Beé-Samu Andrea: Mesébe illő és álomszerű karrier

November elsejével igazolt a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia edzői stábjához Beé-Samu Andrea, aki Gintl Andreával párban készíti fel egyesületünk ifjúsági és U23-as korú versenyzőit. Érkezésükkel a kajak-kenu válogatott női Párizs keretének nyolcvan százaléka Akadémiánkhoz csatlakozott.

Az utánpótlás egyik sikeredzőjének számít Magyarországon, de azt kevesen tudják, hogyan köteleződött el a sportág iránt.

Úgy, ahogyan általában a többség – meséli Beé-Samu Andrea. – Tizenhárom éves voltam, amikor az akkori nevelőedzőm eljött az iskolánkba toborozni. A lakásunkhoz közel volt a Fradi, ahol annyira jó programokat csináltak, annyi helyre jártunk edzőtáborozni és kirándulni, hogy végül ottragadtam. Az osztályból hárman kezdtünk el kajakozni, de csak én maradtam meg a sportágban.

Ön szerint mi a kulcsa a jó toborzásnak? Mivel lehet megfogni a mai gyerekeket?

– Ma már nem tizenhárom éveseket keresünk, mint annak idején az én esetemben, hanem a már hét-nyolc-kilenc éves gyerekeket igyekszünk megnyerni a sportágnak. Ők még tényleg gyerekek, ha barátságos vagy, ha tyúkanyó vagy, ha jó programokat szervezel és nem tehernek, hanem örömmozgásnak élik meg a sportot, akkor ki tudsz alakítani egy jó közösséget, összetartó csapatot. Annak idején, kezdő edzőként én is így csináltam. Együtt nőttem fel a versenyzőimmel, akik ma már nem elsősorban a közösség, hanem az eredményesség miatt járnak edzésre.

Mikor jön el ez a pont egy gyerek életében?

Mivel én viszonylag későn kezdtem el kajakozni, bár teszem hozzá, akkoriban ez egyáltalán nem számított későinek, így én 17 évesen éreztem meg a versenysport ízét. Akkor váltottam klubot, akkor mentem a KSI-be és ebben az évben jutottam ki az első ifjúsági világbajnokságomra. A mostani gyerekeknél ez már egy kicsit korábbra tolódott, és furcsa is látni, hogy milyen hamar felnőnek, szinte gyerekként áldoznak be mindent a sportért. Ugyanakkor, ha a másik oldalt nézem, ez a tudatosság és alázat vezet el a sikerekhez, és nem csak a sportban, hiszen ez a hozzáállás az egész életüket végig kísérheti majd. Bennem van némi nosztalgia a saját gyerekkorommal kapcsolatosan, mert abban az időben az edzőink még hagytak minket gyerekeknek lenni. Éppen ezért megesik, hogy olyan programokat csempészek be a felkészülésbe, amitől kicsit elfelejthetik a lányok, hogy miért járunk le nap, mint nap az edzésre. Természetesen Andival következetesek vagyunk és megköveteljük a kemény munkát, ugyanakkor képesek vagyunk teljes mértékben ellazulni és partnerek lenni a versenyzőinkkel, ha éppen arra van szükség.

És képesek pozitív példát is állítani. Amikor meglátogattuk önöket Tatán, ugyanúgy végezték a kondimunkát, ahogyan a versenyzőik.

Volt, aki meg is jegyezte már nekünk, hogy jó példák vagyunk, mert ilyenkor látják, hogy mi is beletesszük magunkat a munkába és nekünk is fáj. Egyébként mivel már régóta így működünk, a gyerekek megszokták tőlünk ezt a mentalitást.

Mondhatjuk, hogy nagy felelősség van a vállukon azzal, hogy a Párizs keret nyolcvan százaléka az önök irányításával, az Akadémia égisze alatt készül?

Nagy a felelősség, de nem extra teher és nem újdonság, mert ezekkel a versenyzőkkel dolgozunk kiskoruktól kezdve. Nyár óta Andival teljes mértékben megosztjuk a munkát, jó, hogy csapatot alkotunk, hiszen ha én esetleg elbizonytalanodom valamiben ő képes megerősíteni, és természetesen ez fordítva is igaz. Bár évek óta ismerjük egymást, hiszen korábban tavasszal, ősszel is készültek a csoportjaink együtt, de a masszív együttlét az idei válogatók után alakult ki. Azóta közösen dolgozunk a sikerekért, s mindketten bízunk benne, hogy ez hosszú távon is így marad.

Mi ebben a kooprodukcióban az Akadémia szerepe? Mennyire lett más az életük azzal, hogy ideigazoltak?

Egyrészt nagyon fontos volt számunkra, hogy budapesti bázissal dolgozhatunk. A gyerekeket és minket is sok minden köt a fővároshoz, így egyelőre még nem kivitelezhető, hogy a Velencei-tó mellett dolgozzunk, így ezért mindenképpen köszönettel tartozunk az Akadémiának. Döntésünkben nagy ereje volt annak a hozzáállásnak, amellyel Kovács Katalin és az Akadémia szakmai stábja fogadott bennünket. Leültünk beszélgetni, megkérdezték hogyan néz ki a felkészülésünk, mire lenne szükségünk és gyakorlatilag minden kérésünkre pozitív válasz érkezett, megkaptuk, illetve a jövőben megkapunk minden támogatást az eredményes munkához. Nem titkolt vágyunk, hogy már a párizsi olimpián lehessen versenyzőnk, persze addig még van mit tenni bőven. Idén Andi és én is nagyon erős évet zártunk a versenyzőinkkel, amit nehéz lesz megtartani vagy felülmúlni, de azon vagyunk, hogy ezzel a színvonallal köszönjük meg az Akadémiának, hogy beállt mögénk. Jó lenne nemzetközi szinten is egy szép eredményt adni az egyesületnek.

A versenyzőknek általában van egy pályaíve, honnan indulnak, mit értek el. Edzőként ön miként fogalmazná meg azt, hogy hol tart a karrierjében?

Közhelyesen hangzik, de mesébe illő és álomszerű, amit eddig megéltem az edzői pályán. Annak idején a szülés után úgy mentem vissza, hogy besegítek a férjem, Beé István akkor toborzott gyerekcsoportjába. Annyi gyerkőc lett nagy hirtelenjében, hogy nekem is lett egy külön kis csoportom, aztán az élet úgy hozta, hogy Pityunak váltania kellett és végül megkaptam az ő versenyzőit is. Ebben a csapatban kezdte, velem együtt nőtt fel példának okáért Rendessy Eszti vagy később ide csatlakozott Ujfalvi Laura. Az első mélységeket és magasságokat nekik köszönhetem, velük együtt éltük át. Úgy érzem, a pályafutásomban mindig úgy alakultak az évek, hogy újabb és újabb kihívást és sikert tudtam megélni, mindig egy szinttel feljebb tudtam kerülni a versenyzőimnek köszönhetően. Szerencsés vagyok, hogy annak idején megkaptam ezt a csoportot és elindulhattam velük. És nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem van. Egyrészt rengeteget tanulok tőle, ha csak az erőfejlesztést vagy a technikát nézem, sokat beszélgetünk arról, hogy ő hogyan csinálta, miket élt meg a pályája során. Másrészt fordított életet élünk: eddig ő utazott és én voltam otthon, most én utazom és ő áll helyt maximálisan a családi dolgokban, a gyerekeink mellett. Nyugodt szívvel tudok eljönni egy edzőtáborba, mert tudom, hogy minden a helyén van, minden rendben van.

#kknkka

Forrás: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia