelően tudják használni a vízfelületet.

Sukoró, konténer létesítmény
Sukoró, konténer létesítmény
Sukoró, stég
Sukoró, motorcsónak park
Konditerem
Konditerem
Építkezés

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia