Amikor a hiedelmet ténnyé és bizonyossággá változtathatod

Sokszor van olyan szituáció a sportban, amikor a szülőt meg kell szólítani, nem lehet hagyni a „partvonalon” ácsorogni. Egy a szerepkörén belül helyzetbe hozott döntéshozó ugyanis nagyon értékes lehet a jövő sikerei szempontjából. Csáky László coach írása következik. 

Kedves Edző Kollégák,

Remélem azon bajtársaknál, akik tartottak szeptemberben nyílt napot (utánpótlás-toborzás), jól sikerültek a rendezvények, és tömve vannak a vízitelepek a jövő bajnokaival. A minimanókkal megjelennek a szülők is. De áldásos esetben a nagyobbaknak is vannak szüleik. A gyerek (aki sok esetben nem tartja magát már gyereknek) egy háromszögben él, három arénában osztják az észt számára különböző tekintélyszemélyek. Az első a család. A második az iskola. A harmadik a klub, az edző vagy edzők. Nagyobbaknál bejöhet a képbe a barát, barátnő esetleg, mint véleményformáló, de itt általában már csökken a szülő szerepe. Az ideális az lenne, ha ezen véleményformálók és döntéshozók szándékának közös eredője a gyerek és a kajak-kenu sport érdekeit szolgálná. De mint megtapasztaltátok, ez sokszor vágyálom.

Tekintélyszemély esetében beszélhetünk két nagy csoportról. Az egyik a véleményvezér vagy véleményformáló, akinek a mondandójára nagyon ad a fiatal, számít mit hall tőle, de nem dönt a sorsáról. A másik csoport a döntéshozó. Aki viszont dönthet a sorsáról. Ez a döntéshozói csoport otthon élő, kiskorú versenyző esetében egyértelműen a szülő.

Ha elfogadható számodra a fenti logikai menet, akkor nem ugorhatunk el az elől, hogy ezen döntéshozók (szülők) törődést érdemelnek, véleményüket befolyásolnunk szükséges.

Tartsatok szülői értekezleteket bátran, legyen kézzelfogható üzenet és szándék a részetekről, engedjétek, hogy elmondják a félelmeiket, kapjanak választ ezekre. Bennfentes lesz a szülő, odatartozónak érzi majd magát, esetleg még támogatni is fogja a munkádat.

De egy biztos. A bizonytalanság megoldása a bizonyosság. Hiedelmeit ténnyé és bizonyossággá változtathatod egy általad szervezett, komolyan felkészült találkozóval.

És akkor talán egyszer a távoli ideális jövőben majd nem hangzik el soha a klasszikus ostoba mondat: Fiam, abba kell hagynod a sportolást, mert a tanulás rovására megy!😊

Kitartás!

Csáky Laci

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia