Az ifjúsági fiú kajakosok tavaly magasra tették a lécet

A Kajak-Kenu Módszertani Központ stábja csütörtökön laktátmérést végzett a 3×2000 méteres felmérőt teljesítő serdülő és ifjúsági fiú kajakválogatott tagjainak Dunavarsányban. Hogy milyen állapotban van a csapat, arról Tóth Petra vezetőedzőt kérdeztük.

Durván három hét múlva rajtol a versenyszezon Szegeden, ahol az ifjúságiak már tájékoztató versenyen vesznek részt. Milyen állapotban vannak a fiatalok?

Összességében pozitív a kép – mondja Tóth Petra – igaz, ez az első idei vizes mérése a srácoknak. Múlt héten szerettük volna vízre küldeni őket, de négy fok volt és erős északi szél, így 1200 méteres futás volt a program a 3×2000 méter helyett.

Hogy fogadják a fiatalok a méréseket?

Van, aki már rutinosan és nagy érdeklődéssel, fontosak és iránymutatóak számára a háttérinformációk. Van, aki pedig sodródik a csapattal, és elfogadja azt, hogy az adott edzésen fülszúrás is lesz. Egyébként az elmúlt években már több módszertani mérésen is részt vettek ezek a gyerekek, többen részt vettek a sukorói Levezetés projekt kutatásban is.

Miként telt el az őszi-téli időszak ennek a korosztálynak?

A téli időszakban kétszer egy hetes tatai táboruk volt, egy december közepén, egy pedig január végén. Emellett kétszer egy hetet töltünk Dunavarsányban, most szombaton zárul a programjuk és a versenyszezon kezdetéig mindenki az egyesületében készül tovább. Én az ifjúsági csapatért, Hargittai István a serdülők munkájáért felel.

Gondolom nagy a nyomás önökön, hiszen tavaly a szegedi ifjúsági világbajnokságon minden versenyszámot megnyertek a fiú kajakosok. Ilyen sikerek után milyen tervekkel lehet nekifutni egy újabb idénynek?

Valóban magas a léc az edzők és Makrai Csaba szövetségi kapitány számára, azért is, mert a tavalyi csapat nagyobb része már az U23-as korosztályban szerepel. A szegedi aranycsapatból Kollek Bálint maradt ebben a korosztályban, valamint Hidvégi Zalán és Samu Péter, akik szeptemberben még serdülőként szereztek aranyérmet az ifjúsági világbajnokságon. Tavaly ilyenkor még nem gondoltam, hogy a serdülők labdába tudnak rúgni a válogatókon, de rámcáfoltak és úgy látom, a kisebbek között most is van egy-két olyan versenyző, aki beférhet a négyesbe vagy induló lehet ezer párosban. Szóval kíváncsian várom, hogy milyen meglepetésekkel szolgál majd ez a szezon.

Együttműködő partnereink

Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia
Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia