RETRO-SOROZAT – Bardóczi Krisztián: Irány „sárkányt eregetni”!

Fura és felemelő érzés egy hetvenes években íródott cikkről írni. Felemelő, mert az írás egy olyan újságban jelent meg, amit az általam nagyra tartott Vajda Vilmos, első edzői képesítésem vizsgáztatója szerkesztett. A fura érzést pedig az adja, hogy a mai korszakból visszatekintve is minőségi az újság (melynek több példányát beszereztem már), több mint ötven év után is hiteles, megállja a helyét szakmailag. Nem kivétel ez alól a „Kajakozás és Sárkányeregetés” című cikk sem, amely a sportágba belépő korosztállyal foglalkozik.

Szerző: Bardóczi Krisztián

Jöhet a közhely: „Nincs új a nap alatt”, hiszen a cím és már rögtön a következő mondat is arra utal, hogy talán nem „tökéletlen” felnőtt versenyzőknek, versenylovaknak, versenypontgyártóknak kellene nézni a vízitelepre látogató gyerekeket, hanem GYEREKEKNEK!

Olyan gyerekeknek, akik a legtöbbet a játék útján, „sárkányeregetés” közben tanulnak a világról, ilyenkor fejlődnek legintenzívebben. Annak az edzőnek, akivel a gyerekek elsőként találkoznak a vízitelepen, az első időszakban egy feladata van: ÉLMÉNYT NYÚJTANI! Megkedveltetni a sportágat egy életen át! Hogy ezt a táborok hangulatával, a közösség erejével, a játékos feladatokkal, humorral, kreativitással, a gyerekkel való cinkostársággal, vagy mivel éri el, az már szinte teljesen mindegy!

A kajak-kenu sport egy monoton, ciklikus sport. Az eredmények sem biztos, hogy azonnal jelentkeznek az ebben az időszakban még jelentős érési különbségek miatt, így türelemre is nagy szükség van. Milye nem volt soha a 10 éveseknek, és még inkább nincs a jelenlegi utánpótlást képező „Z” vagy az azt követő Alfa generációnak?

Igen, igen…Türelme, monotontűrő-képessége egészen biztosan nincs.

A „retro” kiadás is azt taglalja, hogy különböző, játékos, élményt nyújtó feladatokkal is megoldható a ciklikus, monoton mozgás tanítása, versenyhelyzettel járó szorongás nélkül, ugyanakkor a versengés élményét benne hagyva a feladatokban. Külön oldalakat lehetne megtölteni ezeknek módszereknek gyűjteményével. Néhányat a múlt évezredes írás is tartalmaz…

Ami érdekesebb, az a korosztály. Úgy tűnik, 1972-ben ugyanolyan – egyesek számára megkérdőjelezett – volt a 10-12 évesek kajak-kenu edzésének lehetősége, mint napjainkban az U8-U9 korosztályé. A generáció más, a probléma azonban itt ugyanaz.

Az elmúlt években bevezetésre került az U8-U9 korosztály, versenyengedélyt kaptak a kisiskolások!

Az én véleményem szerint borzasztó rosszul nyúlt a szakma első körben ehhez a korosztályhoz. Az eddig a kezdő (U10-12) korosztályokkal foglalkozó edzők – akikre így is legalább három évfolyam volt bízva – kaptak még kettőt. Abban a fejlődési korban, amikor egy évfolyamon belül is lehet akár 3-4-5 évnyi eltérés is biológiai, pszichológia, szociális, mentális, fizikai fejlettségben. Ezek a kollégák (tisztelet a kivételnek) kb. 1-2 hét betanuló időszak után már be is állították a 3×2000 méterre az U8-ast is, hogy lehessen indítani a hétvégi versenyen.

Na nem!

Ez teljesen rossz út!

Ezzel valóban idő előtt kiöregedő, motiváltalan, belefásult, egy bizonyos szinten megrekedő versenyzőket kaphatunk. Valójában teljesen igaza van az ismeretlen írónak!

Kollégák! Tegyétek a szívetekre a kezeteket! Még 10-13 éves korban is, főleg a fiúknál, akik köztudottan később érnek, nem mindegy, hogy valaki első, vagy hatodik az országos bajnokságban?

Aki hatodik, az nem lehet már olimpiai bajnok 20 év múlva?

Dehogynem! És ezt számtalan példa is igazolja!

Sajnos beigazolódik az az oldal is, hogy a gyerekkorban nem tehetségből, hanem túlzott edzésmunkából versenyeket nyerő versenyzők gyakran nem érnek a csúcsig felnőtt versenyzőként. A jelenlegi ifi és U23-as mezőnyben jó sok sportolóról tudok, akik komoly, „felnőtt munkát” munkát végeztek gyerekként „sárkányeregetés” helyett! Ennek köszönhetően sokszoros magyar bajnokok is… a gyerek, kölyök, és serdülő mezőnyben. Tudnak jó időt menni egy pályán, amivel kis korosztályokban agyonverték a mezőnyt. Azonban, az edzők, a szülők (!!!), az egyesület, a sportág szereplői, a társadalom (és itt mindig, „akinek nem inge…!”) ezekkel a győzelmekkel egyre nagyobb nyomást, szorongató érzést is helyez az ilyen versenyzőkre. Nem mindenki alkalmas erre! Vagy nem mindenki alkalmas még! Bár a mai gyerekek hamarabb érnek biológiailag, azt azonban ne felejtsük el, hogy szociálisan, mentálisan nem, és az idegrendszer érettségén sem lehet időt spórolni! Rendre megfigyelhető, hogy a túl korán magasan terhelt, túlzott külső elvárással rendelkező közegben nevelkedett versenyzők ugyanolyan időket kajakoznak, kenuznak ifi egy, ifi kettő, és az U23 minden évében. Egy idő után 0 (!) a fejlődés, a végén pedig nincs igazi áttörő (olimpiai) eredmény, ha egyáltalán megmaradnak ezek a versenyzők a sportágban. Azok a versenyzők, akik viszont a korosztálynak megfelelően kaptak ingereket, még nagyot tudnak fejlődni U23-as korukban is.

Ezek tükrében szükségesek egyáltalán ezek a fiatal korosztályok a kajak-kenuban?

Feltétlenül! Egyrészt ma már olyan korán elkezdenek más sportágak foglalkozni a gyerekekkel, hogy ha nem lépünk ez irányába, akkor nekünk már csak a „maradék” jut.

A másik érv sokkal fontosabb! Közhelyes, de mindannyian tudjuk, hogy a mai kor gyermekei nem mozognak annyit! Pont az idegrendszerük (melyet úgy siettetnénk) nem tud így fejlődni. Nem járnak le focizni már a grundra, nem fogócskáznak, bújócskáznak, ugróiskoláznak, számháborúznak. Nem építenek bunkereket, kuckókat a padláson. Egész más dolgokkal játszanak, mely egy lapos készülék, esetleg egy konzol, egy klaviatúra formájában elfér a kezükben. Hiányoznak az alapvető mozgások (kúszás, mászás, ugrás, futás stb.). Azzal pedig még csak most szembesülünk majd, hogyan gyorsította fel mindezt a két covidos év. Azok a gyerekek még csak most kezdenek a sportágban, akik online kezdték el az iskolát, online tesiórákra jártak, online szocializálódtak iskolástársaik között…

Gyanús hogy nem ez lesz a legjobb két évfolyam a sportban.

A nevelőedzői feladat ma itt kezdődik! Élményt kell adni a gyerekeknek a sportágon keresztül úgy, hogy azzal készségeket, képességeket fejlesztünk, önbizalmat építünk. 1972-ben sem felelt meg az, hogy 13-15 évesekhez odacsapjuk a 10 éveseket, mert ők egy külön korosztály, más napi problémákkal, más nyelvezettel, más prioritási sorrenddel. Nem lehet ugyanazt csinálniuk edzéseken sem, ahogyan a harmadik osztályos gyerekek sem azt csinálják az iskolában, mint a hetedikesek. És az ovisok, elsősök sem csinálhatják azt, mint a harmadikosok az iskolai foglalkozásokon. A szakembernek is más képességeire van szükség!

A korai érzékenyítésre igenis nagy szükség van, csak erre alkalmas szakemberekkel! Sőt! Mivel az ember személyisége 0-6 éves korban majdnem teljesen kialakul, lehetne még lentebb is menni, ha volna szakemberkapacitás rá. Már az U8-U9-el való foglalkozás is egy teljesen más pedagógiai vénát igényel, mint az U10-12-vel való közös munka. Egyáltalán nem biztos, hogy egy kiváló olimpikon edzője jól működik az U8-asok között.

Összegezve, úgy tűnik 50 éve is voltak esetek, amikor hiba volt a nem a korosztálynak megfelelő edzésmunka. A mohó, nem egy hosszútávú sportolói életútra, karrierre felkészítő edzők épp úgy jelen lehettek, mint napjainkban. Szerencsére ma már számos kutatást, publikációt lehet találni erről. Legismertebb talán Balyi István LTAD modellje. De vannak már talán még pontosabb, kifinomultabb felmérések is. A magyar kajak-kenu sportban is szabály korlátozza ma már az U8-U9 „versenyeztetését”, kialakult az aranyzónás rendszer, ahol „csak” minőséget keresünk, de nem az elsőt, valamint a magyar bajnoki támogatási pontok sokaságát sem csak az első kapja ezekben a korosztályokban, hogy csak néhányat említsek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is felismerte, és dolgozik a probléma kezelésén!

Fontos megjegyezni, hogy csak játékból, munka nélkül ebben a sportban sem érhető el igazi siker. Vannak korosztályok, ahol elengedhetetlen a minőségi, kőkemény edzésmunka és edzésmennyiség. Az iromány, a KOROSZTÁLYNAK MEGFELELŐ feladatokra, edzésekre szeretné felhívni a figyelmet 1972-ben és 2023-ban is.